Azariné Sitkei Marcsi Blogbejegyzések

Műsorváltozás édes bosszúval

Szokták mondani, „A műsorváltozás jogát fenntartjuk”. Hát nálam, ez most hatványozottan igaz. Januárban megkezdtem ugyebár újabb maratoni felkészülésem. Azóta hat hét telt el. Bíztam benne, hogy április 7-én jómagam is ott állok majd a Bécs Maraton rajtjánál. Nem így lett. Addig vártam a nevezéssel a főiskolai órarendem alakulása miatt, míg a nevezés lezárult a versenyre. Azt hittem, akkor legalább egy Prága Félmaratonnal tudom magam kárpótolni. A nevezési helyek szintén elfogytak. Az első sokkhatás után, megráztam magam, sebaj, keressünk egy itthoni versenyt! Április 28. II. Szeged Maraton. Nagyszerű! Múlt hét amúgy sem volt teljes, a hétvégi 20 km kimaradt mindenféle elfoglaltság miatt, így tudok belerakni plusz egy póthetet. Tartottam is a póthetet. Egészen a mai napig. Szombat este már gyülekeztek a viharfelhők a fejem felett. Rákerestem a verseny honlapjára, mely két dátummal jelent meg: április 28., június 16. Na most akkor mi van?! A fürdőkádban ülve gondoltam, majd reggel ráírok a szervezőkre, mi is ez a két dátum, melyik akkor most jelen esetben a Mű Süsű. Megvirradt a nap. De nem az enyém. A szervezők facebook oldalán meg is találtam levélírásom előtt a választ kérdésemre, miszerint Szeged Város Önkormányzata egy 5 km-es versenynek adott elsőbbséget április 28-ára a Maratonnal szemben, így sajnálatos módon a Maraton új dátuma június 16.                                                                    Ilyen nagy csend lett bennem is. Nagyon összetört. Minden ki lett számolva. 27-én még órám lett volna Kecskeméten, de utána mentem volna és lefutom. Októberben is, a nagy nap előtti napon még a suliban lógattam a lábaim, jó előjel lett volna ez a mostani futáshoz is. Nem lett. Nem kellett semmilyen jel. Semmihez. Kedves, drága ellendrukkereim! Vagytok egy páran, tudom jól. Lehet örülni! Igen! Most végre ez a nyavalyás valamiben végre alulmaradt. Valami nem sikerült neki. Valami nem sikerülhet. A következő pár mondaton remélem, jól csámcsogtok majd, és kiélvezitek minden egyes szó ízét! 6 hét munkám veszett kárba. 6 hét hóban, fagyban, hidegben, sötétben, világosban, esőben, edzőteremben, fájós lábbal, boldogan, pozitív, negatív gondolatokkal, erőtlenül, erővel, tele kérdőjelekkel és mégis elszántan veszett a sutba. Tudom! Fentről kaptam a kéziféket. A jó Isten húzta be! Máshogy nem tudott leszólni, hogy „Lányom! Van egy szakdogád, egy utolsó féléved, egy államvizsgád, nem mellesleg rengeteg munkád. Most egy kicsit fókuszálj ezekre, lassíts, majd ráérsz futni maratont az év második felében!”. Na, és itt jön barátocskám az én pozitív oldalam. Bevillant egy Bonanza dal részlete: „Egyszer csak csend… De újra indul, kegyelmet ne is remélj!…”. Ez a Tánc a vékony jégen át című dal egy részlete, aminek több másik sora is igaz rám nézve, de ez ugrott be az első sokkhatás után. És rossz hírem van ellenlábasaim számára. „A B terv már elvben kész” volt, mikor első kanyarban Bécs fuccsot mondott. Akkor még reménykedtem Szegedben. Most, hogy az sincs, életbe lép. Új dátumom: Szeptember 29! Született újabb mentsváram. Addig megírom a szakdolgozatom, megvédem, leállamvizsgázom, nyaralok, boldogan élek és készülök. Mert ezek szerint április utolsó hetében – mikor eredetileg már maratont futottam volna – kezdem 22 hetemet. Újabb 22 harccal, könnyel, kétséggel, elszántsággal teli hét. Újabb utazás látszólag kívül, ám leginkább mégis belül. Ha jobban bele gondolok (most leszünk csak boldogok…), ez a téli felkészülés nem volt nagy barátom. Ha már a daloknál tartunk, énekelhetném azt is, „Sohasem volt még, ennyire durva…”. Ezen a télen nagyon sokszor esett a hó. A havazás a Szerelmem! Annak ellenére, hogy imádom, gyönyörködöm benne, a felkészülési munkálataimat olykor elég erőteljesen megnehezítette. Eleddig nem nagyon kényszerültem edzőterembe futópadozni. Most több ízben is be lettem „zárva”. Mondjuk az utolsó futópados edzést már meglepő módon, megkockáztatom, valamennyire élveztem is. Tehát megint csak pozitívan jöttem ki belőle. De ami kifejezetten nehéz és leküzdendő számomra, a hideg. Utálok fázni. Ráadásul elég fázós vagyok. Gyönyörű kombó: imádom a telet, de gyűlölök fázni. Úgyhogy mindig hatszáz hacuka-pacukával magamon indulok útnak, ami felér egy súlyzós edzéssel is olykor. Ja, és persze mondanom sem kell, már az utcánk sarkában a felét ledobnám magamról, mert addigra leolvad az arcom a helyéről. Volt sötét is. Jópárszor voltam estében futni. Nem volt baráti. De ezen már nem kattogok. Csak rossz volt, hogy míg mások az ágyban punnyadva, vagy a vacsiasztalnál beszélgetve töltik az estéjüket, én kint róttam a métereimet a kihalt utcákon. Nem panaszként írom le ezeket a dolgokat. Azok kedvéért álljanak itt soraim tanúbizonyságként, akik utálják, hogy elértem, megcsináltam, teljesítettem ezt-azt eddig és fogok ezután is. Mert nemcsak azt kell észrevenni, hogy „na persze, ez már megint valamivel dicsekszik, valamit megint lefutott, ugrott, mászott, lógott, mosolygott, stb.”. Neeem! Lehet olykor a dolgok mögé is nézni! Sokan sokaktól irigylik az elért sikereiket, eredményeiket, stb., de Ők maguk két fűszálat nem tennének keresztbe a sajátjukért. Mert mindenkiben benne van a siker. Kivétel nélkül. A kérdés csupán annyi, ki hajlandó végigmenni az ahhoz vezető rögös úton, ki veszi a bátorságot és tesz érte. Mert olykor nem könnyű. Ezt én is tanúsíthatom. Mint azt a fentiekből olvashatod, és korábbi írásaimban is szembesülhettél vele, nem mindig fenékig tejfel a buli. Vannak kifejezetten utálatos napok. Szóval, akkor dobj rám követ, ha Te magad megtennéd a saját utadat! Ha pedig tovább irigykedsz, nekem az is jó. Mert tudod, van egy mondás, miszerint az irigység a siker legnagyobb elismerése! Kösz, hogy bejön, amit csinálok!

Vasárnap este. Megvallom bűneimet! A mai 20 km teljesítéséről a fentiek értelmében egy kicsit csalódottan, egy kicsit duzzogva, egy kicsit pedig időhiány miatt lemondtam. Este pedig gesztenyepürébe fojtottam bánatom nagy adag tejszínhabbal! Édes bosszú, nemde?! Este, ahogy lement az egész napos pörgés idehaza – rendrakás, takarítás, főzés, vendégség, stb. – ismét eluralkodni látszott rajtam a csalódottság. Ezt már nem engedhettem. Elő a gesztenyepürével! Nyugi! Ígérem, a legújabb Star Wars epizódban nem én leszek Jabba, a hutt utódja alak ügyileg, de a gesztenyepüré és gyerekeim esti filmnézés közbeni átölelése sok mindenre gyógyír volt. Már ismét vallom, hétfőtől új hét, új remény, és csak pozitívan! A „B terv” pedig a következő: egy áprilisi félmaraton búfelejtőnek, aztán egy Balatonátúszás, egy félmaraton szeptemberben és – remélem, már tényleg nem jön semmi közbe – egy maraton ugyanazon hónap végén. Addig pedig kilométerek, kilométerek, kilométerek és talán egy pár kisebb verseny. Tehát a csaj nem vész el, csak átalakul! 😉

 



Azariné Sitkei Marcsi

33. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál
Egyéni maraton (42,195 km)
Támogass!