Általában nem szoktam izgulni a nagyobb megmérettetésnél, csak közvetlenül előtte...de most már elkezdtem. Hogy miért? Gondolom, mert nagy cél, nagy felelősség. 1 hét van hátra, 17 hét edzésen túl vagyok, de 95% még nem 100. Beletettem amit lehetett, és azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Elégedett, mert nem csaltam el, elégedett, mert sokat tanultam (magamról, a szervezetemről, a futásról). De van még egy hét, amit meg kell csinálni, hogy Vasárnap learathassuk a babérokat. Ami még vár rám, az - 6K, amiből 2K gyors... (határok feszegetése) - 8K, benne 5K versenytempóban (ennek mennie kell) - 20perc kocogás+sok nyújtás (csak a miheztartás végett) És jöhet a verseny!!! Várom még az útvonalvideót, hogy megfelelően összerakhassam a tervet. És onnantól minden adott :) Az elmúlt időben ami jelentősebb esemény történt, hogy részt vettem megint egy "Futkorászáson a Bátrakért". 13 Km-t futottam, azaz 2 és fél Szigetkört. A távnak, és a túledzettség elkerülésének köszönhetően úgy döntöttem, hogy egy pulzuskontrollált edzést végzek. Ennek köszönhetően kényelmesen, légzésre figyelve futottam le a távot, kellemesen elfáradtam, és 165-ös átlagpulzussal és 5:20-as kilométerenkénti átlagtempóval sikerült teljesítenem. Ma pedig egy 10K-t akartam teljesíteni egyenletes tempóban, viszont a kerületi futótársaim is nagyon hiányoztak, így hát velük mentem el futni az erdőbe. Ilyenkor nem a tempó, a teljesítmény a cél, hanem a közös futás élménye, az élvezet, ezért előfordul, hogy megállunk, bevárjuk egymást, fotózkodunk. Kompenzációként viszont megfejeltük egy bő 4-essel, így megvolt ennek is a remek edzésértéke.