Kemény éjszakán vagyunk túl. Én voltam a szerencsés, akinek jutott 3 óra alvás, a feleségem kevésbé örült a kb háromnegyed órányi pihenésnek. Amikor épp nem a nagyfiunk sírt, vagy ordított, akkor a kicsi kezdett rá. Próbáltam mindent, nyugtatni, simogatni, mellébújni, átölelni, de sokáig nem tartott a hatás, kezdődött újra a visítás. Hajnal 2kor már úgy voltam vele, hogy ennyit csak nem bír ki ébren egy 2 és fél éves és hamarosan „összeomlik”. További 1 óra múlva viszont már nem voltam ennyire toleráns és hát eleresztettem a hangom, fenyegettem, különböző büntetéseket helyezve kilátásba, ha azonnal nem alszik el…  Nyilván nem tette. Mint ma kiderült a diagnózis: férfinátha. (azaz kis orrfolyás és jóindulattal hőemelkedésnek nevezhető testhő) TISZTA APJA! ? Sokat agyaltam rajta nap közben: rossz kedvem volt a reakcióm miatt, elszomorított, hogy milyen bénán kezeltem a helyzetet és csalódtam magamban, hogy összesen ennyi türelmem van. Pedig vannak apák és anyák, akik, ha éjszaka felsír a gyermekük, akkor tudják, hogy lehet nemcsak a hálószobáig fog tartani az út és lehet, hogy 2 percet sem fognak este aludni. Nálunk, ha rosszat álmodik a fiam, akkor pár perc és megnyugtatom, de vannak családok, ahol a rossz álmok egy súlyos betegség átélése okozta trauma kapcsán jönnek és még rengeteg éjszaka nyugalmát zavarják meg. Vagy épp pont a csend tartja a szülőket éber szorongásban, hogy vajon reggel fel fog ébredni a fiam? Amikor úgy gondoljuk, hogy távol vannak tőlünk ezek a bajok és veszélyek, ezek a szörnyű betegségek a környezetünkben nem is fordulnak elő, akkor könnyen lehet, hogy illúzióban élünk. Ez a beszélgetésfoszlány egy apa barátom és köztem zajlott idén júniusban: Ő: " Majdnem kómába estünk ... tegnap du. kezdett csak ébredezni... de ma már sokkal jobban vagyunk ..” ÉN: „Mondtad hogy az első 48 óra kritikus, de akkor most már túl vagytok a nehezén?” Ő: „Ez nem várt dolog volt. A láz stb. Amire itt gondolnak a 48 óránál. Nem az hogy nem tudják felébreszteni. De úgy néz ki hogy túl vagyunk rajta” Hazudnék, ha azt írnám most, hogy nem tört el a mécses nálam. De három óra alvás ide vagy oda, kellenek a kilométerek, amiket „áruba bocsájthatok”. Ezért még este úgy döntöttem, hogy megtermelem a mai adagot és lefutom végre azt a 10 km-t. És íme, 1 óra 5 perc alatt ez életemben először sikerült is!!! ? Szóval, ha segíteni szeretnétek a Bátor Tábor Alapítványnak, akkor támogassátok rajtam keresztül ezen a linken! https://batortabor.hu/tamogass/jotett/?ek=14405_kiss-robert-2 Támogassuk a beteg gyermekeket és szüleiket, hogy minél több nyugodtan átaludt éjszakájuk lehessen!