Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor adománygyűjtő közössége.
A
csapat tagjaival amellett, hogy a szenvedélyünknek hódolunk – sportolunk, sütünk-főzünk,
zenélünk, ünneplünk - súlyosan beteg gyerekeknek adunk bátorságot. “Lilapólósként” a
versenyeken megtett kilométereinket, szeretettel fűszerezett finomságainkat, régóta
dédelgetett lakáskoncertünk akkordjait akár egy kávé vagy egy mozijegy áráért barátainknak,
ismerőseinknek örökbe adjuk, az összegyűjtött adományokkal pedig mosolyt csalunk a kis hősök
arcára. Életeket változtatunk.
„Többet kaptam puszta motivációnál: támogató szavakat, szeretetet, biztatást. Hitet.”
„A Bátor Tábortól szárnyakat, a lila pólótól varázserőt kaptam.”
„Úgy érzem, akkor hoztam életem legjobb döntését, mikor hozzátok csatlakoztam…”
„Nem vagyok profi futó és sportoló, nem én leszek az, aki elsőként fog célba érni. Az viszont egészen biztos, hogy a Bátor Táborért és rajtuk keresztül a súlyosan beteg gyerekekért nincs az a görcs, fáradtság vagy nehézség, amin nem fogok átmenni, mert most az Ő boldogságuk és támogatásuk a tét!”
„A Jászai Mari térnél botlottam bele a lilapólósok csapatába. Hamar ráeszméltem, hogy mellettük sípolhatok, kiabálhatok, fejre is állhatok, ezt a csapatot felülmúlni nem tudom, a legjobb értelemben. Szurkoltak mindenkinek, olyan erővel és szeretettel, hogy majdnem futásnak indultam én is, szandálban, farmerban és táskával a hátamon.”
„Verseny közben a hullámvölgyeken sokszor csak az segített át, hogy jött egy lila pólós csapat és kiabált, drukkolt, pacsizott.”
„Hihetetlen volt látni, hogy mennyi ismerősöm támogatta a süti vásáromat. Imádok sütni és azt is, ha ízlik valakinek a süteményem, de arra nem számítottam, hogy ez ekkora élmény lesz! Méghozzá mindenkinek!”
„Elképesztő az erő, ami a közösségben elkezdi tenni a dolgát, együtt egy jó ügyért! Meggyőződésem, hogy együtt válthatunk világot és nem a véleményünk formál, hanem amit teszünk!”
„Maroknyi ember nagy szívvel, segítő szándékkal, tenni akarással. Így tudnám összefoglalni a jótékonysági évadnyitó íjászversenyt, aminek bevételét a Bátor Tábornak ajánlottunk fel. Minden pillanatát imádtuk!”
„Elképesztő önbizalombomba! Amikor évek óta nem látott ismerősök üzenik meg, mennyire szuper, amit csinálsz és milyen büszkék rád…Receptre írnám fel mindenkinek az adománygyűjtést!”
A táborban az önkéntes képzésen többször is elhangzik: figyeljünk oda a saját jóllétünkre is, hiszen csak akkor tudunk a gyerekeknek is adni. Mindenkinek mást jelent a jóllét fogalma, és belegondolva ez egy folyton változó dolog, amelynek egyensúlyát nem mindig könnyű megtalálni. Sok tényezőn múlik, és gyakran egészen apróságok döntik el. A táborban folyamatosan tanulom, hogyan tudok magamra is odafigyelni, és közben a saját magammal szemben támasztott elvárásokat is rugalmasabban, néha egészen „fluidan” alakítani. Szeretném ezt a korábban szinte ismeretlen, vagy sokszor rosszul használt ...
Sziasztok. A nyáron a nagy melegek miatt kicsit kevesebb túra volt de azért haladtam. Többek között volt egy Balaton keleti medence kör, Velencei tó kör Székesfehérvár-Balatonakarattya és ma egy Budapest-Szentendre ami idén másodszorra is megvolt. Köszönöm az eddigi támogatásokat, és ne feledjétek a kampány még Októberig támogatható. Mindenkinek szép napokat kívánok!
Most egy mesés köntösbe bújtatva mesélek el nektek egy történetet a 22 évvel ezelőtti időkből. Történetünk főhősei a sejtek lesznek, nem is akármilyen sejtek! A következő történet a sejtek világában esett meg: Volt egyszer egy kastély, amelynek sok lakója volt. Mindenféle nép élt benne: védők, rendfenntartók, szállítók, akik szerteszét hordták az élelmet és más szükséges dolgokat, etették a népet, és voltak a javítók is, akik toldozták-foltozták a várat. Természetesen ott voltak az öregek is, akik bölcsen tanították és irányítgatták a bentlakókat. Egyszer arra vetődött egy irigy ...
Megúsztam 😀 Összességében jól sikerült nap volt! Arra számítottam, hogy hideg lesz a víz, de ez nem volt probléma, nem éreztem hidegnek egyáltalán. Az eleje volt nehezebb, inkább a túlgondolkodást kikapcsolni... De a visszafordító előtt már jó volt. Kb 2 órás időt terveztem, így nagyon meglepett, mikor valaki a végefelé mondta, mennyi az idő, majd a chip leolvasása után mondták is,hogy 1: 31. 😊 Utána még az Élménykülönítményes sátornál bandáztam, vátam az öcsémet. ( ő az egész távot úszta meg.)
Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!