Holnap új hülyeség...

Már jó rég beneveztünk az Ultrabalaton Trailre. Mindezt úgy, hogy igazán egy terepfutó van a 3 fős csapatban. De sebaj, ő gyorsan fut, mi váltótársak majd csak bevánszorgunk. Na most a gyors cimboránk egy héttel a verseny előtt kiesett, így egy másik barátunk önfeláldozóan beugrott helyette. Nem az összeszokottság lesz a baj, mert futottunk már sok száz kilométert együtt, az ismeretlen terepfutás. Ez azonban csak egy újabb hülyeség, amit majd évek múlva röhögve mesélünk. Igaz, előtte teljesíteni kellene a 115 kilométert 3000 méter szinttel...

További blogbejegyzéseim

Egy hét

Egy hete szálltam be az eddigi legizgalmasabb futós kihívásba. Megtisztelő, hogy az Élménykülönítmény tagja lehetek, és nagy öröm, hogy ezidő alatt több mint 100 ezer forintot gyűjtüttünk a Bátor Tábor számára! És hol van még a vége?! Ad egy plusz motivációt az edzéseknek ez a kampány. Nagyon lelkesítő, hogy a futással egy jó célt szolgálhatok, és a körülöttem élők ezt látva támogatják a Bátor Tábort. Egy olyan szervezetet, amelynek célja, hogy súlyosan és krónikusan beteg gyerekeknek adja vissza a gyerekkort. Az a minimum, hogy ezekután odateszem magam a futásokon! Ezen a héten még ...

42 százalék/km

Hihetetlenek vagytok! Hétfőn indult ez a kampány, és már a kitűzött cél 42 százalékánál tartunk. "Véletlenül" pont 42, ahány kilométer vár rám október 12-én. Hálásan köszönöm a Bátor Tábor nevében az eddigi felajánlásokat! Amit ígérhetek, hogy az edzések során még jobban oda fogom tenni magam, hogy utána valahogy végig vánszorogjak a maratonon! Még egyszer hálásan köszönöm a támogatásotokat!

Hát elkezdődött…

Ez is eljött! Régi tervem, hogy egy ilyen kampányban részt vegyek... Akkor nincs más hátra. Csapjunk a lovak közé. Tartsatok velem a következő 1 hónapban! Itt valamint Facebookon és Instan fogok legtöbbet jelentkezni. Izgi lesz 🙂 Hajrá, Bátor Tábor!