Az életben egy valami biztos, a változás. Sosem lehet tudni mit tartogat, az élet. Tervezünk, remélünk és végül mindig másképpen sül el, mint ahogy gondoljuk, teljesen kitalálni nem tudjuk mi is történik majd velünk. Ez nem féltetlenül rossz, sőt legtöbbször jó, csak nem jössz rá egyből. Hiszen utólag könnyű okosnak lenni, de végül rájössz, szerencse, hogy így történt. Egy hónappal ezelőtt kiderült, hogy csonthártyagyulladásom van. Úgy gondoltam, hogy ez engem nem állíthat meg és áprilisban, ha törik, ha szakad én lefutom a félmaratont a Vivicittán. Hát nem. A kevés felkészülési idő és a lassú regenerálódás miatt úgy döntöttem, május végén kezdek neki a távnak, amit már tavaly nyár óta tervezek. Tudom, ami késik nem múlik és minden úgy történik, ahogy számomra a legjobb, hiszen minden én értem van. A sérülésnek köszönhetően mérlegeltem és észrevettem milyen kevés időt töltöttem pihenéssel az utóbbi 1 évben, szinte semmit. Az ünnepeken túl csak kényszerpihenők, mint a betegségek vettek rá arra, hogy kicsit pihenjek. Ez változott, rájöttem mennyire is hiányzott, hogy kikapcsolódjak, pihenjek, csak úgy. Na persze örökmozgó létemre nem megy a sok pihenés, de megtanultam mérlegelni, fontos az egészségem és, hogy idén még számos versenyen tudjak indulni. Habár nem örülök a sérülésnek, látom, hogy mi előnyöm származott belőle és tudom néha megéri változtatni a terven, mert az még jobb lehet, mint gondolnád. :) Szerencsére a sérülésnek már szinte semmi nyoma és újra futhatok, de most jobban odafigyelek, mint valaha. Hamarosan visszahozom a tempómat és újra szárnyalhatok, most már gyönyörű napsütéses tavaszi időben! :)