November utolsó hetén belekezdtem egy programba. Aminek a célja a Vivicittá. Eddig minden rendszer nélkül futottam. Egész szépen összejött az első 10Km. Először nyolc perc feletti időkkel. Aztán egyre gyorsabban. Hét és fél perc, hét, hét alatt. De a hossz csak gyengén nőtt. Tizenhárom és fél kilométer volt a legtöbb, amit le tudtam futni, és el is fáradtam benne. És lassultam. Aztán kitaláltam, hogy jó, de akkor most legyen ez máshogy. Egyrészt elkezdtem faggatni Virágot, az én futóbarátomat. Másrészt pedig elindítottam egy edzésprogramot az én drága polar órámhoz tartozó netes izében. Arcomba is dobott egy szép dolgot. Egy alapozást, egy “rendes” szakaszt. Arcomra fagyott a mosoly a heti 3-4-5 edzéstől. Meg a keresztedzésektől. De hát eldöntöttem, hogy ezt fogom csinálni. És maximum csak a fájdalom..., az meg nem a világ.   Szóval belecsaptam. November végén rácsodálkoztam, hogy mi az, hogy 1-es és 2-es pulzustartomány. Az arcomat majdnem letéptem idegemben, amikor olyan csiga módon kellett totyogni...csak hogy ne legyen több a pulzus, mind 143... de tényleg! Kétszer is hisztisrohamot kaptam, hogy én ezt nem hiszem el. De ha az eddigi össze-vissza, minden rendszert nélkülöző futásaim nem hoztak komolyabb eredményt, akkor most ebben hiszek. És amúgy ici-picit lehet is ebben gyorsulni, már kezdtem ezt érezni ?És összejött decemberre, hogy többet futottam egy hónapban, mint addig valaha  Mind addig, amíg el nem jöttek az ünnepek. Bejglimérgezés, túlkajálás, állandó sörözések és borozások. És ettől 91Kg. És nem megy a futás. Múlt héten már egyre gyorsultam, a totyogás kezdett futásra emlékeztetni. Egy hete –10 fokban lementem futni, és száz percig toltam azt. És most meg nem tudok egyben lemenni három kilométert? Pánik!!! Aztán a sok sörözések közepette megint csak ki- kijárok cigizni? És közben az ünnepek alatt jött a láz, ami ledöntött.  Másfél hete nem voltam futni. De olyan, mint ha egy hónapja nem... Előtte heti négyszer is, hiba nélkül, mindent megcsinálva  Na akkor ennyi, elég!!!  És ezen a ponton regisztráltam az ÉK oldalra. És bevállalom! És én le fogom futni, és jól fogom lefutni. Ha azok a kölkök, azok a családok beleállnak abba, amiben vannak. Ha olyan tragédián mentek keresztül, mint az anyuka, akit láttam a lufival a kezében, és mégis mer újra mosolyogni, játszani. Na akkor én ebbe beleállok! Nekem ez max csak fájni fog! És persze végre el is jutok egy futóversenyre ? És lilában, úgy, mint azok, akikre ez miatt tökre felnéztem, akikkel össze sem mertem hasonlítani magam eddig ?  Szóval holnap másfél hét kihagyás után újra felhúzom a cipőmet!