Lefutottam...

„Ha egyszer célba érsz egy maratonon, onnantól más ember vagy.” (Hal Higdon) Az idézetet még áprilisban mentettem le a telefonom mappájába. De nem tegnap lettem más ember. Hanem akkor, amikor lementettem. Amikor elkezdtem készülni. Amikor elkezdtem igazán, szívből futni.  Amikor elindultam tegnap a Hősök teréről, az Andrássy úton sírtam. Aztán összeszedtem magam, megérkeztem igazán. Mert az első célom, hogy a Bátor Tábornak a tervezett adományt odaadjam, már megvolt. (Köszönöm Nektek!) A második, hogy mosollyal érjek a célba, még váratott magára (40 km), így nem lehetett könnyes a szemem! Élveztem a futást. Nem néztem sem időt, sem pulzust, sem távot. Csak szaladtam.  S hogy milyen volt magammal lennem 3:11:37 perc alatt?  Nem volt kérdés, hogy az első maratonomat Budapesten futom. Nekem ez a város a futópályám. S mint mindig, most is csak tátott szájjal élveztem, amit láttam. Minden épület, kanyar más emlékhez, emberhez, élményhez köt. Velem voltak. Velem voltatok.  Hálával adózom minden barátomnak, aki személyesen kiáltotta a nevemet, akikről tudtam, hogy várnak. És azoknak is, akik üzentek, vagy gondoltak rám. Minden energiátokat magammal vittem az útra. A lila pólóhoz a Bátor Tábor Élménykülönítményének szurkolói adják az igazi energiát és hitet! Köszönöm Nektek a sok energia-pacsit, csatakiáltást, mosolyt. Frissíteni nem tudok. Mi lenne, ha tudnék De a víz a legnagyobb ajándék! Akkor is, ha a fele a ruhámon landol :D A „kevesebb mint egy szigetkör” felirat nagyon találó, de nem igaz  Az utolsó 4 kilométer hazudnék ha azt mondanám jól esett. De beleálltam, mert tudtam, hogy a szüleim és az öcsémék várnak a célban. Igaz, 20 perccel későbbre. De meghallani, ahogy a speaker a nevemet mondja, és sírva borulni az Édesanyám vállára a célban… az a nem elmondható kategória… Nem az a nagy dolog, hogy lefutottam a maratont. A nagy dolog az a kegyelem, amit ehhez kaptam.  Hálás vagyok. És boldog. És egy picit valóban más ember. Jó ideje már… ui. Minden hétvégén futónak őszinte elismerésem küldöm! A fényképért pedig köszönetem a Budaörs Félmaraton fotósának.

További blogbejegyzéseim

A futás értelme…

Azt hiszem nagyon sok mindent el lehet mondani a futásról, de egy valamit biztosan nem: hogy értelmetlen.  Persze hogy mi is az értelme, azt nehezen lehet megfogalmazni… szerintem egyszerűen csak az arcunkra van írva… De értelmet adhat neki az is, ha a kilométereidet másokért teszed meg… másoknak ajánlod fel…  Adományt gyűjteni tanulságos folyamat. Kérni mindig nehéz. Az elutasítás mindig fáj. A támogatás nem mindig és nem mindenkinek egyértelmű. Éppen ezért vagyok minden eddiginél hálásabb. Már nem csak azért, hogy futhatok, hogy repítenek, hogy a határaimat átléphetem, hogy ...

amikor kívül kerülsz a komfort zónádon…

Az egy dolog, hogy esik... talán ez a legkevesebb... az egy másik dolog, hogy tegnap este későn (vagyis inkább ma hajnalban) értem haza... és még számtalant sorolhatnék most, ami miatt a mai futás minden volt, csak nem komfort zóna... de igaziból ez pont senkit nem érdekel. De legfőképpen engem nem. Mert ez már nem az az időszak, amikor kifogásokat lehet gyártani. Ez már nem az a cél, amiért ne kéne minden nap dolgozni, tenni és hajtani. Ez már nem csak rólam szól. És ez ad erőt minden "na még egy" kiométeren.    

Én csak futok…

csak futok, és futok... és hihetetlen hálás vagyok, hogy megtehetem! Kövessétek instagramon is a kilóméteremet!