Vivicittá félmaraton

Sajnálom, hogy tegnap nem számoltam be azonnal, de délután 5-kor lefeküdtem szundizni és kétszer fél órás felkelést leszámítva ma reggelig aludtam :D Teljesen kimerültem. A szombat estém borzasztó volt. Én vettem át pénteken a többek rajtcsomagját is. Ennek felelőssége oly annyira hatalmába kerített, hogy mindenféle rémálmom volt arról, hogy elkések és otthon hagyom a rajtszámokat. Vasárnap reggel korán keltem. Próbáltam betolni egy adag zabot, de ilyenkor nehezen megy az evés. Lenyomtam még egy gyógytornát és próbáltam megnyugodni. Kicsit túlstresszelem a versenyeket. A helyszínt az Élménykülönítményes sátornál kezdtem. Oda beszéltem meg a többiekkel is a találkozót. Erőt adó csatakiáltás, lila harci napocska és szívecske az arcomra, bemelegítés, közös fotó :) Tök korán nekiindultunk a rajnak, de még így is necces volt a mosdó sor. Főleg Bence miatt izgultam, aki az 1-es zónából indult, így minden pillanat számított. Az én zónám egy jó 10 perccel később került a rajtvonalhoz, így "ráértem". Térdügyileg mondhatnám, hogy meghazudtoltam magam. Tök jól bírtam, sőt volt 4:35 perc/kilométerem is. A Stravát nézve látható, hogy a fele távnál kezdtem el fáradni. Időben is lassultam és mind térdileg, mind fizikálisan kezdett megviselni a futás. Volt is egy mélypontom, amit próbáltam azzal átugrani, hogy innen „már csak” vissza kellett futni a Margitszigetre. A hétköznapokban is gyakran az tart életben, hogy már csak haza kell mennem és akkor miért is sétálnék, ha futhatok is :D A legjobb pillanatokban találkoztam az erős szurkolói hullámokkal. Meznye a Petőfi hídnál lesett minket, ami meglepetés volt. A Élménykülönítmény csapata több ponton is erőt adott. Egyszerűen csodálatos a szurkolói erő, köszönöm ? Ezen felül rengeteg ismeretlen biztatott, egy halom kisgyerekkel pacsiztam és egy csomó önkéntes adott ütemet a továbbiakhoz. Ki kell emelnem a Suhanj! Alapítványt, akik átváltottak a Bátor Tábor kántálására, ahogy megláttak egy-egy lila pólót. Az utolsó 3 kilométer volt a legkritikusabb. Próbáltam elterelni a figyelmem, hogy Bence már a célban vár, mert lefutotta élete legjobb félmaratonját 1:32:49-el. Ott vár Laci, aki szintén meglepetésként kijött szurkolni a munkatársainak. Ott vár a két legjobb barátnőm és Atesz és megölelgetnek és eszünk egy órás hambit miután beértem. Ilyesmik :D Összességében fizikálisan rosszabbul bírtam, mint térdügyileg, mégis ez lett az egyéni legjobbam, ami 01:53:40. Nem sokat vertem magamra a téli Zúzmara óta, de nulla készüléssel igazán elégedett vagyok a nők közötti 376. helyemmel.   Tegnap még annyi erőm maradt, hogy elkezdtem készíteni a köszönöm apróságokat azoknak a támogatóimnak, akik ismertek a számomra. Szóval nem felejtettem el! Rajta vagyok ;)   Bár nem fogok már sokat írni, de ez még nem az utolsó posztom. Van még két aktív hét azoknak, akik eddig lemaradtak, de még szeretnék bepótolni a jótékonykodást ;)

További blogbejegyzéseim

Hiányozni fog

Többet akartam írni az utolsó két hétben, de nagyon beindult a tavaszi zsongás, így egy kicsit szét vagyok csúszva. Rengetek a program és a megélni való esemény. Egyik helyről a másikra esem. A Vivicitta óta is rendszeresen kocogok. Bár kicsit lassítottam a tempón és visszavettem a mennyiségből is. A biciklim múlthéten megünnepelte 2. születésnapját. Megleptem pár új alkatrésszel :) Kicsit jobb kedve lett és csendesebben tűri a mindennapi hajtást. Jelentkeztem egy halom futóversenyre, lassan jön a Balaton kör biciklivel és még nincs vége a kosárcsapatom szezonjának sem. Rengetek ...

Holnap

  Pénteken átvettem a rajtcsomagot és ezzel kicsit megtekintettem a futó expót is. Általában a 3-as zónát jelölöm meg magamnak, mint indulás. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy most is így cselekedtem. Napok óta azon gondolkodtam, hogy át is kéne magam rakatni eggyel hátrébb, hogy ne zavarjam a gyorsabb futókat, hisz jelenleg örülök, ha már az 5:30-as km-eket tudom produkálni és az se biztos, hogy tartható lesz 21 km-en keresztül. Órákkal később vettem észre, hogy a 4-es zóna szerepel a rajtszámomon. Már 2018 októberében tudtam, hogy le fogok sérülni és nem fogok tudni ...

No Pain No Gain

És ez most milyen igaz :) Ma ismét a sportkórházban kezdtem. Porcleválással fognak műteni pár héten belül. Kis mini dolog. 15 perc az egész és egy hónap a lábadozás. Hamar túl leszek rajta. Mondjuk apukámmal nem beszéltem ma és ha innen tudja meg, pláne kinyír... Már önmagában ezt is jó hírnek értékeltem, főleg azzal, hogy a doki engedélyezte a vasárnapi futást. Tényleg engedte!!! Sőt, a térdem is egész pici már. Langyos sós vízbe borogattam és meglepően jót tett neki. KisDónak mindig igaza van! Így el is indultam, hogy kicsit jobban agyból, mint testből, de visszacsatlakozzak ...