Csodatevő helyszínek a Bátor Táborban (1. rész)

🌞A Bátor Táborban rengeteg olyan helyszín van, ami olyan különlegessé teszi azt. Minden programhelyszínen pedig készen állnak az önkéntesek, hogy kalandokon és játékokon keresztül szerezzenek életreszóló élményeket a táborozóknak. Mindegyik program ott lesz velem a futásom alatt, hiszen mindegyikért érdemes lefutni a maratont. 🪖Ott van például a bátorkodás program, ahol egy magasakötélpályán keresztül tudhatják meg a gyerekek, hogy mennyi mindenre képesek még ilyen magasságban is. 🏹A fák sűrűjében pedig ott bújik meg az íjász pálya. Itt biztosan megtapaszthatják a táborozók, hogy el tudják érni a céljaikat, csak hinniük kell bennük. 🎼🎨🎬Rövid sétára onnan a programos épületben, válhatnak egy csapattá, lehetnek alkotók és tekinthetnek be a tánc-, zene- és médiavilágába is a gyerekek. 📷Fotós cimboraként pedig az a feladatunk, hogy elkapjuk ezeket a pillanatokat és örök emlékké tegyük ezeket, hogy egy szürke napon is erőt lehessen meríteni belőlük. 💜Legalább még 6 indokot fel tudtam sorolni, hogy miért a Bátor Tábort futok március 29-én. Nincs még vége a felsorolásnak a tábor csodatevő helyszíneiről, így hamarosan meg is írom a folytatást. 📣Csatlakozz a szurkolócsapatomhoz te is!

További blogbejegyzéseim

Igenek és nemek⚖️

⚖️A maratonra készülve rengeteg lemondással, szervezetséggel és sokszor hosszú és diszkomfortos futóedzéssel szembesülök. Természetesen ez mind az én döntésem volt, de ez az időszak mindenképpen kompromisszumokkal jár. Sokszor kell nemet mondanom olyan dolgokra, amiket szívesen csinálnék, és igent olyanokra, amiket inkább kihagynék. ❤️‍🩹Azoknak a gyerekeknek, akik kórházi kezelésre szorulnak, nem a saját döntéseik határozzák meg a mindennapjaikat, hanem az orvosi team és az előírások. Nem ők döntenek arról, hogy igent vagy nemet mondanak egy vizsgálatra. A Bátor Tábor csapata róluk ...

Csodatevő helyszínek a Bátor Táborban (2.rész)

🐕🌳A nagy megmérettetésre készülve a két legnagyobb támogatóm a futásaim alatt: a kutyám, Hekla, és a természet. 🐎🌱A táborban is csodás környezet veszi körül a gyerekeket és önkénteseket, és testközelből tapasztalják meg azt is, milyen egy másik élőlénnyel kapcsolódni. A lovas program során lehetősége van a gyereknek biztonságos körülmények között kialakítani egy erős figyelmet és kapcsolatot egy állattal. Ezalatt nemcsak a lovaglásban szerezhetnek magabiztosságot, hanem magukról is tanulhatnak. Mindeközben egymással is szorosabb barátságot köthetnek a lovaskisérő program ...

42 kilométer a Bátor Táboért- Első érv, hogy miért is csatlakozz a támogatói csapatomhoz

42 nap múlva futom életem első maratonját: természetesen lila pólóban a Bátor Tábor színeiben. 💜 42 kilométert fogok aznap futni, ami számomra nem kis kihívás lesz. Bár már 10 éve rendszeresen felhúzom a futócipőm és lelkesen szedem benne a lábaimat, ilyen nagy távot még sosem tettem meg. De ez a teljesítmény nem mérhető ahhoz az erőhöz és kitartáshoz, ami azoknak a gyerekeknek és családjaiknak van, akikkel a Bátor Táborban találkoztam. 💪 42 érvem biztosan van, hogy miért érdemes támogatnod a Bátor Tábor működését. Első helyen szerepelnek azok a szuperhősök, akiket táborozóknak ...