Remélem, hogy ez volt életem legszenvedősebb futása... Nagykanizsán sikerült torokgyulladást összeszedni, a verseny előtti éjszakán már beteg voltam, ez másnap reggelre sem lett jobb. Sőt. Egész éjjel arra készültem, hogy levegő nélkül kell futnom és valószínűleg lázasan. Oké, futás közben amúgy is a számon veszem a levegőt, de a lázzal nem tudok mit kezdeni. Két NC sutty be, lesz- ami lesz -alapon. Ezt a futamot nem hagyhatom ki, több okból sem. A Bátor Tábor és az Élménykülönítmény a legfontosabb. Az emberek figyelmét felhívni a jótékonyságra és a táborra, ezért van minden versenyen ez a póló rajtam. A Félmaraton Mánia második, tavaszi érme. Ha kihagyom nem lesz meg a négy évszak őszre és egy évet kell várnom az újabb tavaszi futamra. Az Anatómia futócsapata a Running Anatomy is összeszedhető, ha sikerül mindenkit levadászni. A Csepeli BSI futónagykövet csoportból is sokan jönnek, páran közösen indultuk Csepelről és 10, valamint 21 km-en indulnak.  Délelőtti és délutáni futamon. Jó lenne velük találkozni és buzdítani őket, izgulni értük. Főleg, hogy van, aki életben először futja ezt a távot és az edzéseken nagyon lelkes volt. A hangulat és a buzdítás megvolt, csodálatos szurkolói tábor várt majdnem minden sarkon az Élménykülönítmény csapata jóvoltából, sőt külön köszönet a Jótündéremnek, Erzsinek, akitől rengeteg frissítőt, jó szót, buzdítást kaptam az út során. Hogy hogyan csinálta, azt nem tudom, de egyszer csak mindenhol ott volt. Imádás van! A rajtzónában kedvenc főnökömmel, Gerber Gáborral is összetalálkoztam és együtt indultunk. Így utólag is köszönöm a sok értékes és hasznos tanácsot, óvva intő szavakat. 38,8- al futottam végig. Vacogtam, fáztam, remegtem, belesétáltam és 20 perccel lett rosszabb az eddigi legjobb 2:03-tól. Szánalmas vánszorgásomról több szó ne is essék... Futás közben-helyesbítek, vánszorgás közben azért elő-elő bukkantak a sporttársak, jó volt látni őket, mindig adott egy kis lendületet. Egy -egy lila póló felvillanása hajtóerőként működött. A célban, az éremmel a nyakamban már semmi sem számított, csak a délutáni futam. Ott is van kiért izgulni. A Bátor Tábor sátránál szép sorban gyűltek a befutók, fotózkodás, már felszabadult nevetés, és hátazás a fűben, gratulációk, süti hegyek, Emi, Réka és a többiek mind. A délutáni futamon már csak szurkolóként vettem részt. A rajtnál próbáltam a megmaradt energiámat átadni, majd a szememet le sem vettem a raceinfo-ról, ahogy követtem a rajtszámokat a térképen. Hát nem hittem a szememnek, ökölbe szorult kézzel álltam egyiküknél ledermedve és a célban a korlátot fogva ugráltam és kiabáltam, hogy hajrá! A fotós se nézett hülyének, dehogy... Nagyon büszke voltam rá, rájuk. Mindannyiukra! Már ezért megérte :) Otthon két nap fekvés, harmadnap egy jó kis futás és ezzel letudtam a betegséget.