Bács Ferenc

Bács Ferenc

eXtremeMan 2014 / Egyéni ironman

A Bátor Táborból rengeteg ajándékkal tértem haza, amikor önkénteskedtem. A gyerekek ajándékai ezek, a sok szeretet. Amit ott kaptam, azóta is elkísér és amikor a hétköznapokban szükségem van rá, akkor tudok rá támaszkodni.

A Táborban egy mesevilág él, gyerekek és felnőttek számára. Olyan világ rejtőzik ott, amire sok embernek szüksége lenne. Egészségesnek, betegnek. Felnőttnek, gyereknek. Idősnek, fiatalnak. A helyszín, a légkör, a résztvevők, a játékok, a beszélgetések mind-mind feltöltenek érzelmekkel, a sok vidámság és nevetés olyan élményt ad, amit nem lehet elfelejteni. Sőt, aki egyszer megízleli, az nem is akarja!

Az ott megtapasztaltak, azóta velem vannak a hétköznapokban, a munkámban, a szabadidőmben, és a magánéletemben is.

Szerencsére ezeket nem csak az önkéntesek élik át, de a gyerekek is, akik betegen, vagy a betegségből kigyógyulva érkeznek ebbe a mesevilágba, hogy olyan útravalót kapjanak, ami segít nekik a világ zűrzavarában elhelyezkedni.

Szeretném látni, hogy ezt a sok élményt minél többen átélik, és magukkal viszik a külvilágba. A színfalak mögött komoly munka folyik, amit sok ember támogat szívesen, mert szívügyüknek érzik, a segítségadást.

Beteg gyerekeknek segíteni nem csak nemes dolog, de a Bátor Táborban zajló munka kapcsán hatékony és eredményes is.

Sok áldozat, lemondás és küzdelem jellemzi a bátrakét folyó munkát. Sportolóként, és a sport iránt elkötelezett pedagógusként tudom, hogy egy versenyre, egy kihívásra való felkészülés hasonló áldozatokkal, lemondásokkal és küzdelmekkel járnak. Az eredményük is hasonló, hiszen örömet, eufóriát és önmegvalósítást okoznak. E kapcsolódási pont az, ami a jótékonysági sportra ösztönöz engem.

A saját teljesítményemmel kívánok adózni azoknak a gyerekeknek, akik erre betegségüknél fogva nem képesek. A XXV. Nagyatádi Ironmant (3800 m úszás, 180 km kerékpározás, 42,195 m futás) jótékonysági céllal teljesítem. Lehetőség ez sok embernek, hogy kilépjen a komfort zónájából, én a teljesítés közben biztosan kifogok lépni belőle.

Kérlek, támogass ebben a küzdelmemben, és fogadj örökbe egy karcsapást, egy pedálfordulatot, vagy egy jókora lépést, hogy a végén a beteg gyerekekkel együtt Te is és én is célba érhessünk!

Adománygyűjtési cél:

250 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 96 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • Júl 30
  • XY

    XY

    - támogatja Bács Ferenc kampányát

    Csak a Malmö legyen X
  • Júl 24
  • VP:

    Volt padtársad :)

    5 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

    Nagyon szép cél érdekében állsz rajthoz! Nagyon szurkolok!
  • Júl 21
  • HT

    Horváth Tamás

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

  • Júl 09
  • KL

    Kara Lászlóné

    - támogatja Bács Ferenc kampányát

  • Júl 02
  • XY

    XY

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

    Hajrá Fecó!
  • jún 25
  • FP

    Füge Péter

    5 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

  • jún 16
  • Tomkovics Ákos

    - támogatja Bács Ferenc kampányát

  • jún 11
  • XY

    XY

    - támogatja Bács Ferenc kampányát

    Sok sikert!
  • jún 05
  • D

    DUOFAIR-KER

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

  • jún 04
  • R

    Repkény Katalin

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

  • M

    Metzger Agnes

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

    Hajrá Fecó! Mindent bele e nemes cél érdekében!!! Sok puszi! Ági
  • S

    Székely Lilla

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

    Hajrá Fecó! Bízz a rendes felkészülésben! :)
  • S

    Székely Lilla

    10 000 Ft-tal támogatja Bács Ferenc kampányát

Versenyek (1)

eXtremeMan 2014
96 000 HUF

Támogatóim (13)

XY
VP:
HT
KL
XY
FP
XY
D
R
M
S
S