Végre beköszöntött a jó idő. A héten elég fáradt voltam, úgyhogy ma nem keltem korán. Ezért már a melegben kellett futnom. Apu most is elkísért bringával. Annyi minden kavargott ma bennem, az egész heti stressz. Ezért örültem is, hogy mára egy "kemény" program vár rám. Bemelegítés után, már jöttek is a tempófutások. Az első 3 akadályt nagyon jól vettem. Jött egy 10 perces kocogás. Közben éreztem, hogy elhagy az erőm, és csak lassulok. Végig futott a fejemben, hogy most feladom, és csak haza sétálok. De akkor eszembe jutott, hogy nem ezért futottam eddig, hogy most feladjam, azt nem lehet. A heti gondjaim már el is szálltak jó messzire. Csak az járt a fejemben, hogy haladnom kellene tovább. Apu csendben mellettem tekert, azt tanácsolta, hogy lassítsak, de közben jelzett az órám, hogy következik a negyedik tempófutás. Nem bírom, ez jutott eszembe, feladom, melegem is van, jöttek a kifogások. De aztán csak folytattam, és mondtam Apunak, hogy nem lassítok, hanem küzdök tovább. Így is lett. Nem lett túl gyors ez a 9 perc, de nem baj, már éreztem, hogy kezdek visszatérni. A következő 9 perces tempó már gyorsabban ment, és az utolsó szinte úgy, mint az első. Nagy örömmel pillantottam az órámra, már csak egy 10 perc levezetés, kis kocogás. Hurrá, igen megcsináltam. Kimondhatatlanul örültem, hogy ismét én győztem. A vége pontosan 17 km lett.