Amennyire nem akartam futni ezen a hétvégén annyira jól eset. Lány vagyok, görcsöltem, nyafogtam,kínlódtam. A rajtduda után az agyam is átkapcsolt teljesen és csak futottam. Az első 500 méteren természetesen elvitt a tömeg és a lendület, így gyorsan visszavettem a tempómból, aminek köszönhetően szépen a fél világ is megelőzött, de ez így van rendjén. Már nem feszélyez, amikor mindenki elhalad mellettem, hiába indulok a legvégéről. Az viszont mindig büszkeséggel tölt el, ha sikerül előznöm az út folyamán, gondolatban megveregetem a vállam, talán még szökkenek is egyet. Jól esik mindig a szurkolás, egy egy zene ami útközben van, kivételesen még táncra is perdültem. A futás elején tele voltam gondolatokkal, miért kell ez nekem? Biztos futnom kell? Vajon képes leszek majd a félmaratonra is? Utolsó vagyok? Jólesik, jaj nem akarom, menjünk haza... Az 3-4 kilóméter után ezek a gondolatok halványodtak, és csak a pozitív dolgok jöttek velem. Meghallottam a jó szavakat, a hajrákat, amikor egy srác a hátamra tette a kezét, mert épp bele akartam sétálni, hogy gyere, és mentem, vagy amikor egy lány mellettem nagyon szipogott és gyorsan adtam neki zsepit. A lényeg hogy nagyon élveztem, nagyon jól esett. Még az időmmel is meg vagyok elégedve, mert sikerült úgy futnom, hogy soha nem kerültem 8 perc fölé. Nálam ez már nagy szó. Szombaton pedig Élménykülönítményes futás lesz! Gyertek bátran! Facebookon csekkoljátok az eseményt!