Ma reggelre nem állítottam ébresztést. Ebben a hónapban 237 km-t futottam, a legtöbbször kora reggel keltem. Ma engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt. Jó volt pihenni egyet. Kinéztem az ablakon azt ígérték mára, hogy rossz idő lesz, de pont futóidő van. Szóval nem is gondolkodtam rajta túl sokat, el is indultam. Biciklivel jött velem Apu, kérdezte ma mennyi lesz a táv? Én csak azt feleltem, nem tudom, csak menjünk. :) A Maratoni edzéstervet már teljesítettem a hétre. Nem érdekelt most, hogy mennyi idő alatt teszek meg egy kilométert, semmi, csak a vasárnap reggel, az eső utáni levegő, a nyugalom. Ki akartam szellőztetni a fejemet. Annyi dolog történt ebben a hónapban, ki kellett most már teljesen kapcsolnom. Nem agyalok most semmin. Csak futok. A bicikli úton találkoztam ismerősökkel, integettünk egymásnak és jó versenyzést kívántam a jövő heti Ironmanre. És már kocogtam is tovább. Majd egy csapat görkorissal találkoztunk, szuper, hogy ilyen sokan sportolnak. Örömmel töltött el, hogy fiatalok, idősek együtt futnak, bicikliznek és görkoriznak. Beértünk a szokásos kör végéhez, gondoltam visszafordulunk,  de Apu mondta, hogy menjünk még tovább. Nekem jó. Beértünk a Molnárszigetre, pont az egyik evezős klub edzését tartották a Dunán. Csodálatos látni, hogy készülnek együtt. Nyugodt, van valami különleges varázsa a Dunának. Éreztem az eső utáni illatot, nagyon szeretem. Közben beszélgettünk Apuval, ezek a közös edzések a mi időnk. Ilyenkor találkozunk a legtöbbet. Visszafordultunk és elbúcsúztunk egymástól. Ismét jól indult a nap.