Volt táborozóként nagyon sokat köszönhetek a Bátor Tábornak, ezért elhatároztam, hogy az első félmaratonomat a Bátrakért futom. Szeretném megmutatni a célt is, a másik oldalt, hogy miért is érdemes ezt az egészet csinálni. Egy súlyos betegségen keresztülmenni, együtt élni vele óriási kihívás különösen gyerekként. Rengeteg fájdalom, lemondás, veszteség és félelem. Azonban létezik egy hely Hatvan mellett amit nagyon sokan Csodaországnak hívunk. A név nem túlzás. Egy hét. Egy hét alatt megtapasztalhattam milyen is az, ha van hitem és erőm véghezvinni egy célt, hogy mi is az igazi bátorság, hogy milyen, amikor izomláz lesz az arcomban a soha véget nem érő nevetéstől, hogy milyen önfeledtnek, egy kicsit újra gyereknek lenni és megfeledkezni arról a sok rosszról, ami történt. Csodaországban a lelkünk gyógyul meg. A tábor pedig nem ért véget azóta sem. Velem van a rosszabb, nehezebb napokon és átsegít a képekkel, a levelekkel, a tábordallal, az emlékekkel és a barátokkal, akiket ott ismerhettem meg. Azóta megtanultam a komfortzónámon kívül helyezni magam és bátran belevágni az újba. Megtanultam elfogadással és alázattal tekinteni a betegségemre, de azt is tudom már, hogy nem ez az, ami meghatároz engem, sokkal inkább a kitartásom és az erőm. Megtanultam hinni önmagamban, hogy képes vagyok dolgokra és hinni az életben, hiszen az nem csak a fájdalomról szól. Hát ez az, amit a Bátor Tábortól kaptam. Most egyetemre járok, gyógytornásznak készülök. Nagyon szeretnék önkéntesként visszatérni a táborba, addig is viszont futok egy félmaratont, hogy még hozzám hasonlóan sok kis Lélek gyógyulhasson Csodaországban, és ebben kérem a Te segítségedet is. Kérlek támogasd kampányomat, fogadd örökbe egy kilométeremet, hogy együtt segíthessünk a Bátraknak!