Napok óta nem jönnek a gondolatok. Nem tudom, mit írjak, hogyan írjam, mikor, nem akarok unalmas lenni, ugyanazt szajkózni, minden futást elmesélni. Olvasom a többiek bejegyzéseit, Mindenki olyan jókat ír a futásról, a versenyekről, a motivációról, de nem kapok erőre, nem csókol homlokon a múzsa. Hosszú volt ez a hét, a hosszú hétvége pedig szemrebbenésnyi. Futottam lelkesen, hétfő-kedd-szerda, élveztem, imádtam, nem volt gond felkelni, nem éreztem, hogy azonnal visszafekszem és majd ha bárki kérdezi, mondok valami igazán meggyőzőt, hogy miért is nem indultam el. Vannak olyan ismerőseim, akik önkéntes alapon azt hiszik, hogy bírálhatnak és számon kérhetnek, noha soha nem futottak vagy csak egyszer 3k-t és azt hiszik, hogy akkor már övék a futótársadalom minden meghatározó titka. Néha már csak azért indulok el reggel, hogy ne azt kelljen napközben hallgatnom, hogy mi történt, ma nem mentél, miért nem mentél, de hát hétfő-kedd-szerda-csütörtök-péntek-szombat-vasárnap van és ilyenkor mindig futsz. Miért nem mentél jó idő van, miért nem mentél, tegnap sem voltál, pedig minden reggel futsz, DE miért mentél, hisz esik az eső, hiszen hideg van, de tegnap is voltál. Kedves Bírálók! Tudom, hogy nem fogom megváltani a világot, tudom, hogy soha nem fogjátok megérteni, mert sokkal könnyebb irigynek és látszat okosnak lenni, mint hetente akár csak egyszer 4.20-kor felkelni és ha épp -6 fok van, akkor is elindulni. De mégis! Folyamatosan bíráljuk egymás tetteit, állandóan beszélünk valakiről, valakinek az életéről, miért ne lehetne engem békén hagyni a futással? Rengeteg egyéb téma van a mindennapokban, ha zavar a futásom, tilts le, ne beszélj velem, nem kell hozzáfűzni semmit, nem Neked futok, magamnak és annak, aki szombaton este 10 után ismeretlenül ír egy üzenetet, hogy köszöni. Köszöni, hogy írok, hogy így írok, hogy amikor már senki nem tudott neki okosat mondani, akkor ráakad a blogomra, elolvassa és el kell mondania, hogy mennyire nagy hatással vagyok rá. Motiválatlan voltam, nem ment az írás. De jött ez az üzenet és megerősített abban, hogy írnom kell, mert van, aki érdemben olvassa és ha csak mindennap 1 ember érzi azt, hogy pozitív érzéseket, gondolatokat kapott a blogomtól, akkor már sokkal jobban túlszárnyaltam a várakozásaimat, mint valaha el mertem képzelni. Nem volt célom segíteni, csak a Tábornak. Miközben kiderül, hogy segítek ismerősnek, ismeretlennek és magamnak is. Ti pedig kedves Olvasók, segítetek Nekem, amiért nagyon hálás vagyok. És kedves Bírálók! Ti meg foglalkozzatok mással, velem semmiképp, én csak egy lány vagyok, aki fut, ha tetszik Nektek, ha nem :) Futás.... szerdán, már a héten 3. alkalommal mentem, rendületlenül, mert tudtam, hogy ez a kusza hét összekavarja az edzéseimet. 11k. FM előtt 1 hónappal igazán jól esett. De bennem volt, hogy tudnám-e tovább, ha nem kéne mennem dolgozni, akkor menne-e a 21k?! Mi lesz, ha nem jön össze, ha elfogyok, ha hamarabb véget ér nekem a móka, mint ahogy zárna a rendezvény?! Szombat. Kis eső, ami nagy viharba, jégesőbe torkollott. Nem láttam, mentem előre, mert tudtam, hova megy az út, úgy értem át Nagykőrösre, hogy észre sem vettem, hogy elfogyott körülöttem az ölelő Alföld. Indulj vissza! Forduló, talán látsz is valamit, talán sikerülni fog. 21k, menj tovább, oda-vissza 30, le kell nyomnod, mert ott vannak a bírálók, a kétkedők, akik majd magas lóról mondják el, hogy ez miért csak ennyi és különben is miért futsz esőben. Jégeső, hideg, fáj, 25k. Ennyi, 25 lett a vége, miközben úgy néztem ki, mint akit a centrifuga előtt kivesznek a mosógépből. 25 sem rossz, nem a terv, de talán néha tudni kell feladni idő előtt a dolgokat, mielőtt rosszul jönnél ki belőle. 25. FM előtt 1 hónappal. Azt hiszem menni fog, mert mennie kell, mert az első lesz, ami hivatalos. Nem az érem számít, hanem a lélek és a tudat. De ha már csinálom, legyen eredménye, egy érem, egy támogatás, egy üzenet este 10 után, hogy bearanyoztam valakinek a napját....