Pénteken délután egészen felkavaró? szép? megható? (igazából nem találom rá a megfelelő szót) történések közepébe csöppentem. Ez sem a futáshoz, sem a jótékonykodáshoz nem kapcsolódik, hanem a gyerekekhez. Munka után mentem a kisfiamért az iskolába (elsős). Most kivételesen bemehettem az épületbe, hogy segítsek lehozni a tanszereit, mert ugye egy darabig most nem mehetünk... Jöttek szembe velem nagyobbak, kisebbek. Indultak haza rengeteg cuccal megpakolva és mindenkinek potyogtak a könnyei. A tanárok, a portás, a takarító, mindenki az így távozó gyerkőcöket próbálta vígasztalni néhány bíztató szóval. Én ebből nagyon jó dolgokat szűrtem le, melegséggel töltött el az egész látvány. Tiszta, őszinte érzelmeket láttam. A gyerkőcök igenis szeretnek iskolába járni és jó volt látni a kapcsolatot tanár (vagy ott dolgozó) és diák között. ? És az elmaradhatatlan heti okosság: "Nem érdemes az embernek magát stresszelni, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs és akkor meg minek?" (... monta a Dalai láma, én pedig előszeretettel alkalmazom.?) Vidám hetet mindenkinek! ?