A hétfőt a sportkórházban kezdtem. 3,5 óra ott lét után azt lett a mondás, hogy a szalag tart, csak rándult. Mivel a mai napig rossz ránézni és annyira be van dagadva, mint a műtét után, csak remélni tudom, hogy a térdem megtapizása elég volt ehhez a biztos állításhoz. Amúgy persze szerencsés helyzetben vagyok. A munkahelyem 10 perc séta, ülök egész nap, fel tudom polcolni és legalább 3x jegelni egy munkaidő alatt is. Még mindig csak a nagy sors elméleteimen gondolkozom. Valamiért, valaki most úgy gondolja, hogy pihennem kell. Múlthéten a nátha, most meg ez. A testem nem akar mozogni. Természetesen ilyen könnyen nem adom. Itthon karra és hasra erősítgetek, hogy addig se tunyuljak el. A spartan jegyem eladásra került :( Nem is tudom átéltem-e valaha ekkora szívfájdalmat egy program lemondását illetően. Már csekkoltam a nyári eplényi futamot, de több mint 23 ezer forint az egyéni nevezés. Nem tudom eljutok-e valaha egy ilyen versenyre :( Ami még jobban zavar, hogy nem futottam péntek óta, csak a kosárpályán vasárnap. És a hét további részében sem lesz rá lehetőségem a bumszli térdemtől. Pedig 2 hét a félmaratonig. Arról meg már nem is álmodok, hogy javítok 3-4 percet és megközelítem az 01:50-esi időt. Felkészülni esélyem sincs. Örülni fogok, ha a rajthoz felállhatok és a bátor táborért végig tudom futni a távot. Közben a támogatások is megálltam :( sejtettem, hogy nehéz lesz 100% felett és már az is egy csodás dolog, hogy ez összehoztuk, de most lelkileg is kicsit megvisel, hogy tehetetlennek érzem magam. Azért kaptok még egy meli liftezik képet ;) hogy valami vidám is legyen :) bár most Bella is pihen mellettem, de ahogy leapadt a térdem, az első dolgom lesz megjáratni.