Eljött a Maraton napja. Májustól összesen 952 km-t tettem meg. Fárasztó hetek állnak mögöttem. De megcsináltam, és komolyabb rosszullét nélkül, aminek külön örülök. Ma reggel is ébresztőre keltem. Szépen elkészültem, és Apuval már indultunk is ki a rajthoz. Felvehettem végre a mágikus lila pólómat. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem a futásommal a gyerekeken. Az Élménykülönítményes sátornál találkoztam Vikivel, ő ma 30 km-t tervezett. Megbeszéltük, hogy megvár a 13 km-nél található frissítőállomáson, és onnan együtt fogunk futni. De még ne rohanjuk ennyire előre. A rajtnál várakoztunk az egyik ismerősömmel, Petivel. Sztorizgatott, eltelt az idő. Nem volt bennem különösebb izgalom. Vártam a visszaszámlálást, és már indulhattunk is. Közben még intettem egyet Apunak. Peti tempója nekem túl gyors volt, csak úgy repültek a kilométerek. Gyönyörű őszi idő volt, kellemes futóidőnk volt. 8 km-től egyedül futottam tovább. Gondoltam még túl az elején tartok, hogy már most kihajtsam magam. 9 km-nél se voltam egyedül az Élménykülönítményes szurkoló csapat lelkesített. Aztán következett a 10 km, megállapítottam, hogy nagyon gyors tempót diktálok, így egy picit lassítottam. Elérkezett a 13 km és legnagyobb örömömre ott várt Viki a megbeszélt találkahelyen. A nyakába ugrottam és nyargaltunk tovább. Közben szépen következtek a frissítőállomások. Szokásomhoz híven csak ittam. Isoital és víz a menüm. Próbáltuk tartani a kényelmes tempónkat. Majd 15 km-nél ismét áthaladtunk a rajtnál, és már láttuk az érmeket, megállapítottuk, hogy ezért még sokat kell megtennünk, így hát futottunk tovább. Majd az egyik fordítónál találkoztunk Petivel, intettünk neki. Kértem Vikit picit lassítsunk, mert a gyomrom nem jó. Elértük a 20 km-t, és kavargott minden. Elhatároztam, hogy innentől kezdve már csak vizet fogok inni. Ez be is vált. Mindig valami kis célt tűztünk ki magunk elé. A következő célunk a Margit híd volt. De közben sajnos melegebb lett. Ezért már a következő frissítőállomáson vizeztük az arcunkat és a hajunkat is. Ez is bevált. :) Ezután is haladtunk szépen. Folyamatosan szurkoltak az Élménykülönítményesek, fantasztikusak voltak. Ezután egy csendesebb szakasz következett, a Hajógyári-sziget mellett haladtunk el. Itt kevesebb szurkoló volt. De ettől függetlenül szépen fogytak a kilométerek. Következett a bűvös 30-as, ahol azt éreztem, mintha nem is haladnánk, de Viki megnyugtatott, hogy de ugyanúgy haladunk. Közben megint a gyomrom kavargott, és arra gondoltam, hogy de jó lesz hamarosan ihatunk colát. És igen befutottunk az Árpád hídon a Margitszigetre. Végre ihattam colát, ami ilyenkor nagyon jó. Sajnos itt már egyre több futó lett rosszul, ez nagyon megviselt lelkileg. Őszintén sajnáltam őket, hiszen készültek, de kiszámíthatatlan egy Maraton. Egy rosszul megválasztott frissítő, vagy egy túl gyors iram, és máris kész a baj. De azért nemcsak ezek jutnak eszembe a Margitszigetről. Nagyon szeretek a szigetre kijárni, nemcsak futni, hanem a családommal is lemenni. Eszembe jutott egy kedves emlék. Most szeptemberben egyik vasárnap eljöttünk a Margitszigetre a szüleimmel és kislányommal, Vikivel. Nálunk mindenki szeret rollerezni, úgyhogy a kislányom, Anyukám és Apukám együtt nyomták, írtó vicces volt, de ugyanakkor szerintem szenzációs is. Olyan 34 km-nél járhattunk, amikor kezdtem érezni a combjaimat, nehezebben tudtam lépni, de legküzdöttem. Végre elértük a Margit hidat és szépen haladtunk tovább. Megint szurkoltak az Élménykülönítményesek, amelynek hatására majdnem elsírtam magam. Fantasztikus emberek, annyira tudtak lelkesíteni, hogy már szárnyaltam is tovább. Viki szólt is, hogy kezdek túl gyors lenni. Azért még hosszú a vége, ezért inkább lassítottam. Ajaj 36 km, mindenem fáj, sírva közöltem Vikivel, hogy elegem van, nem bírom. Ő hagyta, hogy csak sírjak, és nyöszörögjek. De nem adtam fel, futottunk tovább. Elérkezett a várva várt Parlament, és ezzel együtt a 37 km. Viki kezdte mondani nekem, hogy látja, hogy nagyon jól bírom és menjek most már egyedül, de még haladtunk tovább együtt. Majd 38-tól lemaradt, mert én nem tudom, hogy honnan, extra tartalékaim biztosan vannak, meglódultam. Csak szedtem a lábaimat, ahogyan csak bírtam. Elértem a 40 km-t. Ott megpillantottam az egyik kedves szomszédunkat, Timit. Annyira meglepődtem, hogy ott van, hogy még több energiát kaptam tőle. Az utolsó frissítőpont következett, ahol már csak vizet ittam és csak futottam. Nem hiszitek el, de gyorsabb ezreket mentem, mint az elején. Hihetetlen, honnan volt energiám? Keresztül futottam a Szabadság hídon, már csak 1 km. Elérkezett az utolsó kilométer, hogy hányszor képzeltem el edzésen, hogy már itt tartok, nem tudom. De csak repültem tovább, csak előztem és futottam. Megláttam az utolsó 100 méter feliratot, hát akkora boldogságot éreztem, hogy csak sírni tudtam. Hallottam ahogyan bemondják a nevemet, és már át is kell adni a következő befutónak a helyet. Megláttam Aput, aki nem értette miért sírok. Mondtam, azért mert örülök. Megcsináltam újra!!!! És a nyakába borultam. És eljött Anyukám is, akit megöleltem, és mondtam neki, hogy nehéz volt, küzdöttem, de megérte, mert a Maraton annyit ad, amit nem tudok szavakba önteni. Kislányom és férjem sajnos betegek, lázasak, így nem tudtak részesei lenni a Maratonomnak. Természetesen megvártam Vikit, aki szuper eredménnyel leküzdötte a 30 km-t. Még egyszer köszönöm Viki, hogy mellettem voltál a legnehezebb részen, ahol már az ember azt hiszi, hogy nincs tovább, de pedig nagyon is van! Nagyon köszönöm a családomnak, szüleimnek, barátaimnak, kollégáimnak, sporttársaimnak a bátorítást. Nagyon köszönöm az adományokat, amelyeket küldtetek, és legfőképpen azt köszönöm, hogy hittetek bennem.