Tegnap ismét hegyifutás volt a penzum (Hármashatárhegyre fel és le - 17 km), ami már önmagában is nehéz edzés. Ehhez jött a 32-33 fokos hőség. Kellőképpen megizzadtam szó se róla. De most már érzem az elmúlt hónapok kemény alapozó edzéseit. Fáradtabbak a lábaim. Nem mindig tudom azt a tempót menni, mint amit szeretnék. Megállni nem lehet. Mégis csak életem első maratonjára készülök. És hétvége óta már az Élménykülönítmény tagja is vagyok. Szóval nem csak magamért futok. Több ezer gyerekről van itt már szó. Hegyre felfelé futva sokszor eszembe jutott a verseny, hogy miként fog kinézni és miért is futok. Először is le kell győznöm önmagam. 42,195 km-t most nagyon soknak érzem. De meglesz. Másrészt a kitűzött adomány célt is el kell érnem. A gondolat, hogy ezzel mi mindenben tudok segítséget nyújtani a Bátor Tábornak, felemelő érzés.  Ezekkel a gondolatokkal a fejemben lassan vánszorgok felfelé. Többször meg akart volna állni a fejem, mentálisan szerencsére erős voltam. Edzés végén ismét jól eső érzés járta át a testem. Megint megcsináltam. Újra meghódítottam a hegyet. :)