A tegnapi nap annyi pozitív sport vagy sporttal kapcsolatos élményt adott, hogy nem sikerült még mindegyiket teljesen megélnem. Ebből a napból több bejegyzés lesz ? Ha már szombat és munkanap, akkor muszáj volt futással indítani ☺️ Nem tudom, hogy más tapasztalt-e már ilyet, de ha én betervezem, hogy másnap reggel futok, akkor nem tudok elaludni este ☺️ Annyira jó izgalommal tölt el a másnapi kihívás, hogy tehetek bármit, nem jön álom a szememre ? Ennek ellenére mégis 3.18 órakor már pattantak a szemhéjaim és fokozódó vágyakozással néztem az órát, hogy végre kelhessek és elindulhassak a jól ismert útvonalon. 6 k-t terveztem, mert a péntek esti trx kicsit megviselt. Végül azon kaptam magam, hogy szinte már azt sem tudom, merre járok ? Imádom a flow érzését, amikor természetes, hogy mehetek, csak előre, gondolatok nélkül, még akkor is, ha a testem kicsit szenved tőle ☺️ Tegnap reggel annyira elvette a figyelmemet a küzdelem azért, hogy ne adjam fel, hogy teljesen megfeledkeztem az útvonalról. Görcsölt a lábam, szinte már az egész, égett a tüdőm, mintha lángot lélegeznék, a pulzusom pedig az egekben volt, bár ez utóbbi nem újdonság ? Milliószor átfutott az agyamon, hogy megállok, feladom, futottam már eleget, többet is, mint amiről valaha álmodtam. Akkor miért számítana, hogy ezt az egyet nem csinálom végig?! Soha senki nem tudná meg, hogy nem pont annyi volt a terv, amennyit addig lefutottam. Soha senki nem ítélne el, mert akiknek adok a véleményére, egy lépést sem futnak ? Feladhattam volna, megállhattam volna, hogy ne érezzem, hogy lassan szétesik a testem, hogy a szerveim felmondják a szolgálatot. Nem tettem, 11k lett a vége. Nem tehettem meg, hogy megállok. Már nem csak magamért csinálom, olyan gyerekekért is futok, akik nem adhatják fel, akiknek nincs ilyen opció, ha azt érzik, hogy az életük szakad is szét, nem tehetik meg, hogy nem mennek tovább. Ők évekig küzdenek, akkor nekem miért okozna nehézséget 1 óra?! Gyakran nem mérlegelünk, persze tudom, mindenkinek a saját baja a legnagyobb, de vegyük észre, hogy semmi nem tart örökké, a jó és a rossz sem. Aki nem éli meg a rosszat, aki elkerüli a nehézségeket, miért is áll sorba a jóért?! Nem lennék az, aki ma vagyok, ha kihagytam volna egy percet is az életből. Nem lennék a saját szuperhősöm, ha megállnék a cél előtt. Már nem csinálnám, ha tudnám, mi a végső cél, lehet, hogy akkor nagyon megijednék?! ?