Flachné Asztalos Judit

33. Wizz Air Budapest Félmaraton / Egyéni félmaraton

A futás már évek óta életem részét képezi, de tavaly márciusban – kislányom születését követően, hosszabb kihagyás után – még pár kilométer lefutása is nehezemre esett. Akkor célul tűztem ki, hogy fél évvel később 5 kilométert lefussak. Ezt a távot végül már májusban sikerült teljesíteni. Őszre már 10 kilométer megtétele sem okozott gondot, akkor álmodtam egy nagyot és beneveztem egy decemberi félmaratonra. A távot – életemben először – hóban taposva, szélben, latyaktól ázott, vizes cipőben teljesítve rájöttem, hogy a lehetetlen valóban nem létezik és minden csak a bátorságon és elszántságunkon múlik.

“Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket.”

Idén ismét szeretném ezt a távot teljesíteni. Ezúttal jótékony céllal állok rajthoz a 33. Wizz Air Budapest Félmaratonon 2018. szeptember 9-én a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként. Adománygyűjtési célom 150.000, – Forint.

Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy kilométert, vagy akár csak néhány métert a futásomból!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Összesen gyűjtött: 250 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • Sze 19
  • AJ

    Asztalos Judit

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    "Minden változás tervvel kezdődik, melynek sikere számos tényeződtől függ. Az elszántság mértékétől, az ügyünk iránti szenvedélytől, hogy nyitottak vagyunk-e az új utakra, hogy elég eltökéltek vagyunk az akadályok legyőzésére."
  • Itt a vége…

    Hát igen, eljött ez a pillanat is 🙂 Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is. Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az […]

  • Sze 12
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá!!!!!
  • Sze 11
  • Státusz: Célba ért

    Igen. A rövid lényeg és valójában a legfontosabb dolog: célba értem a vasárnapi futáson 🙂 Kemény…nagyon kemény küzdelem volt, de ma már örömmel jelentem, hogy megnyertem a csatát 😉 Vasárnap még valami olyan címet adtam volna a bejegyzésnek, hogy “Félresikerült félmaraton”… 😀 De pár nap múlva már valószínű úgy írnék, hogy “Utolsóként az első” 😀 Azt […]

    2-17DSC_412441396877_565587990540769_1106920515081076736_n
  • Sze 10
  • FF

    Farkas Flórián és neje

    10 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • Sze 09
  • BBC

    Bakóné Bagdi Csilla

    3 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Az Úr áldása legyen minden km-en... HAJRÁ!
  • Sze 06
  • ZI

    Zoric Ildikó

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Gratulálok, hogy nemcsak elérted, de túlteljesítetted a célkitűzésed! Azt kívánom neked, hogy ez mindig így legyen az életedben!
  • MK

    Makray Krisztina

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Asztalos Judit, remélem összejön a 200.000.- forint. Hajrá
  • BL

    Bochenek Luca

    25 360 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Nagyon szurkolok Neked vasarnap, Judit! Szuper, ahogy keszultel. Tovabbi sok boldog kilometer- es tamogatasgyujtest!
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 28
  • Örömkönnyek és öröm körök

    Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit… Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni 😀 Hát most ez olyan… Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet. 😉 A […]

    40304241_727093727625890_6825253755525529600_n-340222302_1546417238792727_8325048488383479808_n40227539_287543105400685_1983807336317190144_n
  • aug 27
  • BV

    Baj-Pulai Viktória

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 26
  • SP

    Szakál Péter

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 23
  • DR

    Dézsi Réka

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá :)
  • KR

    Kóti Renáta

    10 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá, drukkolok!!!
  • aug 22
  • DP

    Dömötör Petra

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Nagyon jól küzdesz nagyon jó célokért. Le a kalappal. És hajrá kilencedikén! Szurkolunk majd a klubban :-)
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Sok sikert a támogatói célod eléréséhez és a futáshoz.
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 21
  • FT

    Flach Tiborné

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit! Menni fog!!!
  • HO

    Hemrik Orsi

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit! :-*
  • Célhoz közel

    Három hét sincs már, és rajtol a Wizzair. Több szempontból is célhoz közeli sportoló lettem, hiszen a kampány majdnem 80%-on áll, a hétvégén pedig sikerült megfutnom az edzéstervben előirt és számomra is lélektanilag fontos leghosszabb hosszúmat a verseny előtt 🙂 Épp egy éve, hogy életemben először 16 km-t futottam, azért emlékszem, mert az is augusztus […]

    20180819_085913-120180819_07403320180819_085921
  • aug 19
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 15
  • XY

    XY

    4 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • aug 12
  • Idei legjobbak

    A héten nincs okom panaszra 🙂 Sikerült a előirt terv szerint háromszor futnom, volt egy erősitő edzésem és még egy kellemes dunaparti bicajozás is bekerült a mozgásnaplómba. Ha ez önmagában nem lenne elég, lelkesitett, hogy két ”dijat” is bezsebelhettem a futóalkalmzásomtól 😀 Hétfőn reggel – magam sem tudom hogyan 😀 – az eddigi  leggyorsabb 5 […]

    20180809_06473520180809_06503920180812_095136
  • aug 09
  • SP

    Szabó Pál

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Csak így tovább!
  • aug 07
  • HV

    Híves Veronika

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit! :)
  • aug 06
  • DKA

    Dr Kósa Anna

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • Felén túl

    A júliusi időszak nagyon nehéz volt lelkileg, mert a meleg a futásokat is nagyon visszavetette, az eredményeket szintén és sajnos a támogatások sem a remélt ütemben haladtak. Aztán egy bő hete szerencsére megtört a jég minden fronton 🙂 Sikerült átlendülni a megcélzott összeg felén, futásban pedig a 10 km-es távon és végre nagyjából ott tartok, ahol […]

    38485091_355844221619102_3381146869869576192_n38487571_258654578084328_6837004043018043392_n38670912_265826947351209_8499497217994784768_n
  • Júl 30
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Boldog Névnapot! Sok kitartást a célod eléréséhez!
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    <3
  • XY

    XY

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    :) Sok sikert a továbbiakban is!
  • DEK

    dr. Esősi Krisztina

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Nagyon drukkolok! A versenyhez és a gyűjtéshez is! :)
  • SK

    Szakál-Asztalos Kinga

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Csak így tovább! :*
  • Júl 25
  • UUZ

    Ujjné Urbán Zsuzsa

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Kedves Judit! Fantasztikus amit teszel, és akikért teszed- Remélem, sikerül elérned a kitűzött célt!
  • Júl 24
  • LI

    Lupui Iza

    10 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Pont olyan bátor vagy, mint azok, akikért futsz! Hajrá, Judit!
  • Júl 23
  • FVK

    Flachné Vidéki Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá, csak előre!
  • Júl 22
  • Támogatóim két fronton

    A célom eléréséhez két módon is szükségem támogatókra 🙂 Egyrészt értelemszerűen azokra, akik anyagi segítségek nyújtanak és adományukkal egyre közelebb visznek a vállalt összeghez. Eddig 15-en vannak, nekik ezúton is köszönöm! 🙂 Remélem, hogy a következő hetekben számuk szépen gyarapszik majd <3 🙂 Másrészt a családomra, különösen férjemre, akik nélkül nem tartanék ott, ahol most vagyok és esélyem […]

    37695334_2118119814896052_7070856168947580928_n-1
  • Júl 12
  • Futásról két kerékre

    Az elmúlt hetek nem a futásról szóltak, de az edzéseket igyekeztem tartani. Évek óta tervünk volt ugyanis, hogy körbe kerüljük bicajjal a Balatont, de ez mostanáig váratott magára. Sosem gondoltam, hogy két gyerekkel fogok nekiindulni egy ilyen útnak, de az élet már csak ilyen: gyakran tartogat meglepetéseket 😉 Mint ahogy azzal is meglepett, hogy az […]

    DSC_0294-001DSC_0343DSC_9953-001
  • Júl 03
  • BO

    Belső Olga

    2 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit!
  • jún 13
  • PK

    Pató Krisztina

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Tudom hogy meg tudod csinálni, képes vagy rá! Gondolatban veled leszünk!
  • jún 08
  • KE

    Kruk Emese

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit a Bikás parkos futásokkal! :)
  • jún 06
  • KZ

    Kovács Zoltán

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Judit hajrá, nagyon szuper vagy!
  • jún 05
  • SE

    Szólláth Edina

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judi!!!!
  • TS

    Tamás Szilvia

    4 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • jún 04
  • KI

    Kovács Imre

    3 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá! :)
  • jún 01
  • Mindent egy lapra tettem fel :)

    … avagy hogyan futottam végig minden távot az ALDI Női futógálán. A női futógála mindig közel állt a szívemhez. Anno az első közösségi futásom ez volt, majd évről-évre jártunk rá… Itt futottam először 7,5 km-t. Tavaly pedig itt tértem vissza a nulláról a szülés egy 5 km-es távval. Nem volt hát kérdés, hogy idén is megyek […]

    1-82-103-4
  • máj 23
  • Heti hetesek

    Az elmúlt hetem már hasonlított az év elején megszokott menetrendhez a futást illetően. Végre sikerült eljutnom olyan szintre, hogy 7 kilométeres egy alkalom és végre heti 2-3 futást abszolválok. Szépen gyűlnek a kilométerek és észrevétlenül bírok egyre többet. Szeretem a futásban, hogy hamar érezhető a fejlődés és ezt erősíti, hogy a futóalkalmazásom mindenféle díjat osztogat […]

    33147954_2008341682540533_2631507663187345408_n33243593_2008340612540640_3077309819514781696_n33302263_2008340445873990_4388816308557316096_n
  • máj 10
  • FLM

    Flachné Lucz Márta

    3 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Azért, hogy ne csak a Te, hanem a gyerekek álmai is megvalósulhassanak! Hajrá!! :)
  • máj 09
  • EK

    Egri Krisztina

    3 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá Judit!:-)
  • máj 07
  • Hétfőn hét fél

    Az elmúlt héten végre sikerült átlendülnöm a visszaszokás kezdeti kínlódásából a futás öröméhez. Igaz, hogy baromi csiga volt a tempókat futottam, de a célom nem is a rekordok döntögetése volt, hanem annak újbóli megtapasztalása, hogy a jól megválasztott “sebesség” mellett képes vagyok másfél kilométernél hosszabb távra 😀 Az már csak plusz bónusz volt, hogy végre újra élveztem is […]

    31950396_1987412014633500_2369099575311990784_n
  • máj 01
  • SK

    Szeri Krisztina

    3 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

  • ápr 27
  • SE

    Szemán Eszter

    5 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá! :)
  • ápr 26
  • Újra futócipőben

    Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben semmi hírt nem adtam magamról…. Az elmúlt évek legdurvább lebetegedését kellett átvészelnünk családilag, ami bő 3 hétig tartott 🙁 Utána meg próbáltam magamat utolérni az elúszott dolgokkal… Közbejöttek családi dolgok is és a kimerültség se volt épp partnerem a futáshoz :S Bevallom borzasztó nehéz volt – talán még soha […]

    31357767_1973224799385555_5088755077108203520_n
  • ápr 12
  • HG

    Hidli Gyula

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Nemes cél, sok sikert kívánok az eléréséhez! :)
  • feb 20
  • Vár a vár…

    Február elején Visegrádon töltöttünk el pár napot. Rutinommá vált, hogy bárhova megyünk, utazik velünk a futócuccom is és bárhol vagyok, futok. Mióta ugyanis hosszabb távokkal edzem, kezdem kinőni a közeli – 800 méteres – pályát és egy idő után unalmassá válnak a környék utcái is. Ezért aztán jó néha egy hosszabb táv a városban új utakon […]

    20180205_152705-120180205_15152720180207_080401
  • jan 27
  • VM

    Vasvári Márta

    2 000 Ft-tal támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Judit! Követendő az elszántságod és a jószívűséged! Kívánom, hogy az a 21 km jól essen! Márti
  • Mindig elkezdeni nehéz…

    Majd holnap, majd elsején, majd jövőre… majd … majd … majd. Azt hiszem ez különösen az életmódváltásokra igaz. Én is számtalanszor fogadtam meg, hogy na majd most aztán tééényleg hude nagyon megváltoztatom a szokásaimat, de hosszú éveken át kudarcba fulladtak a fellángolások. Aztán, amikor a fiam születését követően nem csak egy tündéri babával, hanem bő […]

    a
  • jan 25
  • FA

    Flach Attila

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Szívesen támogatom a jó célt. Sok sikert a további sportoláshoz!
  • jan 23
  • SK

    Szakál-Asztalos Kinga

    - támogatja Flachné Asztalos Judit kampányát

    Hajrá!

Versenyek (1)

33. Wizz Air Budapest Félmaraton
250 000 HUF

Támogatóim (45)

AJ
XY
FF
BBC
ZI
MK
BL
XY
BV
SP
DR
KR
DP
XY
XY
FT
HO
XY
XY
SP
HV
DKA
XY
XY
XY
DEK
SK
UUZ
LI
FVK
BO
PK
KE
KZ
SE
TS
KI
FLM
EK
SK
SE
HG
VM
FA
SK