Kevesebb, mint egy hónap és rajthoz állok. Most már minden nap gondolok a versenyre. Látom magam előtt az akadályokat, csontjaimban érzem a feszültséget, hallom saját megkönnyebbült sóhajomat, amikor átérek a célvonalon. Január óta készülök teljes erőbedobással, a tőlem telhető legnagyobb szorgalommal. A szabadtéri futások miatt kétszer is lebetegedtem, de akkor sem adtam alább. Rengeteget fejlődtem, talán kicsit a környezetemet is meglepve ezzel. Pedig sokan azt mondták, ez nem nekem való. Nem nőknek való. Ennyi idősen már mással kéne elfoglalnom magam. Gyenge vagyok hozzá. Hülyeséget ...