Az élet a legnagyobb rendező

Sziasztok! A mai napon teljesen más terveim voltak, mint ahogy sikeredett. Nem panaszkodom, mert fantasztikus napom volt, csak az élet átírta a forgatókönyvet. Tegnap, majdnem éjfélig dolgoztam, mert a mai szabi előtt szerettem volna pontot tenni az éppen aktuális feladatomra. Ez sikerült ugyan, de a tegnapi poszt így elmaradt. Néha tudni kell elengedni dolgokat. Élvezem a munkám. Minden nap lelkesen vágok bele az éppen aktuális feladatomba. Megelégedettséggel tölt el, hogy egy fantasztikus cég alkalmazottja lehetek. Ezért számomra nem okoz nehézséget, ha néha tovább kell dolgozni. Viszont így nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezem. Ma a Balcsiban szerettem volna úszni, de sajnos idő hiányában ez elmaradt. Cserébe viszont anyukámmal tölhettem érdemben időt és a pünkösdi hosszú hétvégén a vendeglátónk fogadott úgy, mintha a családja egy tagja lennék. Néha el kell tudni enged dolgokat, hogy helyükbe olyan események léphessenek, amelyek hozzá tesznek az ember életéhez. Nekem ez a mai nap ilyen volt. Láttam, ahogy gyarapodott az adományok összege, jó volt anyuval tölteni időt és a szállásadónk is régi ismerősként üdvözölt. Ezek azok az apró örömök, amiket értékelni kell. Amelyekre a nehéz napokon vissza lehet emlékezni és amelyek megmelengetik az ember lelkét. Erre a kampámyra is így fogok majd emlékezni. Egy olyan eseményre az életembe, amelyben közösen vehettem részt olyan fantasztikus emberekkel, mint amilyenek ti vagytok. Ugyan a mai úszás elmaradt, de 13204 lépést tettem. Úgy gondolom, hogy nem egy nap alatt kell megváltani a világot. Van még 105 nap, hogy elérjük a célt és összegyűjtsük a kitűzött célt a Bátor Tábor részére! Tudjátok már csak 84 jófej emberkére van szükség, akik 2000 forinttal támogassák az élménykülönítményes kampányt, hogy meglegyen a kitűzött cél. Tudom, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell. Együtt, közösen elérjük a célt! Puszi Gabi

További blogbejegyzéseim

Utózönge

Sziasztok! Kellett pár nap, hogy a rengeteg élmény és inger leülepedjen és a helyükre kerüljenek. Köszönöm szépen az Élménykülönítménynek, hogy a Bátor Tábor Alapítvány adománygyűjtő követe lehettem. Köszönöm szépen az adományozóknak, hogy segítettek a súlyosan beteg gyermekeknek élmenyeken keresztül gyógyulni. Köszönöm szépen a családomnak, a barátaimnak és az ismerőseimnek a támogatást! Legfőképpen a férjemnek tartozom hálával, mert mindig, minden helyzetben ott volt mellettem és tartotta bennem a lelket. Segített, hogy elérjem a célom. Fantasztikus hat hónap áll ...

D

Poreč 5000 méter 2:59:44

D-1

Sziasztok! Ma délelőtt teljes harci díszben megvolt az utolsó kellemes tempójú átmozgató edzés. Délután elsétáltunk a starthoz, ahhol javában zajlottak már a mai nap programmjai: vizilabda meccsek, SUP evezést. Ma még egy könnyű, szénhidrátban gazdag vacsi és nyolckor szigorúan indulás az ágyba! Reggel 6:30-kor ebresztő. 7:00-től check in, hangolódás, majd egy közös bemelegítés. 9:00-kor start! Támogasd te is a Bátor Tábor Alapítványt az Élménykülönítmény kampányon keresztűl segítve ezzel a súlyosan beteg ...