Elérkezett a Maratoni felkészülés egyik legnehezebb edzése. Már napok óta éreztem egy lelki terhet, amit ma délelőttig cipeltem magammal. Magamra maradtam, sajnos senki nem ért rá. Hát eljött a 30 km-es futás. Felébredtem reggel 6-kor, kikapcsoltam az ébresztőt. Nem aludtam jól. Elkészültem, kávé, müzli szelet és sport szelet, ami utólag nem biztos, hogy annyira jó ötlet volt. Szerintem túl sokat ettem. :( És az utóbbi hetek nem tettek jót a gyomromnak, antibiotikumos kezelés, betegség. Elindítottam a telefonon az alkalmazást, és az órámat, és már indultam is. Mivel egyedül voltam, még szinte senki nem volt az utcán, ezért eldöntöttem, hogy azonos 3 km-es köröket fogok futni egy darabig a lakópark körül, ahol lakunk. Az első 4 kör remekül ment, majd gondoltam, hogy most már, hogy egyre több biciklist és futót látok, ezért távolabbra merészkedtem, ahol van egy kút is. Ott ittam friss vizet és elkezdtem tesztelni az új frissítőimet. Gel, gyümipüré. Majd erőre kaptam, és találkoztam az egyik sportos Anyukával, aki a házunkba lakik, babakocsival futott, csodálatos embereket ismerek. Nagyon büszke vagyok, hogy ennyi sportos embert ismerek. Már rohantam is tovább, jött megint az emelkedő, és ajaj éreztem, hogy nem jó a gyomrom, ekkor jártam 18 km-nél. Hú még sok van hátra. Ezért úgy döntöttem, hogy beszaladok Anyukámhoz egy röpke kitérőre, majd frissítettem egy nagy pohár vízzel és már futottam is tovább. Elhatároztam, hogy a tesztelést mára befejeztem és most már csak vízzel frissítek. Sok újdonság van most, tegnap egy új futócipőt is beszereztem, és mivel a tegnapi nagy zuhéban elázott a régi cipőm, így az új cipőt vittem tesztelésre a 30 kilire. Ez utólag viszont nagyon jó ötlet volt, fantasztikus, semmi gond nem volt a cipővel, kényelmes, mintha a lábamra öntötték volna. :) Térjünk vissza a 19 kilire, itt már tökéletesen éreztem magam újra, és csak futottam. Hamar letudtam ezt a kört is, elérkezett a 22 km, ahol találkoztam az egyik szomszéd lánnyal, intettem neki, és mondtam, hogy már csak 8 km van hátra. Szurkolt nekem. :) Csak haladtam tovább megint emelkedő, leküzdöttem ezt is. Jött a hőség. Égette bőrömet a nap, már nem találtam árnyékot sem. Kiszámoltam, hogy már nem sok van hátra, most már nem adhatom fel. Nem haladtam túl gyorsan. Inkább biztosra mentem, most már nem adhatom fel, mennem kell tovább. Éreztem minden egyes lépést a combomban, a hasizmom is fájt. Fájt mindenem. A gondolataim csak a futás körül forogtak, és az októberi cél mindennél erősebb volt. Mennem kell tovább. Egyszer csak hallottam, hogy a telefonon az alkalmazás "mondta", hogy elértem a 27 km-t. Elsírtam magam, nem tudom miért, csak éreztem, hogy most már meg tudom csinálni, le tudom küzdeni a 30 km-t is. Még jó, hogy napszemüvegben futottam, mert így nem láthatta senki a könnyeimet. De abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha látja is bárki. Csak arra gondoltam, hogy ezt is meg fogom csinálni, és nem állíthat meg senki és semmi. Elértem a kutat és frissítettem egyet. Eszembe jutott, hogy most utoljára engedek magamnak vizet. Lemostam arcomról a könnyeimet is, és megnyugodva haladtam tovább a cél felé. Utoljára mentem felfelé az emelkedőn, közben integettem még egy régi kedves ismerősömnek, aki bringával száguldott tovább. És már hallottam is a 28 és 29 km-t. Csak futottam tovább, szárnyakat kaptam és már kezdtem sajnálni, hogy mindjárt vége. Már hallottam is, hogy elértem a 30 km-t. Lenyomtam az órámat és a telefonomat, és örömet éreztem, hogy egyedül megcsináltam ezt is. Hívtam Anyut és Aput, és csak annyit mondtam, hogy megcsináltam, megvan a 30 kili. Összegezve egyedül, és egy nem túl izgalmas futópályán teljesítettem az előírt adagot. Nem állíthat meg semmi, irány a Maraton. :)