Meg sem merem nézni, mikor írtam utoljára. Pedig többen is érdeklődtek, hogy mikor írok ismét, komolyan kisebb rajongó táborom alakult ki az elmúlt hetekben :) Ez igazán jól esik, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy bárkire hatással lehetek, de sajnos ennek ellenére is azt éreztem, hogy elhagyott az ihlet. Most pedig azt érzem, hogy én hagytam el. Minden szavammal igyekszem pozitív hozzáállást közvetíteni, mert úgy érzem, hogy ez a lényege ennek a blognak. Ha mélyről is indulunk, a végére mindig valami igazán szép magaslaton zárunk. Az utóbbi napokban azonban lerántott a mély és valahogy nem tudok kikeveredni belőle. Olyan pozitív élményekben volt pedig részem, amikben már hónapok óta nem. Mégsem tudtam szavakba önteni, csillámos, jókedvű szavakba. Lehúzni pedig nem akarok senkit. Úrrá lett rajtam az az érzés, amiről korábban már írtam, hogy minél többet futok, annál több időm van gondolkodni és ez megöli a hangulatot. Agyalok folyamatosan, ahogy egyik lábamat teszem a másik elé, az agyam milliószor gyorsabban pörgeti a gondolatokat. Nem tudok olyan gyorsan futni, hogy lemaradjanak. Egy olyan időszak volt időközben, amikor sikerült olyan hatékonyan kikapcsolnom, hogy csak a túlélés volt a cél és semmi más nem jutott eszembe. Múlt hét végén részt vettem egy edzőtáborban. Az utolsó, vasárnapi napon egy nagyon kedves edzőtársammal elindultunk felfelé a Kékesen. Borzalmas volt, szörnyű, felfelé igazi kínzás volt és ha nem Ő van velem, akkor visszafordultam volna. Ez a lány nekem igazi nagybetűs PÉLDAKÉP. Az értelmező kéziszótárban betű szerint az van leírva definícióként, amit érzek Vele kapcsolatban. Nem tud olyat tenni, amiért ne néznék fel rá vagy ne érezném azt, hogyha fele ennyire ilyen lehetnék, az maga lenne a tökéletes megelégedettség. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy elmehettem Vele futni. Nem tudtam éjszaka aludni, ha mégis lehunytam a szemem, akkor azzal álmodtam, hogy futunk. Reggel alig vártam, hogy felkelhessek és félelemmel vegyes izgalommal készülődtem. Vagy irtó gyorsan teltek a percek és egyre jobban frusztrált, hogy nekem ez nem fog menni, vagy csak cammogtak és azt hittem, soha nem indulunk már el. Már abban elfáradtam, hogy felöltöztem, elképzelhetetlen mennyiségű réteg volt rajtam, mert a hegyen néhol térdig ért a hó. Azt hittem, soha nem fogok felérni. Játszi könnyedséggel futott felfelé is, mintha lejtőn csúszna, miközben küzdöttem az utálattal és a belső szerveimmel. Aztán jött egy mélypont, egy végtelen belső csalódás, ami mindent mást kiirtott belőlem és ez a semmi vitt előre, felfelé, egészen a csúcsra. Lefelé már könnyebb volt, igazi örömfutás, még akkor is, ha bokáig merültünk a sárba. Tudom, hogy nem ez volt élete futása, tudom, hogy nem ilyen nyomika partnerhez szokott. Pedig ha tudná, hogy mennyit adott nekem, fizikailag és főleg mentálisan! Nagyon köszönöm, hogy ezt az élményt kaphattam tőle, hogy magamból egy olyan részletet megmutatott, amiről nem tudtam, hogy létezik. Persze ettől még nem szerettem meg a terepfutást, nem lesz soha barátom az emelkedő, de tudom, hogy sokkal többre is képes vagyok, mint amit elhiszek magamról. A hétvégén azt is megtanultam, hogyha jó emberek vannak körülöttem, akkor megszűnnek a határok. Bármire képes vagyok, ha akarom és ha jól érzem magam. Nem gond, ha néha elveszítem az ihletet, ilyen esetben megkapom azt a csodát, hogy részleteire essenek szét körülöttem a dolgok és meglássam az apró csodákat is. Egy terepfutást, egy emelkedőt, egy 15 km-t zuhogó esőben, ami lemossa a lelkemről a fájdalmat. Nehéz az élet, erősnek kell lenni, hogy elbírja az ember. Nem bonyolult, minden végtelenül egyszerű, de az egyszerűségnek is tud olyan súlya lenni, ami alatt megroppan a lélek. Millió szilánkká törhetnek a vágyak, de a kitartás segít elviselni a tűszúrásnyi fájdalmakat. Az a fontos, hogyha hiányzik az egység, akkor félörömökből építsük fel magunkat. Résztávokat kell megfutni, apró lépésekkel kell biztosan előre haladni. És az út végén vagy találunk valamit, vagy nem. Az út a lényeg, a kitartás, a fel nem adás öröme tesz teljessé. Erős vagyok, okos vagyok, futó vagyok.