Our ÉK foundraisers wrote

Végre a Balatonban

Múlt hét pénteken végre-végre sikerült a Balatonba vetni magam! A víz hőmérséklete egyenesen csodás volt, kellemesen langyosnak éreztem, sőt néhány száz méter úszás után néha már vágytam volna a hidegebb vízre.Tudni kell rólam, hogy pár hónapja tanultam meg úgy úszni, hogy közben letegyem a fejem a víz alá. Így hát picit izgultam, hogy hogyan fogok megküzdeni a hullámokkal. De kegyes volt a Balaton, mintha csak tudta volna, hogy először úszom így a vizében. Eleinte éppen csak hogy fodrozódott a felszíne, majd később, mintha csak azt mondta volna, hogy na jó, megy ez neki, ugorjunk egy ...

Az utolsó, medencében elkövetett edzésem

A nyári szünet első napján még utoljára elmentem a Tüske uszodába. Ezúttal olyan időpontban mentem, amikor gyerekzsivajtól volt hangos az épület: a nagy medencében edzések zajlottak, mi felnőttek a tanmedencében gyűrtük magunk mögé a métereket. Az előző nap tíz km-es futása a nagy melegben picit kivett az erőmből, de egyenletes tempóban, jólesően úsztam 2000 métert. Már várom nagyon az idei megmérettetést! Holnaptól már a nyílt vízi edzések következnek,  számomra még új vizeken ...

2019. 06. 16.

Bessaker - Brandsøya - Stokken/Stokkøya - Lauvik - Lauvøya - Breivikbukta/Lysøya 46,74 km 711,5km/4600km. Ma reggel ki kellett nyitnom a sátor ajtaját, olyan meleg és napos volt az idő. Muszáj volt kicsit kiélveznem, és feltölteni az akksikat. Kora reggel nem volt víz a kis folyóban, úgyhogy megvártam a dagályt, hogy elkezdhessem a napi utam. De a táv nagyon lassan csökkent, nem voltam formában. Holnap kb 36 km-t evezek Beianig, ahol találkozom pár ismerőssel a Schibevaag Adventuretől és a Eureka Kiropraktortól. 16. June Bessaker - Brandsøya - Stokken/Stokkøya - Lauvik - ...

Utolsó hét!

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Bátor Tábort támogatók! Elkezdődött az utolsó 7 nap, melynek végén vasárnap ott a várva várt vállalt futás. 1,5 héttel ezelőtt még teljes nyugalommal vártam a verseny napját. Aztán beütött a kánikula. Szétestem és belassultam. Kellett nekem most egy hét, hogy ismét értékelhetően fussak. Egy teljes hét volt mire átálltam a kánikulában való futásra. Így jelenleg csak a nagy meleg okoz számomra bizonytalanságot, más tényezőktől nem tartok a versenyen. A kánikulához való akklimatizálódás miatt szombaton - mikor máskor, mint délidőben :) a lehető ...

Adj, hogy kaphass… <3

Az elmúlt egy hétben több mint 30.000 Ft érkezett a kampányomba. Nagyon szépen köszönöm a támogatást Bognár Dorinának, Kovács Ferencnek és Petrőcz Bálint Andrásnak. 48 nap van még a versenyig, valamint 17.540 Ft hiányzik a harmadik célom megvalósulásához. Arra kérlek kedves Ismerősöm, ha még nem tetted, de van rá lehetőséged, segíts egy csekély összeggel a daganatos és krónikus beteg Gyerekeknek. Neked csak egy csoki, kávé, süti, mozijegy ára, azonban Nekik egy boldogabb gyermekkor. Nagyon szépen köszönöm! <3

2019. 06. 15.

Kvaloyseter Holmen Kystcamping - Sæter - Håmannvika - Vikaunbukta - Bessaker 38,78km 674, 78km/4600km. Ma nagyon későn kezdtem. A ruhák nem száradtak meg az éjjel, úgyhogy még várnom kellett egy kicsit. De legalább volt időm tölteni az akksikat, és beszéltem Hans "Hansi" Habichal és a feleségével Renivel. Ők vezetik a campinget, Németországból származnak, és kajakoznak. Talán nem annyira aktívan mint régen, de a szívük még mindig a kajakosokért dobog. Mindig szívesen látják őket, amíg ők itt vannak. Kiderült, hogy Rhin-ben laknak, úgyhogy talán még találkozom velük, amikor elérem a ...

Célegyenesben

Hat nap múlva, egészen pontosan nyolc órakor indulunk útnak...Úgy terveztem, hogy egyszemélyes túra lesz, de a sors úgy hozta: nem leszek egyedül! Laklia Zoltán, Sajgó György és Fábián Róbert után újabb taggal bővült csapatunk: Nagy Éva személye garancia, hogy nem kell törnünk a fejünket a folyadék- és kalória pótláson! :-)  Az elmúlt héten sikerült átlépni a célösszeget (105%), így újabb tény bizonyítja: nem vagyok százas! Ezúton köszönöm mindenkinek a támogatást, most  már csak nekem kell teljesítenem a kitűzött célt! A fentebb felsorolt barátokkal nem lesz nehéz dolgom, mert együtt ...

2019. 06. 14.

Nærøya - Abelvær - Otterøya - Utvorda - Kvaloyseter 52,35km 626km/4600km. Nagyon nehezen keltem, fáj mindenem... Meg is látszott a sebességemen, nagyon lassan eveztem. Nem találtam jó helyet, ahol meg lehetett volna állni 20 km-nél, úgyhogy eveznem kellett kb 29 km-t Utvorda-ig a II. világháborús bunkerekig. Pihentem ott egy kicsit és megtöltöttem a hasam :D Megújult erővel eveztem a szigetek között... Eddig nem sok delfint láttam, de most mindenütt ott voltak, és egyre közelebb és közelebb jöttek... Hallottam ahogy lélegeznek. Ma volt a 3. hét, hogy elkezdtem az utat.. Úgy ...

2019.06.12

Austra - Dolma - Rørvik - Nærøya, 54,91km      573,65km/4600km. ??⬇️ After finally sleeping on flat area, in the new tent, I need to say, it was a good choice to buy it. I woke up around 6:30,but used to much time for packing, charging powerbank and drying clothes in the sun, so it was 10:00 again I started. The beginning is always harder, you still feel every bones, muscle in your body, they want to rest, but they need to be stronger, no time for lazyness, if the conditions are good for paddling. I started in jacket, but soon I had to take it off, it's very warm today. As long I ...

RMC

Imádunk a Balatonnál sportolni, Ti is?

Élménykülönítményünk résztvevői közül sokan választották úti célként a Balatont az elmúlt héten. Nem csoda, a hirtelen jött nagy melegben a vízpart közelsége és a táj látványa mindenkit feltölt. A parton húzott futócipőt dr. Pulai Judit és Balogh Brigi is, Szilágyi Dalma és Horváth Lilla biciklivel tekerte körbe a Balatont, Olasz Merci pedig gördeszkával gyűjtötte a kilométereket a parton. Lilla ezen a héten csatlakozott az Élménykülönítményhez, nagyon örülünk, hogy máris ilyen teljesítménnyel tett a Bátrakért. :) Bár a Balaton nyújtotta élménynek nincs párja, irigylésre méltó helyeken ...

Induláááás!!!

Hello-szia Mindenki! Üdv itt Nálam. Velem. Ha ezt a bejegyzést olvasod, gondolom érdekel a kampányom. Érdekel, hogy ki vagyok, miért futok és miért épp lila pólóban. A verseny közeledtével ezeket a kérdéseket szeretném majd megválaszolni Neked, mert szeretném,ha részese lennél az utamnak. Szeretnék minél több érzést, kételyt, örömöt megosztani Veled, hogy tudd mit fogok becipelni a célba, abba a célba, melynek azáltal, hogy itt vagy, Te is a részese vagy. S akkor most elsőként érkezzen 10 random tény rólam - mely mégsem annyira random, hiszen azért valamennyire a futás ihlette... ...

2019. 06. 11.

  Június 11. : Brønnøysund - Torghatten - Kvaløya - Sundsvika/Austra 53,75km 518,75km/4600km. Ma elértem az első 500 km-t. Egy rémes éjszaka után korán keltem(nem sokat aludtam), és visszaeveztem a városba. Végre meg tudtam venni az új sátrat. Nagyon gyors vásárlás volt, úgyhogy 10-kor el tudtam indulni  Brønnøysund-ból. Úgy terveztem, hogy megállok Torget-en, és felmászok a barlanghoz, de nem működött a navigáció, és nem vettem észre, hogy van egy kiépített út a szigetek között, úgyhogy így lett pár extra km-em. Szárazföldre raktam a kajakot a torghatteni campingnél, és ...

A nagy próba

A mai napra a tervem előzetesen az volt, hogy délelőtt úszom egy kisebbet, délután pedig letekerek Balatonalmádiba, kicsit élvezem a Balaton partot, majd erőt gyűjtve valami finom étek elfogyasztásának segítségével visszatekerek Veszprémbe. De máshogy alakult. Reggel nehezen ébredtem,ráadásul, ahogy számolgattam a napokat, tervezgettem a heti edzéseket, rá kellett jönnöm, hogy egyéb elfoglaltságok miatt tulajdonképpen csak a mai és a holnapi nap alkalmas a nagy főpróbára. Így hát szegény biciklim ma is parlagon hevert,majd valahogy kárpótlom, én pedig megcéloztam az uszodát. Mindenképpen ...

Teszt pipa

Balaton vízhőmérséklete: 20 fok. Teszteltem. Azt terveztem, hogy olyanokat fogok írni, hogy hú de kemèny vagyok, ilyen hideg vízbe kevesen merèszkednek be, ès még a vállamat is jól megveregetem. De azt kell, hogy mondjam, kifejezetten jó volt a víz, nem okozott különösebb megerőltetèst belemenni, nem hogy kevesen merészkedtek be, egész sokan voltak, főleg gyerekek. Ők a bátrak! A  fiaim is hatarozottan èlveztèk. Persze, azèrt az átúszásra jöhet mèg plusz 2-3 fok. A Bátraknak pedig jöhet mèg egy kis támogatás! Kérlek, hogy kattints a Támogass gombra! 19 nap múlva csobbanunk!!!!

Két héten belül

Kevesebb, mint tizennégy nap múlva pattanok nyeregbe az Élménykülönítmény tagjaként, azzal a céllal, hogy megtegyem a százhetvenöt kilométert az alábbi útvonalon: Szigetvár-Drávafok-Sellye-Vajszló-Siklós-Görcsöny-Baksa-Sellye-Drávafok-Szigetvár.  Megmozdulásom során nem leszek egyedül, Laklia Zoltán után újabb barátok csatlakoztak: Sajgó György amolyan szervizkocsiként vesz részt a túrán, míg Fábián Róbert a Szigetvári Tekergők hasonló útvonalának visszaútján csatlakozik hozzánk! Előre is köszönöm a részvételt és a támogatást! Az adománygyűjtés is sikeres, jelenleg 90%-on áll - bízom ...

2019. 06. 08-09.

Június 8-9: Hamnøya- Brønnøysund  26,7km 465km/4600km. Az út 10%-a. ? Ma nagyon elfáradtam. Ha azt hiszed, hogy hátszélben könnyebb evezni, akkor felejtsd el! Főleg, ha a kajak nehezebb az elején, a hullámok oldalra tolják a könnyebb hátsó részt. Folyamatosan korrigálni kell az irányt. Néhány helyen a tenger nagyon fodrozódik, és kényelmetlen így evezni. De már elértem Brønnøysund-ot. Találtam egy helyet, ahol velvertem a sátrat, nem túl közel a városhoz, épp mielőtt erősen elkezdett esni. Remélem, hogy ez a hely nem egy farm része.. Nem akarok arra kelni, hogy tehenek és bikák vannak ...

Intenzívebben…

Még három hét van hátra az átúszásig… Egyre izgatottabb vagyok!!! A héten már intenzívebben edzek és igyekszem arra is figyelni, hogy megfelelően táplálkozzam. Több zöldség kerül a tányérra (nekem, krumplizabálónak ezért magamra kell szólni ), és edzések után figyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét is vigyek be. A mai úszásra azt terveztem, hogy csak 2000 métert teszek meg, viszont egy gyorsabb tempót szeretnék diktálni. Nos 60 perc alatt sikerült leúsznom a távot, amivel elégedett vagyok. Csináltam is magamnak egy isteni rántottát jutalmul. Lassan melegszik a Balaton vize, ...

2019. 06. 07-08.

Június 7-8: Ullvangsøya/Sandnessjøen - Mindlandet - Hamnøya 5,3km +46km 438,3km/4600km. Pár perccel éjfél után indultam. A tenger sokkal nyugodtabb lett mint nappal, majdnem olyan sima mint a tükör. Csak az eső és a hajók hullámai zavarták meg a felszínt. Sok delfint láttam, de egyik sem jött közelebb 100 m-nél, úgyhogy Goproval nem tudtam felvenni... 8 órát eveztem megállás nélkül, nem volt kedvem megállni az esőben... Csak eveztem tovább.... 7/8.June : Ullvangsøya/Sandnessjøen - Mindlandet - Hamnøya 5,3km +46km 438,3km/4600km. Started just few minutes after midnight. Sea ...

Bemutatkozás

Fogadjátok szeretettel életem első blogbejegyzését. A sport nem volt jelen mindig az életemben. Még általános iskolás koromban pár éven keresztül részt vettem a helyi duatlon versenyen. Aztán később 2011-ben gerincferdülés miatt elkezdtem úszni járni. Valahogyan megfogott ez a vízi sport és pár évig az úszásnál maradtam. Minden hétvégén a triatlonistákkal együtt úsztam. Így hát idővel be is kerültem hozzájuk a csapatba. 2 év után rájöttem, hogy nem vagyok olyan jó úszásban és a kerékpáron sem sikerült fejlődni, viszont a futás egyre jobban ment. 2014-ben elkezdtem kisebb futóversenyekre ...

2019.06.06

Svinøya/Lurøya - Tomma - Løkten - Finnkona - Ullvangsøya/Sandnessjøen 44,4 km          387km/4600km Mint majdnem minden nap, sokáig aludtam.. De azért, mert ébren vagyok éjjeli 2-ig és szerkesztem a képeket és videókat, hogy készek legyenek a posztoláshoz. Ez minden nap kb 2 óra extra "munka". Mindegy, pont jó időzítés volt, mert így dagálykor tudtam indulni, és nem kellett végig cipelnem a kajakot a vízig.. Ma szerencsém volt az időjárással, egy pólóban tudtam elindulni... Az első 2 órában  15 km-t mentem, azt hiszem ez az új rekordom a tele pakolt kajakkal. Ezek után ...

2019.06.05

 Rødøya- Gjerdøya - Selsøya - Polar Circle - Indre Kvarøya - Lurøya 38,6km          342,6km/4600km Ma ismét későn keltem.Sokáig beszélgettem Arnéval és Tronddal a Trerustnemenn Expedíció tagjaival. Napos időre ébredtem,végre tölthettem az akksikat...Tölthettem volna,ha azvéjszakai csapadék tönkre nem tette vilna a kintfelejtett napelemet. Szerencse hogy múlt héten Bodben vettem egy tartalékot,de igy csak akkor tölthetek,ha parton vagyok. Miután búcsút intettünk egymásnak,Arne és Trond Északra,én pedig Délre indultam. Megálltam a sziget boltjában,hogy vegyek tojást és banánt,de a ...

RMC

Napsütés, természet és mozgás = boldogság

Az elmúlt hét gyönyörű időjárásának köszönhetően sok-sok mosolygós fényképet kaptunk munkatársainktól, amikor a sporttal töltött órákról számoltak be. A természet talán ilyenkor a legszebb, ezért sokan a túrázást választották testmozgásként. Dr. Vass Viktor Lillafüreden, Dr. Fekete Zsuzsi a Nagybörzsönyben, Holovcsák Kriszti pedig Óbuda és Solymár közötti erdei gyalogtúrán gyűjtötte a kilométereket, mindhárman csodaszép képeket küldtek. Volt, aki a terepnek nem gyalog vágott neki, például Csermely Gyula, aki hegyi kerékpározással töltötte idejét, dr. Pulai Judit és Kiss Anikó pedig a ...

Monotonitás? hmmmm…

Még picivel több mint 3 hét van az átúszásig, most már szeretnék jobban odafigyelni az állóképesség növelésre is. A hétfői úszás és a tegnapi kar- és vállizmokat nem kímélő BodyArt után, ma úgy döntöttem hogy a karjaim pihenőnapot kapnak. Így a futópad lett a mai nap főszereplője. Állítólag a Balaton-átúszáshoz fontos a monotonitástűrés, no mondanom se kell, a futópad ennek tesztelésére kiválóan alkalmas. :) Persze, azért a kedvenc zenéim sokat segítettek, így elég gyorsan eltelt az 50 perc. Utána még egy-néhány gépet meglátogattam, majd következett a kellemes nyújtás.

2019. 06. 04.

 Bolga - Rødøya 20,4km 304km/4600km Ma későn kezdtem, vagy inkább éjszaka?? Itt északon még éjszaka is világos van, úgyhogy tudok evezni amikor a tenger nyugodtabb. Ma találkoztam a 2. kajak-expedícióval az utamon, a norvég "Trerustnemenn"-tel https://trerustnemenn.com/ 4.June Bolga - Rødøya 20,4km 304km/4600km I started late today, or tonight?? Up in the North is light even in the night, so I can paddle when the sea is calmer. Today I met the 2nd kayakexpedition on my way. This time the Norwegian "Trerustnemenn" https://trerustnemenn.com/