Mikor a marha fut
Hétfőn élesedett az élménykülönítményes profilom. „Szuper, megvan a plusz motiváció, uccu”, gondoltam, és mivel este időm is volt rá, elmentem szaladni. Az is izgatott, hogy a frissibe' bevezetett pulzuskontrollal meddig jutok. Nos, jó messzire… Eddigi tapasztalataim szerint két-háromszor nagyobb távot tudok futni pulzuskontrollal, mint mikor csak úgy érzésre csináltam. Ezen a hétfői trópusi estén (még a nadrágom is tiszta verejték lett) sikerült tizennégy kilométert megtennem vállalható tempóban. Motoszkált közben a fejemben, hogy Misikém, azért néhány hetet kihagytál a nyaralások meg a minden miatt, talán óvatosabbnak kéne lenni és megállni 10K után, de nemigen figyeltem a belső hangra. Most tapasszal a lábamon várom, hogy helyrejöjjön a talpsérülésem. Ugyanis másnap már alig tudtam ráállni a lábamra –egyértelműen túlfutottam magam. A legszebb, hogy szinte ugyanezt eljátszottam a tavaszi ultrabalaton előtt is… Ilyen, amikor a marha fut. Ti legyetek okosabbak. :)
További blogbejegyzéseim
Pihenésképp a Tátrában
Pihenésképp… aha. :) Ugyan kímélnem kellett volna a lábam – mert még mindig fáj –, a hétvégére felmentem a Rabló-házba. Felmentem, mert egy barátomnak megígértem a marhafutás előtt, és már tavaly is szó volt arról, hogy megyünk. Most mentünk. Vonatpótlóval, vonattal, tátrai villamossal, siklóval, gyalog. Szép volt megint, és remélem, megérte – ez kiderül lassan, ha a lábam meggyógyul a verseny előtt, akkor meg. Gyönyörű táj, ahová most már szinte hazatérek, egy baráti utazás, menedékházas minimálkomfort és maximálisan finom leves – meg némi sör. Ehh, gyógyuljon már a lábam…