Bemutatkozom

Rendszeresen futok és biciklizem, no és persze jógázom és kosárlabdázom. A kosárlabda a legrégibb sport, amit űzök. Egy szuper csapat tagja lehetek már több mint 8 éve. Ők nem csak a csapattársaim és az edzőim, hanem a barátaim is. A világ legjobb dolga, hogy egy ilyen összetartó és szerethető közösség tagja lehetek. A kosárlabda szenvedélyének köszönhetek egy balesetet, aminek viszont Bellát. Bella egy gyönyörű piros bicikli, aki már másfél éve hű társam. A mai, cudar időjárásban sem voltam képes egyedül hagyni, inkább végigszeltem vele a várost. Szinte rosszul érzem magam nélküle. Lelke van, amihez kapcsolódom. Az idei év nehezen indult számomra, de hiszem, hogy mindenben találunk valami pozitívat. Ilyen a jóga és a futás. Ez a két tevékenység mára a mindennapi életem fő mozgató ereje is lett. Február elején mentem le az első jóga gyakorlatomra és még ebben a hónapban futottam le az első 10 km-et is. Mindezt egy térdműtét 4.-5. hónapja után. Mára eljutottam odáig, hogy reggel több, mint 2 órával a munkába indulás előtt felkelek, hogy fussak és jógázzak vagy jógázzak és tanuljak. A reggeli jóga elég ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljek. Emellett ki nem hagynám az oktatóm szerdánként tartott másfél órás gyakorlatit. Imádom a jóga terem illatát. Imádom, hogy utána napokig benne van a ruhámban. Imádom a hangulatot, a nyugalmat, az átszellemülést. A lelki egyensúlyom nem mindig az igazi, de az itthon végzett gyakorlatok, a szerdai hatha órák, a minitanfolyamok, a jóga tábor és az oktatóm (ha nem is feltétlen van ennek tudatában) nagyon sokat adott/ad az életemhez. A jóga és futás tökéletesen kapcsolódik egymáshoz. A jóga bemelegít és átmozgat futás előtt, nyújt a futás után és alapvetően mobilizál, akár egy futásmentes napon is. A 2018-as cél egy 10 km-es verseny volt, amit olyan jó eredménnyel teljesítettem, hogy a lendület azóta is visz. A futóversenyek hangulata leírhatatlan. Szuper a közönség, szuperek a szurkolók, szerethető a hangulat, mindenhol őrjöngő emberek, zene, tánc. Valamint megható a barátaid, a családod és a szeretteid támogató ereje. A futás is valamiképpen megnyugtat, kioldja a feszültséget. Az év folyamán részt vettem még kisebb-nagyobb versenyeken és végül úgy döntöttem, jöhet a félmaraton. 2018 szeptember 9-re becsületesen készültem, de az utolsó héten beteg lettem. A betegség miatt nem tudom azt mondani, hogy minden pillanatát élvezet, de nagyon jó érzés, amikor lefutsz egy ekkora távot. Megint teljesítettél valami nagy dolgot, ami bár elérhető, de azért bele kell fektetned az energiáid. Ezzel is több lettem, ez is egy nagy pillanata az életemnek, amit egyedül léptem meg azokkal az emberekkel akikkel igazán fontosak vagyunk egymásnak. A legközelebbi megmérettetés január 13-án lesz, amikor is lefutom életem második félmaratonját. Lehet szurkolni :) A 2019-es Telekom Vivicittá Félmaraton még messze van, de a 2019-es cél, hogy a kitűzött összeg sikeres összegyűjtésével örömet okozzak. Ez egy óriási dolog lenne nem csak nekem, hanem a Bátor Tábornak is. Köszönet az eddigi támogatóknak. Szuperek vagytok! <3 Csak így tovább ;)

További blogbejegyzéseim

Hiányozni fog

Többet akartam írni az utolsó két hétben, de nagyon beindult a tavaszi zsongás, így egy kicsit szét vagyok csúszva. Rengetek a program és a megélni való esemény. Egyik helyről a másikra esem. A Vivicitta óta is rendszeresen kocogok. Bár kicsit lassítottam a tempón és visszavettem a mennyiségből is. A biciklim múlthéten megünnepelte 2. születésnapját. Megleptem pár új alkatrésszel :) Kicsit jobb kedve lett és csendesebben tűri a mindennapi hajtást. Jelentkeztem egy halom futóversenyre, lassan jön a Balaton kör biciklivel és még nincs vége a kosárcsapatom szezonjának sem. Rengetek ...

Vivicittá félmaraton

Sajnálom, hogy tegnap nem számoltam be azonnal, de délután 5-kor lefeküdtem szundizni és kétszer fél órás felkelést leszámítva ma reggelig aludtam :D Teljesen kimerültem. A szombat estém borzasztó volt. Én vettem át pénteken a többek rajtcsomagját is. Ennek felelőssége oly annyira hatalmába kerített, hogy mindenféle rémálmom volt arról, hogy elkések és otthon hagyom a rajtszámokat. Vasárnap reggel korán keltem. Próbáltam betolni egy adag zabot, de ilyenkor nehezen megy az evés. Lenyomtam még egy gyógytornát és próbáltam megnyugodni. Kicsit túlstresszelem a versenyeket. A ...

Holnap

  Pénteken átvettem a rajtcsomagot és ezzel kicsit megtekintettem a futó expót is. Általában a 3-as zónát jelölöm meg magamnak, mint indulás. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy most is így cselekedtem. Napok óta azon gondolkodtam, hogy át is kéne magam rakatni eggyel hátrébb, hogy ne zavarjam a gyorsabb futókat, hisz jelenleg örülök, ha már az 5:30-as km-eket tudom produkálni és az se biztos, hogy tartható lesz 21 km-en keresztül. Órákkal később vettem észre, hogy a 4-es zóna szerepel a rajtszámomon. Már 2018 októberében tudtam, hogy le fogok sérülni és nem fogok tudni ...