Vasárnap a 3. alkalommal megrendezésre került Veresi FutoFeszten vettünk részt. A tervem az volt, hogy 2:00-2:15 közötti idővel érjek célba. A verseny előtt még egyik ismerősünknek át kellett vennünk a rajtszámát. Majd, amikor megérkeztek, mindannyian elmondtuk a kínjainkat egymásnak, kinek, hol és mi az ami nem klappol. Készítettünk egy képet hármunkról, majd 10:50-tól már a HASE-vel volt csoportos fotózásunk. Természetesen, már az Élménykülönítményes pólómban melegítettem a félmaratonra. Majd 11:25 körül beálltunk a rajtzónába. GPS bekapcsol, zene elindít. Mondtam a pároméknak, hogy menjenek nyugodtan, én ezt most nem szeretném túltolni, majd megyek, ahogyan tudok. Az első kilométereken még együtt futottunk, de már az első frissítőhelyre egyedül érkeztem. Egy pohár víz lenyelve, egy pohár víz pedig öblögetésre. Mentem tovább, nagy volt a tömeg, mivel a 10,55 kilométeres táv futóival együtt indultunk. Meleg is volt és nem emlékeztem pontosan az útvonalra, csak arra, hogy lesznek majd benne hosszabb egyenesek, visszafordítókkal, meg egy-két köves szakasz. Az aszfalton elég jól is ment a futkosás, a köves részeken belassítottam kicsit, no meg mások is feltorlódtak, mert mindenki inkabb a füves területet kereste. A következő frissítésig egy lankás szakasz érkezett, igyekeztem lefelé menet pihenni, majd magamhoz vettem két pohár izot és feltöltöttem az arcomba. Alagút és folyamatos emelkedő, jó hosszú. Elég könnyedén lépkedtem felfelé, sorra előztem meg az embereket. Az egyik munkatársam előttem haladt valamennyivel, őt az előző visszafordítónál buzdítottam, de az emelkedő végén egy újabb visszafordítónál már azt láttam, hogy itt van előttem. Odafutottam mellé, mosolyogtunk egymásra és egy "hajrá"-t követően folytattam a saját ritmusomban tovább az utam. Az eddigi emelkedő lejtővé vált és mivel jó hosszú volt, tudtam ismét pihenni. A következő frissítő pontnál újabb izo-adagot ragadtam magamhoz és jött megint a köves rész. Itt is picit visszabb vettem a lendületből, hiszen tudtam, hogy ennek a végén jön egy rövid, de jókora emelkedő. Itt is pikk-pakk felszaladtam és sikerült újabb személyeket magam mögé utasítanom. Az utolsó egy kilométer következett az első körből. Néztem az órát, ami 58 perc körüli időt mutatott (58:16-os nettó idő volt). Gondoltam, ha sikerülne így folytatnom a második körben, akkor... akár 2 órán belül célba tudnék érni. A mezőny letisztult, és innentől kicsit másabb lett a verseny. Előttem haladt két jobb futó, akiket igyekeztem követni, bár a hosszú emelkedő a második kör elején már nem esett annyira jól. Egy másik Élménykülönítményes pólóban futó hölgyet utolértem és meg is előztem. Az emelkedő után, jött a pihentetőbb lejtő, majd a frissítőpont, ahol egy helyi ismerős adta a kezembe a vizes poharakat. Megköszöntem neki, mosolyogtunk egyet és gyerünk tovább. Itt a hosszú egyenesben még tudtam tartani a két jobb futóval a tempót, de amikor ismét a köves részhez értünk... muszáj volt lassítanom. Ha nem betonon futunk, állandóan megijedek, hogy valami történik a lábammal. Szóval, inkább az óvatosság diktál ilyenkor. Újabb emelkedő következett, az újabb fordítóval. A nyakába lihegtem egyik sporttársnak, aki előzékenyen odébb állt és maga elé akart engedni, de köszöntem, menjen csak. Úgy gondolom, ennek lélektani hatása is van, mert a célig már nem tudtam újból utólérni. Nem baj, legközelebb másként lesz! Intettem az ismerősőmnek, aki 1-2 kilométerrel volt lemaradva mögöttem és kérdeztem, a párom merre van? Hát, jócskán mögötte haladt. Emelkedő, lejtőt követett és a következő frissítő pont. Itt izo-izoval volt a menü, majd megint az aluljáró és a hosszanti emelkedő. Tűzött a nap és éreztem a lendület hiányát, de még így is mentem és szépen előzgettem az előttem haladokat. az újabb visszafordító után a lejtőn visszafogottabb voltam, mivel már készültem a nagyjából 2 kilométer múlva esedékes meredek emelkedőre. Frissítés, de ezúttal vízzel öblögetés és ivás. Itt már egy másik ismerőssel futottam együtt, majd egy párszáz méter múlva már elhagytam őt is, a köves részen megint óvatosabban lépkedtem. Azt hiszem az emelkedőnél kicsit megijedtem, de nem akartam gyalogolva a tetejére érni, ezért inkabb toporgosabban igyekeztem az akadályt venni. Mivel a náthám még mindig kitart, felérve már nem éreztem azt a lendületet, ami a cél hatására kellett volna, hogy jöjjön. Pihentem, lassultam és az Élménykülönítményes lány lassan utolért, majd elment mellettem. Nos, ekkor éreztem újabb erőt magamban, hogy csakazértis! Utolértem. A céltól párszáz méterre egy újabb, de már célbaérkezett ÉK-es várt bennünket és húztuk egymást a cél felé. Aztán a célkapunál már csak én húztam befelé őt. És, bár nem gondoltam volna, de sikerült egyéni csúccsal célbe érkeznem! 1:57:26 lett az időeredményem. Remélem, 9-én semmi sem fog hátráltatni és sikerül a kitűzött célomat - ami természetesen újabb egyéni csúcs lenne részemről - elérni!