Ismét egy hosszú edzés következett, mai terv 30 km felett teljesíteni. Reggel korábban ébredtem, következett a szokásos kávé és reggeli. Öltözködés és a csomag összerakása. Ma is a csepeli csapattal fogok futni. Átkocogtam Erzsébetről a találka helyre, Csepelre. Kellemes 1,5 km, bemelegítő kocogás volt. Megvártam a többieket, és hárman neki is indultunk a távnak. A csapat olyan 25-27 km körül szeretett volna ma futni, és gondoltam a maradékot majd egyedül lefutom. Egy kis úton futottunk közel a Dunához. Gyönyörű látvány volt. Egy kicsit már most éreztük, hogy meleg napunk lesz, szépen sütött a nap is. Megérkeztünk a Közvágóhídhoz, majd elfutottunk azon az úton, ahova sokat jártunk Apukámmal fürdeni. Majd haladtunk tovább a MÜPA felé és már futottunk is tovább a Szabadság híd felé. Nagyon érdekes volt futva látni a várost, teljesen feltöltött a látvány. Közben jókat beszélgettünk. Áthaladtunk a hídon, olyan 10 km körül tartottunk. Kezdtünk egy kicsit csendesebbek lenni. Egyre melegebb lett, és úgy éreztem, hogy egyre nehezebb lesz a mai edzés. Eszembe jutott barátnőm Viki, aki ma Ausztriában az Ironmant fogja teljesíteni, mert én tudom, hogy sikerülni fog neki. Miközben ezeken gondolkodtam, már láttam is szembe a Parlamentet és igen végre a Margit hidat is. Csak úgy röppent az idő. Már azt vettem észre, hogy bent futunk a Margitszigeten, tervek szerint egy kört futunk. A kutaknál frissítettünk és eszembe jutott, amikor először készültem a maratonomra. Mondtam is a többieknek, hogy akkor 6 kört futottam egyedül a Margitszigeten, szinte most is előttem van az az edzés. Tisztán emlékszem rá, hogy csak mentem és folyamatosan arra gondoltam, hogy sikerülnie kell majd a maratonnak. Ez akkor, most már tudom, hogy nagyon jól sikerült. Jó érzéssel töltenek el ezek az emlékek. Miközben a régi emlékek eszembe jutottak, már le is futottuk a szigetkört. Indultunk vissza a Margit hídon. Csak arra tudtam gondolni, hogy menni kell tovább nincs megállás. Elértük a Szabadság hidat és egy kicsit könnyedebben futottunk tovább a MÜPA irányába. Tudtam, hogy lassan elbúcsúzom a futótársaimtól, mert tervek szerint elérjük a 26 km-t. Megköszöntem, hogy velem tartottak az úton és már futottam is. Kérdezték, hogy biztos megyek-e egyedül. Én azt feleltem, hogy a tervet teljesítenem kell, ha kell, akkor egyedül teszem meg a hátralévő utat. Ezt is tettem. Módosítottam az útvonalat, a Weiss Manfréd úton futottam tovább a kerékpár úton. Néhány biciklissel találkoztam csak. Nagyon vártam, hogy elérjem a házakat, csak azt figyeltem végig a távolba. Közben sajnos egyre sötétebb felhők érkeztek, így próbáltam gyorsítani a tempón. Végre megérkeztem Csepelre, innen már csak 2 km várt rám. Most már végképp nem állhatok meg. Már nem is voltak gondolataim. Egyszerűen nem jutott eszembe semmi, csak futottam. Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy nem adhatom fel, mennem kell. Végre megpillantottam az ismerős házakat, annyira örültem, hogy itthon vagyok, már csak 1 km választott el a céltól. De az eső közbeszólt, hirtelen megérkezett a zivatar. Minden besötétedett és az utolsó 200 méteren bőrig áztam, de nem érdekelt most ez sem, mert boldog voltam, hogy ismét sikerült közelebb kerülnöm a célomhoz.