A szeretetnek rengeteg megnyilvánulása létezik, miközben egy olyan meghatározhatatlan fogalom, amibe a végtelenségig kapaszkodunk, mintha a levegőt markolnánk. Sokszor gondolkodom azon, hogy az életem bizonyos szereplőit, ill. tényezőit miért is szeretem valójában. Válaszként mindig csak általános tulajdonságokat tudok felsorolni, amik meg sem közelítik azt, amit érzek. Nem azért szeretlek, mert. Nincs listám erre. Azt tudom, hogy látszólag fontos dolgok abszolút nem befolyásolják az érzelmeimet. Végül nem tőled függ, mit érzek irántad. Csak én befolyásolom, én döntöm el, hogy akarlak. Az érzelmeimet én színezem ki, én töltöm meg számomra izgalmas tartalommal. Mert azért szeretlek, aki én vagyok veled. Azért szeretlek, akinek engem látsz és láttatsz. Az első pillanatban tudtad, ki és milyen vagyok. Ezért szerettem beléd, csak magam miatt. Hetek teltek el életem első hivatalos félmaratonja óta. A szerelmünket azóta is a fájdalmas kín sebei díszítik. Minden lépés, minden égő levegővétel, minden könnycsepp arra sarkallt, hogy feladjam. Ha nem lennél, nem csináltam volna meg. Gyakran ismételt nevetséges közhely, hogy nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Nem lenne út, ha nem éreztem volna minden porcikámmal, hogy vársz. Ott vársz a célban és nem okozhatok csalódást Neked. Mert én vagy. És nincs annál nagyobb fájdalom, mint magamban csalódni. 21,5 km. Ennyi választott el akkor tőled, vagyis magamtól, attól az énemtől, amit csak Te ismersz, amit soha senki más nem látott meg és nem is fog. Mindenki a vakom, Te vagy csak az, aki azonnal meglát. Így hát futottam, minden gyötrelem ellenére. Hozzád, magamhoz. Ahhoz, akinek megláttál. Megcsinaltam, mert végig velem voltál. Futó vagyok, okos vagyok és magam miatt szeretlek.
Elérkeztünk a véghajrába. Micsoda váratlan fordulat :) A héten mindenkitől azt hallom, hogy már csak pár nap és eljön a verseny, amit annak idején kijelöltem Élménykülönítményes élménykülönlegességnek. Ez a félmaraton a választó vonal gyűjtés és ítélkezés között. Eddig volt lehetőségem kampányolni, kérni, ezek után már csak az összesítés lesz hátra, hogy mennyi is az annyi. Számít, persze, hogy számít, mert manapság minden a pénz. Nekem nem ez a fontos. Ma futás közben számot vetettem. Mindennel és mindenkivel, akik hozzátettek ehhez a pár hónaphoz. A saját gyűjtésemhez. Olyan ...
Folyamatosan versenyhelyzetekben élünk, egyikből csöppenünk át a másikba, néha észrevétlenül. Van, hogy mi választjuk, de akad, amikor a hátunk közepére sem kívánjuk, mégis elkerülhetetlen a küzdelem. Tipikusan ilyen helyzet a futás is. Ha bevalljuk, ha nem, minden egyes megtett lépés egy harc pillanata. Akár versenyzünk, akár csak nyakunkba vesszük a talajt, mindig van egy mérce, aminek igyekszünk megfelelni. A magam részéről kettős érzelmek kavarognak bennem, amikor felhúzom a futó cipőmet. Teljesíteni szeretném a távot, rövidebbre szeretném faragni a rá fordított időt és nem csupán ...
A futás számomra mindig is a jól hangzó én-idő volt. Egyedül lehetek, kikapcsolhatok, de akár gondolkodhatok is, ha szeretnék. Alkalmazkodni minimálisan kell, azt is csak azért, hogy életben maradjak. Arra megyek, amerre szeretnék, azt látok, amit látni akarok. Kényelmes, biztonságos kis komfort doboz ez nekem. Gyakran az is hatalmas lelki tusát okozott, ha új útvonalat próbáltam, nem való nekem a hirtelen változás. Jövő héttől viszont futok egy 180 fokos fordulatot és elkezdem a felkészülést egy eddig teljesen ismeretlen versenyre. Vagyis elkezdjük. Ketten, együtt, egy kis jóságos ...