Our ÉK foundraisers wrote

Emeljük a tétet :)

A hétvégén az első hosszabb futásomat teljesítettem. Futócipőt húztam és kimentünk a Bem térre a Kisfiammal és a Férjemmel. Mikor elindultunk, úgy voltam vele, hogy 5:50-es ezrek jók lennének, nagyon. Az 5:40 is felmerült bennem egy pillanatra, de aztán elhessegettem, mondván, hogy azért a 3 kilik és a 2 hetes kihagyás után az megterhelő lesz. Mivel nem akartam csalódottan lejönni a futópályáról, ezért azt tűztem ki, hogy 30 perc alatt teljesítsem a mai penzumot, ami 5 kilométer volt. Ma is egyedül futottam, a Fiúk a pálya széléről szorítottak nekem. De milyen ügyesen tették! 5:34-es ...

Flashback: 16,5 km – Életem leghosszabb távja

Február 19-i FB-s posztomat fogadjátok itt is sok szeretettel. NEM HISZEM EL! 6 km-et szerettem volna, 9 km-nél vérszemet kaptam, 16 km-nél leállítottam magam. Mert 15 km-ig jól esett - Tudom, hogy ma este a félmaraton is össze jött volna. Összeállt a test, a fej, a szív. Az idő pedig nem érdekel. Három bosszúság: 1. Jelzőlámpák 2. Folyt az orrom. 3. Pisilni kellett kb. az 5. perctől (Bekanyarodtam kb.12 km-nél az edzőtermembe). Wooooow, tényleg szürreális nekem. Talán megtaláltam a titkot: egész nap sütit zabáltam. Kacsatánc-kacsatánc-kacsatánc! Jupijééé! ...

Two weeks!

Two weeks to go… I’m preparing, improving my endurance. I understand more and more what I’m capable of doing, and what not. There can still be surprises during the “race. Maybe positive ones :-) I thank you all again the support! It feels great! I’m very thankful for the donations to Bátor Tábor. We are very close to the planned 150k but we don’t have to stop there. They make good use of any amount to make the lives of those children better!

Még két hét!

Még két hét van a kezdésig… Készülök, edzek, növelem az állóképességemet. Egyre jobban értem, hogy mire vagyok képes és mire nem. Ezzel együtt is érhetnek még meglepetések a “verseny” alatt. Akár kellemesek is :-) Ismét köszönöm a sok bátorítást. Jól esik a biztatás! Nagyon hálás vagyok a Bátor Tábornak küldött adományokért is. Már majdnem megvan a tervezett 150 ezer forint! Nem kell megállnunk, többet is fel tudnak használni a beteg gyerekek életének szebbé tételére.

Köszönet és szombati 7 km

Kedves Mindenki! Először is nagyon büszke vagyok arra, hogy a negyedik héten elértük a 70.000,- Ft-ot, lassan a célként kitűzött összeg felét sikerült összegyűjteni. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezen a héten és bármikor azt megelőzően pénzt és időt áldozott arra, hogy támogassa a Bátor Tábor Alapítvány nemes céljait! És annak is, aki ezután e nemes ügy mellé áll. Mivel egész héten képzésen voltam, és csak egy óra aerobik fért bele a hetembe eddig, már alig vártam, hogy ismét felvegyem a futócipőt. Elég jól ment a mai 7 km, javítottam a múlt heti időmön, a végére már 06:15-ös ...

Az a trükk, hogy nem szabad belegondolni.Csak csinálni

Ma pont ez volt a "jelszavam". Nem mindig könnyű, de amikor  már felveszed a futócipőt és kitűzöl egy célt, az egyetlen aki megállíthat , csak Te saját magad . Nagyon nagyon jól esett és most a mai nap ez a 8 km fért bele ! Kumlában egy számomra kedvenc helyen futottam ma .Annyira jó látni ahogy a svédek értékelik a napsütést, hiszen ami máshol természetes, mint pl.a napfény az nekik hatalmas érték.

Nagy köszönet :)

Eltelt egy újabb hét, immár 3 hete folyik a gyűjtésem. Nagyszerűek voltatok Drága Ismerőseim, 18.000,- Ft gyűlt össze egy hét alatt. Nagyon köszönöm Mindenkinek az eddigi adományokat. A gyűjtés mellett sem pihentem, a héten már délelőtt és délután is sétálunk Kisfiammal, ami a kellő állóképességhez hozzásegít, valamint szerdán egy futóedzést is beiktattam, nem is olyan rossz időeredménnyel. Ma is megyünk futni, ma azonban intervalledzés lesz, a pulzusszámomat muszáj lesz lejjebb vinnem, mert az átlag ezeken a rövid távokon is mindig 180 felett van. Hétvégén pedig jön az első 5 kilis ...

Első hét

Sziasztok! Nagy lelkesedéssel kezdtem meg a felkészülést a félmaratonra. Egy 8 hetes edzéstervet követek. Az első három edzést (könnyű, fartlec, fokozó) Budapesten, a Bikás parkban végeztem a kora reggeli órákban. Nehéz volt felkelni, de cserébe láthattam a napfelkeltét és amit muszáj megemlítenem, hogy életemben először kacsák keresztezték utamat a futópályán. A hosszú futóedzéseket (10 km és 13 km) Fehérváron teljesítettem, apa és öcsi is futottak velem, ami plusz erőt adott. Nagyon motivált vagyok, mert az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a bátor gyerekek arcára mosolyt ...

RMC

Párban még jobb sportolni!

Az elmúlt héten – legnagyobb örömünkre – többen is párba álltak munkatársaink közül, hogy együtt gyűjtsék a sportolással töltött órák számát. Így tett Tuba Viki és Illyés Olgi, akik közösen futottak, Kecskés Fati és Kővári Zsófi a squash-t választották, Petrovits Oti és Dóczi Ági jógáztak közösen, Greguss Timi és Csernák Hajni pedig egy különleges, földalatti futóversenyen képviseltek minket közösen. Nagy csapatunk többi tagja is elképesztően aktív volt, amit mi sem igazol jobban, mint az, hogy már összesen 1073 órát gyűjtöttünk össze a kezdés óta! A tavaszias időjárás sokakat ...

Ha a maximum nem elég…

Újabb 20 nap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, és az alapozás utolsó hetébe érkeztem. Be kell valljam, hogy az előző írásom ENGEM olyan mértékben bemotivált, hogy a "nem akkora gond, ha egyszer-egyszer kimarad egy futás" rész oda fajult, hogy már most az edzésterv szerint megy, nincs kihagyás, nincs elkummantás...csak a terv, és az eredmény. Heti 2-ből 2x jut eszembe a szobabringán a terv felénél, hogy nyom, fáj, kidörzsöl, leszállok, de a FELADÁS NEM OPCIÓ! Sőt: 9-én elmentem a Bringás edzőmmel egy Vecsés-Ecser-Maglód-Gyömrő-Péteri.Gyömrő-Maglód körre, ahova el, és ahonnan ...

Start

Sziasztok, végre elindult a kampány :) Óriási dolog, hogy csatlakozhattam az Élménykülönítményhez. Várom az átúszást, most még jobban, mint két évvel ezelőtt, hiszen most nem magamért úszok, hanem a Bátrakért! Izgatott vagyok. Még sosem kampányoltam és sosem blogoltam, de itt az ideje. Már február elején elkezdtem az edzéseket úszás tekintetében. A hét végén pedig jöhetnek az erősítő edzések is!!! Már nagyon várom. Szívből remélem, hogy a lehető legtöbb összeget tudjuk összegyűjteni a Bátrak számára :) Támogasd Te is a kampányom! Sok puszi és hatalmas ölelés nektek!  

Start

Ma utjara indult a kampanyom. Tok izgalmas! :) Azt latom, hogy percrol percre no a latogatottsag az oldalon, remelem majd az adomanyok is alakulnak! :) Jo lenne! Most pedig irany edzeni! ;)

#szaladaSasa6

Hol is kezdjem? Hogyan kell blogot írni, “vezetni”? Tanulom , gyakorlom, próbálok bepillantást mutatni a blogomat követőknek, az àltalam a Bátor   Tábort támogatóknak, azoknak akik kiíáncsiak egy téti gyerek Jótékony sportoló vállalásának “mindennapjaira” felkészülésére, gyűjtésére. Az edzéseim 6 nap edzés, 1 nap pihenő ritmusban zajlanak. Benne úszás, futás, spinning, erősítés nyújtás található. Mikor és miből mennyi ezt edzésterv formájában kapom. Ezt kiegészíti egy rendszeres masszírozás köszönet érte Giczi Csillának. Mai napon egy masszírozás, majd, Posta, Bank, Tüdőszűrő egy ...

A mai nap megkezdődött a kampányom!

Az első 5 km, ami már nem csak rólam szól. Most már Svédországba, Kumlába is megérkezett a tavasz. Egy kis szünet a vendégek között így irány a Viasparet. Innen már csak felfelé gyűjtjük a kilométereket!    

Van olyan, hogy nem megy

A hétvégét egy gyönyörű helyen tölthettem a Szlovák paradicsomban. Téli Spartan race volt, amit jobban vártam, mint bármelyik simát eddig. Tavaly voltam egyen és tudtam milyen jó móka vár rám, a sok akadállyal és nehéz tereppel. Vártam, hogy lehessen nagyokat csúszkálni, persze inkább ülve mint esve, vártam a sok havat, és hogy röhöghessek. Ez most nagyon más volt. Kicsit távolodva a versenytől, egyre jobban bosszant a dolog, mert egy nagyon jó pálya volt, sok olyan akadállyal, ami nekem mindig is feküdt, a sok cipelős feladatokkal, ahol az erőmbe kapaszkodhatok. Azt már az indulás előtt ...

Three weeks to go…

Less than three weeks until the start, and I train with more enthusiasm. Based on experience and these trainings, I cannot complete significant distances day after say, I need a recovery day. (And 10 km is significant for me.) So, I plan running 20-25 km every second day. I trust that I can do, although I completed such distance only once so far. Your trust is a great motivation, dear supporters, who bring us closer and closer to the intended amount. Bátor Tábor (Brave Camp) has already received HUF 110 thousand from you! I am gladly looking forward to receiving more donations. ...

Még három hét…

Nem egész három hét van hátra a startig, és egyre nagyobb elszántsággal készülök. A korábbi tapasztalataim és a mostani edzések egybehangzóan azt mutatják, hogy nem fog menni egymás utáni napokon jelentős táv teljesítése, kell egy nap regenerálódás (és nekem 10 km már jelentősnek számít). Ezért az a tervem, hogy másnaponként futok egy-egy nagyobb, 20-25 km körüli távot. Bízom benne, hogy sikerül, bár ekkorát még csak egyetlen egyszer teljesítettem. Nagy ösztönző erő a támogatók bizalma, akik jóvoltából egyre közelebb kerülünk a célul kitűzött adományhoz. Már 110 ezer forintot adtak ...

Vasárnapi didergős 6 km :-)

Hideg ide vagy oda, ma is elindultam futni, 6 km-t sikerült teljesítenem ismét nem is olyan rosszul idővel - jó pár percet javítottam a szokásos edzéstempómon. Ehhez persze hozzájárult, hogy a futós applikáció 4 km után gyakorta figyelmeztetett, hogy a telefonom merülőben van, és az is, hogy 4,5 km-nél szembefutott velem UB-s csapattársam, akivel egy pacsi kíséretében biztattuk egymást, igazán jólesett, és sokat lendített rajtam. Várom már azt a májusi UB-t is. :-) Ami pedig szintén jó hír, hogy ebben a hónapban 41,62 km-t futottam összesen, ez nálam rekord, kb. feleennyi futós ...

Süti projekt és persze földalatti futás

FÖLDALATTI RÉSZ Tegnap részt vettünk a földalatti futáson. A srácok a félmaratonra neveztek, nekem viszont az egy hónappal korábbi nevezés hirtelennek számít. Kicsit lustábbra vettem a figurát és a 7 km mellett döntöttem. A srácok kijöttek, amikor az én futamom indult, én meg megvártam őket amíg beérnek a félmaratoni távról. Igazi kis egymást segítő és támogató team vagyunk. A verseny eleje felé kezdtem megbánni, hogy nem neveztem velük a nagyobb távra, de végül szétragyogtam a délutánt, mert a 2. női helyet én vihettem haza. Nem is tudom mikor voltam ennyire boldog utoljára ...

Téli Spartan

Tegnap egy igazán bátor téli Spartan race-en voltam egy csodálatos helyszínen Szlovákiában. Kellett a bátorság,mert rengeteg helyen fagyott jégpáncélon kellett haladni a minusz 5-6fokban.... De egy nagyszerű verseny volt. Legszívesebben a végén egy jó forró tea után újból megcsináltam volna..! Sajnos sokat hibáztam,köztük olyat is,ami már tavaly mindig ment.. A fejlődést az átmászós,kapaszkodós gyakorlatokban éreztem,illetve a futós részeknél.Közben végig gondoltam a csütörtöki ÉK találkozót....vajon ki hol gyűjti hétvégén a kilométereket..?? 

Egész jó visszatérés <3

Ígéretemhez híven, ma ismét futócipőt húztam. Csak egy laza futást terveztem, hiszen a sérülés miatt két hétig nem tudtam edzeni (azonban valamelyest kompenzáltam hosszabb sétákkal). Nagy meglepődésemre 5:19-es ezrekkel sikerült teljesítenem a távot. Nagyon hideg volt és a szél is fújt, de Kisfiam mosolya minden körben újabb lendületet adott. <3 Köszönöm az eddigi támogatásokat. Nagyon jól esik, hogy ennyi segítőkész Ismerősöm van. <3 Kérlek, ha még nem tetted, támogasd a Bátrakat, hiszen pár száz, vagy pár ezer forint is nagy segítség Nekik. “Nincs tisztább cselekedet, ...

#szaladaSasa5

A felkészülésem zökkenőmentesen halad Lovász Laci felkészítése alapján.Edzés edzést követ már nagyon várom, hogy versenyen is megmérethessem magam. Az adomány lassan eléri a kitűzött 400000,- Ft-t. Örömmel és boldogsággal tölt el ez a határtalan szeretet, támogatás, adakozás, amit nagyon szépen köszönök mind a 68 adományozómnak.   Boldog vagyok, és a boldog embert onnan lehet felismerni, hogy szeretet van a szívében, béke a lelkében, ragyogás a szemében és mindenkor jelen van a HIT az életében.

Futás egy kicsit hűvösebb időben :-)

Ez a hétvége sem telhetett el futás nélkül, nem sok időm volt ma, de nem akartam semmiképp kihagyni, 7 km ma is belefért. Viszont elég hűvös, csípős hideg volt kint, de bebizonyosodott, hogy biciklis kísérettel még mindig sokkal jobban megy, mint egyedül.:-) Három hét után 53.000,- forintnál tartok, én ezzel már így is nagyon elégedett vagyok, hiszen nagyon jó helyre került minden forint. Tudom, hogy lesz még több is (sokan érdeklődtetek most is, hogyan is működik adománygyűjtés), és bízom benne, hogy minél közelebb kerülök a hőn áhított 150.000,- forinthoz. Egyharmada már meg is ...

Tavaszváró

Nagyon szeretjük a téli sportokat (is) - ma korcsolyacipőt húztam, de már mi is inkább a tavaszt várjuk, hogy minék többet kijuthassunk a szabadba! Na, rohanunk is farsangi futásra..