... avagy hogyan futottam végig minden távot az ALDI Női futógálán. A női futógála mindig közel állt a szívemhez. Anno az első közösségi futásom ez volt, majd évről-évre jártunk rá... Itt futottam először 7,5 km-t. Tavaly pedig itt tértem vissza a nulláról a szülés egy 5 km-es távval. Nem volt hát kérdés, hogy idén is megyek :) Bár volt olyan kijelentésem, hogy "ezek hülyék", valójában évek óta csodálom azokat, akik minden távon indulnak és titkon reméltem, hogy egyszer ez nekem is sikerülhet majd. Így aztán idén besorakoztam én is a "hülyék" táborába, rajtszámomon a 10+5+2 km díszelgett múlthét vasárnap. A történethez tartozik még, hogy nem egyedül indultam neki a napnak, ugyanis egy szívemhez közel álló egyesület örömfutásának szervezésében segédkezve, illetve barátnőimet, valamint saját családomat is beoltva majd' huszan vártunk a rajtra. Vagyis rajtokra. Hiszen volt, akinek a 2,5 km teljesítése jelentett sikert, más az 5 km-en indult, akadt aki bevállalta a 10 km-t és egyik barátnőm társult hozzám az összes távon (sőt, még egy futóbabakocsis kedves ismerőst is beoltottam erre :D ). Így aztán jó hangulatban telt a nap, mindig volt kinek drukkolni. Sajnos az elmúlt időszak nem úgy alakult, ahogy a nevezéskor terveztem, így soha ilyen parázva nem álltam még ott a rajtvonalnál... :( A 2,5 km teljesítése nem okozott gondot és mivel minket előre soroltak,  húzott a lendület, magamhoz képest jó tempóban meg is volt a táv. Az 5 km-el semleges érzéseim voltak. Szerettem volna, ha ez egy laza futás lesz, hiszen az erőmet a délutáni tízesre tartogattam. A tervemet kicsit keresztbe húztam, mert átgondolva a menetrendet úgy tűnt a legjobbnak, ha ezt a távot babakocsival és lányommal futom, remélve, hogy alvással tölti majd ezeket a perceket. Így is lett, nagyon hamar elszunnyadt és végigdurmolta a távot, utóbb a színpad melletti nyüzsgésben sem ébredt fel ;) Kettő után kicsivel rajtolt a családi futam, amin kisfiammal és cimborájával kézenfogva "futhattam" 600 métert <3 Majd' három óra és majd' 30 fok volt, amikor elstartolt az utolsó futam... A hőségre való tekintettel vittem magammal vizet, törlőkendőt, kihasználtam minden (szerintem kevés...) frissítőpontot, de még így is kegyetlen volt az a bő óra, amit akkor az aszfalton töltöttünk. Hiába voltak árnyékos részek, sok helyen tűzött a nap ránk. Hiába hűtöttem magam vissza folyamatosan és szedtem össze minden erőmet, a tempón olyan szinten romlott le 5 km után, hogy a mezőny végén kullogtam. Az egyik fordulónál megláttam a rettegett buszt is :D Az adott egy kis lendületet, de a 7. km után komolyan azon agyaltam, hogy jobb lenne nekem felülni rá :D (ilyen gondolatom sosem volt még...) Aztán magam sem tudom hogyan (talán a mezőnyt kísérő takinénik poénjainak, vagy a sorstársakkal való el-vissza előzgetéseknek hála) , de közeledve a 8 km-hez sikerült átlendülnöm ezen a holtponton és onnan kezdve már tudtam, hogy végigfutom a távot. Az utolsó 1 km életem egyik legjobb egy kilométere volt... Leírni nem tudom azt az érzést, ahogy érezhető közelségbe került a cél és ezzel kínlódásom vége :D Kicsit szomorú vagyok, mert tudom, hogy sokkal jobb is lehetett volna, ha megfelelően tudok készülni :/ Ugyanakkor büszkeséggel tölt el, hogy végigverekedtem magam és nem hátráltam meg. Ez a rajtszám is besorakozik azok közé, amik igazi mérföldkövek voltak számomra és alig várom, hogy az őszi Wizzair 21 km-es papírja is ott díszelegjen. Nagy erőt és lendületet adott most ez a verseny, folytatom a készülődést és célom, hogy szeptemberben kínlódásmentesen, örömmel futhassam végig a távot <3