Szív! Ezt több aspektusban lejátszottam az elmúlt két hétben. Múlt vasárnap részt vettem a 3. Skanzenfutáson. Vali barátunk helyett voltam beugró, aki ugyan családjával benevezett, azonban időközben bokáját törte. Valakinek viszont le kellett futni az általa eredetileg bevállalt 14 km-t. Nekem az "előírásoknak megfelelően" aznap 12 km-t kellett volna teljesítenem, nem okozott nagy problémát, hogy beugorjak a helyére és egy kicsit még rápakoljak. Az idő és a pálya nem volt épp túl ideális. Nagyon meleg volt, és a Skanzen emelkedőin eléggé beszorult a levegő. De megcsináltam és ez a lényeg. Még sosem kaptam érmet edzésért! : - ) Sürít! A héten egy kicsit össze kellett sűrítenem az edzéseimet, mivel a két napos pihenőt betartva szerdán kezdtem az erre a hétre előírtakat megvalósítani, de csütörtökön már idő szűke miatt nem tudtam menni futni. Így péntek, szombat, vasárnapra maradt a kötelező penzum. Egész jól bírtam őket annak ellenére, hogy nem szeretek egymást követő három napon edzeni, főleg nem úgy, hogy mostantól már a hétvégi edzések mennyisége 20 km felettiek. Egész héten nem értettem, hogy miért, de valami ott motoszkált a fejemben, és nagyon tartottam a mai 20 km-től. De erről majd később. A futás mellett, a munkám és érzelmi viharaim is sűrűsödtek. Valószínű, hogy az edzés, munka kombó is kihatással van a gondolataimra, érzéseimre, de azért volt más is bőven. Remélem, nem fogom októberig végigbőgni az egész időszakot. Pénteken olyan szinten ki voltam bukva, hogy saját magamat kezdtem leépíteni gondolatokban. Ez pedig nagyon nem hiányzik. Kétségbe vontam azt is, hogy egyáltalán képes leszek-e lefutni az októberi versenyt. Kiakadtam, hogy miért csak most kerültem össze Péterrel, a sportmasszőrrel. Ő, az elmúlt két hét alatt többet tett a sikerem érdekében, mint bárki más eddig bármikor is. Rájöttem, hogy több, mint 4 éve futok, de szinte semmit nem tudok az egészről. Aggasztott, hogy nemsokára már csak két hónapom van a végkifejletig, és annyi mindent meg kellene változtatni, illetve annyi mindennek be kéne addig érni, amiket Ő mond. Vajon bele fogok, fogunk férni az időbe? Ez is egy verseny, versenyfutás az idővel.   Gyúr! Két hét után annyi minden megváltozott bennem magamról, a világomról, stb. Az már az első alkalommal lejött, hogy hiába tanultam az Egyetemen anatómiát, nem véletlen, hogy megvágtak izomtanból. :-) Péter olyan elánnal, szakértelemmel beszél testünk összetételéről, működéséről, hogy azon gondolkozom, vajon látja-e olykor az arcomon, hogy csak tátott szájjal állok előtte, vagy fekszem a kezei között, és közben mégis próbálok értelmes arcot vágni. :- ))) Szerencsére egy-egy mozdulattal, pontok nyomásával az arcom legálisan eltorzul, így kiléphetek a jól nevelt lány szerepköréből. Azt azért gyorsan megjegyezném, a masszázs közbeni, utáni érzést semmire sem cserélném. Első szeánszunk után úgy éreztem magam, mint aki a föld felett lebeg 5 centivel. Ami előtte fájt, az most légiesen lebegett. A  lábszáraimra feltekert vastag gumiköteleket másodjára már én magam kértem. Az a jutalomfalatom. Bár inkább furának nevezném az érzést míg rajtam vannak a kötelek és konkrétan járni tanulok bennük, mégis mikor leszedi rólam őket, a lábaim új dimenzióba kerülnek. A héten ráadásul új technikát, eszközt is bevetett rajtam, ami nem mindig volt kíméletes, mégis a hétvégi futásaimon éreztem áldásos hatásukat. Péter kérte, egy hétig írjam, mit is eszek valójában. Na ez az! Magam is csak most szembesültem vele, mit is eszek valójában!!! Már hét közben vezekeltem, nehogy leszedje a fejem menüimet meglátva, de mikor a jegyzetek szemei elé kerültek, arcára kiült a döbbenet erős válfaja, amiből érzetem, hét közbeni élőkészítéseim nem találtak addig a pillanatig célt, ott és akkor nyertek csak értelmet! :-))) Őt sajnáltam, nekem ciki volt. Mentségemre szolgáljon, néha egyáltalán annak örülök, hogy ha eszek napközben valamit, és erre valóban ügyeltem az elmúlt héten, illetve az egyik dolog, ami miatt felkerestem Őt, hogy a kajáimon változtasson.Mivel nagyon jó ajánló levelet kaptam róla, így tudom, hogy tökéletesen meg fogja reformálni étkezéseimet. Én pedig mindent betartok, mivel tudom, ez most a végső siker egyik fontos kulcsa. Az eddigi segítségért, munkájáért is nem győzök elég hálás lenni Neki! Nélküle és szakértelme nélkül nehezebb lenne az utam. Igazi kulcsfigura! :-))) Kipufog A mai napon kipufogtam az elmúlt hét összes lelki, gondolati, testi nehézségét. 20 kilométeres futásom alkalmával Budakalászra vitt az utam, ahol Zoli dolgozott. Odaértemkor megkaptam a slusszkulcsot tőle, így a hazavezető utam már jóval komfortosabb és gyorsabb is volt. Féltem a mai napi futástól. Magam sem tudom, hogy miért, de a héten elkezdtem falakat emelni az agyamban a 20 kilométerrel kapcsolatban. Így nehezebben indultam neki. Az első három kilométeren, ahol még a kisebbik fiam is velem futott, meglepődve nyugtáztam, a lábaim nem fájnak, és az agyamból is kezd a fal leomlani. Az első 13 kilométer elég könnyen leszaladt. Utána viszont már nem a Duna mellett, viszonylag frissebb levegőn futottam, és a fülledt, békásmegyeri házak között megtett kilométerek megtették hatásukat, kissé belassított. Mire Budakalászra értem, izotóniás italom elfogyott mindkét kulacsomból, és már vattát köptem. A futást befejezve, a vádlijaimat végigsimítva éreztem, konkrétan sótömböket simítok végig, a vádlijaimra kiült a só. Más testrészeimen már éreztem máskor is a sót, de ilyen durván még soha és főleg nem a lábaimon. Ez is egy új tapasztalat. Jövő hétvégén 25 kilométer már a tét és még 11 hét (vagy már csak! nézőpont kérdése)!