Eljött végre a Maraton napja. Pár óra és újra egy álom teljesül negyedszerre. Izgalommal telt az éjjel, forgolódtam, de azért sikerült valamennyit pihenni. Apu jött értem, és kimentünk a rajthoz. Gyors ölelés és már a rajtzónában találtam magam. Gyönyörű, őszi idő volt. Találkoztam néhány ismerőssel, jó futást kívántunk egymásnak, és már hallottam a visszaszámlálást. Végre elindultunk, felvettem egy kényelmes tempót, és az első pár kilométer el is repült. Gyönyörködtem a tájban, élveztem minden egyes lépést. Szépen haladtunk a rakparton, majd jött a fordító, és már haladtunk is tovább az Alagút irányába. Folyamatosan figyeltem a tempómra, eddig minden rendben volt. Frissítettem és már futottam is át a Lánchídon. Jött a Pesti rakpart, és futottunk vissza a rajthoz, ami a cél is egyben, akkor 15 kilométernél jártunk. Láttam már a befutóérmeket, de szépek is voltak. Hallottam egy hajrá Szilvit, nicsak Evelin apukája volt, intettem neki és már rohantam is tovább. Már csak 27 kilométer van hátra, ezzel bíztattak minket. A tempómat még mindig szépen tudtam tartani. Ismét le a rakpartra, intettem még egy ismerősnek, és eljött végre a 20 kilométer, frissítés, futás tovább. Picit mintha lassultam volna, vagy csak megijedtem nem tudom, de 25 kilométer környékén határozottan éreztem, hogy kell egy kis energia. Ittam egy gélt, közben próbáltam terelni a gondolataimat, mert egy elég unalmas rész következett. Kevés szurkoló volt és még sok van hátra. Eszembe jutott az a szombat reggel, amikor átfutottam tőlünk Harasztiba, Apu bringával kísért. Próbáltam felidézni azokat a pillanatokat és terveket, amelyekről akkor beszéltünk. A Maraton is szóba került, hogy bizony sokat kell futni még addig. Szerencsére már át is lendültem, újra van energiám és már következett a sokat emlegetett 30 kilométer. Vártam most mi is fog történni, hát nem volt semmi különös, futottam tovább a következő frissítőpontig, ami már a Margitszigeten volt, végre adtak Colát is. De jó is volt, mintha szárnyakat kaptam volna, bármennyire is hihetetlen sikerült gyorsítanom. Keresztül futottunk a Margitszigeten, eszembe jutott, hogy nyáron 6 kört futottunk le az egyik futótársammal, hogy is bírtuk ki nem tudom. Miközben felidéztem az edzéseimet, ahogyan eljutottam megint a Maratonig, már következett is a Jászai Mari tér és ismét le a rakpartra, 35 kilométer, juhu és még mindig nem érzek fájdalmat. Egy kedves néni szurkolt nekem, annyira aranyos volt. Nicsak kit látok, Roli az, a Polar csapatból, szurkolt, én integettem neki. Már 39 kilométernél jártam, de a tempómat még mindig tudtam tartani. Következett a 40 kilométer és megláttam Timit, aki szintén sokat szokott futni, annyira kedves, hogy kijött megint szurkolni, érdekes pont akkor jutott eszembe, hogy tavaly is kint volt. Utolsó frissítőállomás, gyors víz ivás és mintha semmi nem számítana már többet, csak futottam, egyre gyorsabban keresztül a Szabadság hídon. Rengeteg szurkoló, taps és zene fogadott, éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Már láttam a célt, és találkoztam még Andrissal, aki az UB-n kísért bringával. Ezután sprinteltem tovább. Egyszer csak meghallottam, hogy bemondják a nevemet, Te jó ég megint megcsináltam, még jó, hogy napszemüvegben voltam, mert már sírtam is, egyszerűen boldog voltam. 1726 kilométert tettem meg ebben az évben, hogy holtpont nélkül, végig mosolyogva, örömmel tudjam megtenni a Maratoni távot. Sikerült! Titkos vágyam is sikerült, 3 óra 50 percen belül teljesítettem a távot, egészen pontosan 3:48:00 alatt. A legnagyobb öröm számomra az volt, amikor megláttam a családomat a célban, Vikivel együtt mentünk az érmemért. Köszönettel tartozom Apunak, aki mindig kísért bringával, és Zolinak, aki elkísért a Velencei tó körül, ahhoz, hogy sikerüljön a Maraton, nagyon fontos a család támogatása. Negyedszerre is sikerült! :)