Oszd meg és fuss
A futás számomra mindig is a jól hangzó én-idő volt. Egyedül lehetek, kikapcsolhatok, de akár gondolkodhatok is, ha szeretnék. Alkalmazkodni minimálisan kell, azt is csak azért, hogy életben maradjak. Arra megyek, amerre szeretnék, azt látok, amit látni akarok. Kényelmes, biztonságos kis komfort doboz ez nekem. Gyakran az is hatalmas lelki tusát okozott, ha új útvonalat próbáltam, nem való nekem a hirtelen változás. Jövő héttől viszont futok egy 180 fokos fordulatot és elkezdem a felkészülést egy eddig teljesen ismeretlen versenyre. Vagyis elkezdjük. Ketten, együtt, egy kis jóságos csapatként. Egy kutyával. Szeptember 1-ig el kell jutnunk oda, hogy a 6 láb egyszerre mozduljon, a 2 szív egyszerre dobbanjon és szavak/ugatás nélkül is tudjuk, mire gondolunk. 12 km-en keresztül kell akadályokat leküzdenünk, együtt. Nem egyedül fogok futni. Heteken keresztül lesznek olyan futásaim, amikor ott lesz velem. Meg kell tanítanom futni, ugrani, kitartani, meg kell tanítanom magamra. Nekem pedig meg kell tanulnom folyamatosan teljesíteni, miközben fél szemem rajta van, folyamatosan vigyázok rá és nem egyedül vagyok. Nekem is meg kell tanulnom Őt. Nem kalandozhatok el, nem mehetek akármerre, nem futhatok többet, tovább, víz nélkül, eszetlenül. Alkalmazkodnom kell. Türelmesnek kell lennem. Figyelnem kell, felelősségteljesen. A szavaknak súlya van, most is, ahogy ezeket írom, érzem, hogy a szívemben nehezedik a súly, a légzésem szapora. Könnyű kimozdulnom a komfort zónámból. Eleve a futás minden lépése kiránt onnan. Most annyira el kell hagynom, hogy talán soha nem térek vissza. Miközben minden mondatomat átjárja a kétségbeesés, azt érzem, hogy soha nem vártam ennyire semmit. Nem izgultam még így, már most a torkomban dobog a szívem. Keresve sem találhattam volna jobb társat. Sem az életben, sem pedig a futásban. És az, hogy ez a két társam befogadott maguk közé, a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett velem. A felkészülés napokon belül kezdődik. Bár én már elkezdtem lélekben. Tudom, hogy fantasztikus kaland lesz ❤️ Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek a futótárskutyámat ?
További blogbejegyzéseim
Az utolsó, de nem a vége
Elérkeztünk a véghajrába. Micsoda váratlan fordulat :) A héten mindenkitől azt hallom, hogy már csak pár nap és eljön a verseny, amit annak idején kijelöltem Élménykülönítményes élménykülönlegességnek. Ez a félmaraton a választó vonal gyűjtés és ítélkezés között. Eddig volt lehetőségem kampányolni, kérni, ezek után már csak az összesítés lesz hátra, hogy mennyi is az annyi. Számít, persze, hogy számít, mert manapság minden a pénz. Nekem nem ez a fontos. Ma futás közben számot vetettem. Mindennel és mindenkivel, akik hozzátettek ehhez a pár hónaphoz. A saját gyűjtésemhez. Olyan ...
Teljes(ítm)én(y)
Folyamatosan versenyhelyzetekben élünk, egyikből csöppenünk át a másikba, néha észrevétlenül. Van, hogy mi választjuk, de akad, amikor a hátunk közepére sem kívánjuk, mégis elkerülhetetlen a küzdelem. Tipikusan ilyen helyzet a futás is. Ha bevalljuk, ha nem, minden egyes megtett lépés egy harc pillanata. Akár versenyzünk, akár csak nyakunkba vesszük a talajt, mindig van egy mérce, aminek igyekszünk megfelelni. A magam részéről kettős érzelmek kavarognak bennem, amikor felhúzom a futó cipőmet. Teljesíteni szeretném a távot, rövidebbre szeretném faragni a rá fordított időt és nem csupán ...
Élménybe számolok
A szeretetnek rengeteg megnyilvánulása létezik, miközben egy olyan meghatározhatatlan fogalom, amibe a végtelenségig kapaszkodunk, mintha a levegőt markolnánk. Sokszor gondolkodom azon, hogy az életem bizonyos szereplőit, ill. tényezőit miért is szeretem valójában. Válaszként mindig csak általános tulajdonságokat tudok felsorolni, amik meg sem közelítik azt, amit érzek. Nem azért szeretlek, mert. Nincs listám erre. Azt tudom, hogy látszólag fontos dolgok abszolút nem befolyásolják az érzelmeimet. Végül nem tőled függ, mit érzek irántad. Csak én befolyásolom, én döntöm el, hogy ...