Szavak nélkül
Amikor annyi mindent mondanál, de csak hallgatsz, amikor annyi mindent mondanál, de nincsenek azok a szavak, amik ki tudnák fejezni az érzéseket. Sokszor történik ilyen. Törések, mélypontok és nagy magasságok. Amikor a lelkünk szárnyal vagy a mélységben tipródik és nem tudja mitévő legyen. Egyik helyzetben sem. Amikor nem használ semmi a fájdalomra, amikor nem tudod elmondani elég érzékletesen az örömöd. Ilyenkor érezni igazán az életet. A fájdalmakkal és a gyönyörökkel együtt. Amikor három évvel ezelőtt meghasadt bennem valami azt hittem soha nem fogok tudni többé már boldog lenni, nem éreztem egy ideig semmit, csak a törést. Edzettem, edzettem majdnem minden nap, mert ott nem kell gondolkozni, ott ha fáj is, csak az izomláz marad belőle, semmi maradandó, semmi kín. Aztán jöttek jobb dolgok, a felhők elkezdtek oszladozni, de minden évben emlékeztetve lettem rá, hogy valamit tenni kell. Valamit tenni kell, hogy mások is észrevegyék, akik nem érintettek, akik nem vesztettek el még senkit, hogy fontos erre az útra lépni. Most, amikor már több, mint egy hete frissítem folyamatosan a blogot és még mindig az a szám lebeg a szemem előtt, ami több, mint 100, még mindig nem tudom egészen elhinni. Megcsináltátok. Reményt és hitet adtatok azoknak az embereknek, akik tudják, hogy a Bátor Tábor ad. Ad a családoknak, a gyerekeknek és azoknak, akik elvesztették életük egy darabját. Idén szeptember 9-én futom az első hivatalos félmaratonom, éppen a harmadik évfordulóján az életem megváltozásának. Köszönöm mindenkinek, aki örökbe fogadta eddig is egy-egy kilométerem és remélem a következő hetekben is követni fogtok! Együtt, a Bátrakért!
További blogbejegyzéseim
Vége lenne?
Sok mindenért futottam vasárnap. Futottam magamért. Futottam azokért a gyerekekért, akiknek a tábor jobbá teszi az életét! Futottam azokért, akiknek nem adatott meg az egészség. Futottam azokért, akik elvesztettek valakit és futottam azokért is, akik el fognak. Futottam a Nagypapámért és reméltem, hogy ő is büszke lenne rám. Futottam, hogy ne érjen utol a záróbusz és hogy lássam azokat, akik szurkolnak. Futottam a tűző napon, az árnyékban, a Duna partján és a Margit-szigeten. Futottam nagyon lassan és még lassabban, de a lényeg, hogy beértem. Valahol ezt egy kis diadalnak éltem ...
Mamuszka
Ki másról is szólhatna a mai írásom? Mint arról, aki mindenben támogat gyerekkorom óta nem csak engem, hanem az egész családot! Aki úgy kampányolt velem, helyettem, ahogy senki nem tudta volna! Aki bevetette minden tudását, ismertségét. Aki a tojások mellé is el tudta adni egy-két kilométerem! :) Aki mindig megosztja minden apró kis sikerem és aki velem(ünk) van minden helyzetben! Holnap nehéz nap lesz, de én tudom, hogy itt leszel(tek) velem, akkor is, ha nem lehettek itt és én ott leszek veled! Köszönöm, hogy vagy nekem(ünk)! :)
Fényképek útján
A tegnapi napon elkezdtem egy minisorozatot, amelyben szeretnék bemutatni Nektek pár olyan személyt, akiknek külön is hatalmas köszönettel tartozom a támogatásukért! Többször is írtam arról, hogy szárnyalt a lelkem minden 1000 Ft-os beérkezésnél is, hiszen olyan emberek segítették a munkámat, akikről sokszor nem is gondoltam, hogy emlékeznek még rám vagy figyelik a munkásságom. :) Aztán egyik nap kaptam egy hatalmas és hihetetlen ajánlatot! Anna a fotókiállítása teljes bevételét felajánlotta a kampányomhoz. :O Szóhoz sem tudtam jutni, el sem tudtam képzelni, hogy valaki ennyire ...