Lassan már közeledik a 140.-ik aktív napom is és a közben lelépett 3.200 km amit a kezdéskor megígértem, 2021.10.08.-2022.02.24. jól láthatóan a két szélső dátum, és még két napom is maradt arra hogy idő előtt teljesítsem a kezdéskor vállat távom.
Nem is olyan régen történt, amikor életem első félmaratonjára készülve elkezdtem internetes naplót írni. Minden egyes edzés után leírtam a tapasztalataimat. Ezt a naplót eddig senki nem olvasta, de most elhatároztam, hogy közreadom hajdani küzdelmeim emlékét. Vagyis, hogy hogyan jutottam el a napi 4-5 kilométer csigalassú kocogástól a - szintidőn belüli - félmaratonig. Olvassátok! "2021.07.19. Első edzésnap (feladat: 8 km futás, ebből 3 km lendületes a többi laza) Öt és fél hónappal a 47. születésnapom előtt elkezdtem a felkészülést életem első félmaratonjára. Bevallom ...
200 km körül maradt csak mára, és ha bírja még a vén teve lába, akkor képzeletben elér még most februárba Bora Borába.
Az e- hétvégi hosszú futásom nem sikerült valami gyorsra. (A Ferihegyi úti zebrákon nem egyszerű átkelni, és nem állítottam meg a stoppert 🙂 🙂 ) Ettől függetlenül szép futás volt ebben a napos tél végi időben. Élményteli része a 45 km-s heti adagomnak. Folyt. köv. jövő héten!
Ugyan ma már csak egy rossz emlék, de mégis gyakran kísért... Tavalyelőtt nyáron egy hetet kórházban kényszerültünk tölteni Öcsivel egy agresszív, kiszáradást okozó hányós-hasmenéses vírus miatt. Az ügyeleten való hosszas várakozás és két infúzió után az orvosok úgy döntöttek, hogy Öcsikének további kezelésre van szüksége, és mentővel átszállítottak bennünket a Madarász Viktor utcai kórházba. A doktor néni és a nővérkék is nagyon segítőkészek és kedvesek voltak, de Öcsike így is minden nap minden órájában többször megkérdezte hogy : Ugye hazamegyünk, anya? Mikor megyünk haza? Amikor ...
Holnap lesz pontosan 11 éve életem nagy napjának. 2011. február 6-án vitorlázó repülőgéppel 5058 méteres relatív magasságot sikerült elérnem, így teljesítettem a FAI gyémántkoszorú elnyeréséhez szükséges utolsó feltételt. Ezzel akkor egy óriási álmom teljesült: gyémántkoszorús vitorlázópilóta lettem. És hogy mi köze ennek a mostani kampányomhoz? Igazából annyi hogy - hasonlóan a 11 évvel ezelőtti naphoz- ma is kilométereket gyűjtöttem. Csak most nem függőlegesen, hanem vízszintesen. :-) Bár az eheti edzéstervem a heti hosszú futásra csak 13 kilométert írt elő, én úgy határoztam ...
Lassan a negyedik hónapnak itt lesz a vége, de már csak 500 km hogy Bora Boráig is elérek, anyagilag sajnos eddig alíg csak a fele, de talán akad pár ember aki még segíthetne......
Kedves MIndenki! Ezzel a 2020-as fotóval jelentkezek be a mostani kampányba - bár még 9 hónap hátravan, azért lassan készülődni kell. Vár újra a 42km, és az őrült lila pólós szurkolók! ;-)
Eljött ez a nap is! Bevallom egy kicsit izgultam mert ismerve a mostani állóképességemet, nem tudtam mire vagyok képes az első vizes , megmérettetésen . Egy kis ismerkedés után neki vágtam lesz ami lesz alapon . A víz hőmérséklete 27 fok , az uszoda levegője pedig szuper !😊🙏 A medence hossza 25 méter . Egy kis bemelegítés után tus, aztán irány a medence . Most igazából a célom az volt , hogy felmérjem meddig esik jól és milyen tempóval .🏊🏊🏊 Hát meglepődtem magamon egy kicsit , de helyettem beszéljenek majd a képek ! Mikor kijöttem a medencéből azért a lábaimon éreztem a terhelést ! ...
A mai nap folytattam a felkészülést , ismét egy laza kardio edzéssel. Ráhúztam 10 percet az előzőhöz képest,így sikerült 30 percet letekernem, de ez még csak szoktató mozgás. Holnap reggel irány az uszoda , kiváncsi leszek, hogy sikerül az első napom a vízben. Majd elmesélem holnap .😊😉🏊
Hát elkezdtem ! Úgy terveztem ,hogy az elején heti 2x úszás és heti 2x kardió edzés. Állóképességem 0, ezt kell 2 hónap alatt olyan szintre hoznom , hogy bírjam a terhelést az úszásnál. Ma kezdésnek egy 20 perc laza szobakerékpározás amit itt láthattok 😊😅😅
Sziasztok ! Régóta támogatom a Bátor Tábor Alapítványt. Nemrég találtam a Facebookon erre a különös támogatási lehetőségre, ami bevallom lázba hozott!😊 Nagyot álmodtam és elhatároztam, hogy megpróbállak bennetek is bevonni, és így többen , többet tudunk adni ennek a csodálatos ki közösségnek. Számomra ők példaképek, és olyat tesznek ami tiszteletre méltó !❤️ 150.000 Ft -ot szeretnék összegyűjteni amiből 25000 Ft én ajánlok fel, de itt még nincs vége a dolognak . Mivel ez egy olyan különítmény, ahol még be kell vállalni valamit, ezért én ennek a kis csoda csapatnak a tagjaként ...
210 km a daganatos beteg gyermekekért! Elkezdtem a felkészülést az Ultrabalaton 210 km-es egyéni távjára, ahol a Bátor Tábor Hőseiért futok. Emlékszem, 5 évvel ezelőtt, hogy mennyire boldog voltam amikor a Bátor tábor 15. születésnapja alkalmából Budapestről Hatvanba futottunk a táborba. Leírhatatlan élmény volt. Minden nap vagy futok vagy edzek a terembe korán reggel munkám előtt, vagy után, s habár így hosszú a napok, de számomra ez megéri, hisz ők nem egy nap, vagy hónapig küzdenek, hanem több hónapon vagy éveken keresztül! , , A láb mindig kéznél van!'' Így nem panaszkodom, ...
Mintha szállnék, eddig töretlen a szándék és megteszek mindent ezután is érte hogy majd a célomat elérve, az adomány összege is a megcélzottat is elérje.
Idén 2.000 kilométert már sikerült teljesíteni a képzeletbeli célom felé haladva. B.U.É.K. mindenkinek.........
Köszönöm a támogatásotokat, és jókívánságom mindenkinek. Legyen áldott és békés a Karácsony, a konyhából csiklandós illat szálljon, fenyőfáról csillagszóró szikra hulljon, hogy a jókedvünk soha el ne múljon, hasznos ajándékára mindenki rátaláljon, jövőre is teljesüljön majd minden álom
Szeretném felhívni a Garmint használó élménykülönítményesek figyelmét hogy a Connecten található egy ilyen nevű csoport, de eddig még nincs sok tagja, pedig ez is egy jó lehetőség lehetne.
Részemről mind azoknak illik a hála, akik idejükből néhány percet rá szánva, megnézték ezen a honlapon hogy mit is csinálok, ezért most nekik is Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok.
Elérkezett a nagy nap, a megmérettetés pillanata. Előző nap már felmértem a terepet, és lelkileg felkészültem arra, ami vár rám: sár, emelkedő, csúszós, göröngyös talaj és még egy kis sár :) Talán jobb is volt ezzel szembesülni már egy nappal korábban, így regel már csak azon kellett gondolkodni, mennyire is lesz majd hideg (nagyon).Tettem egy ígéretet: ezt a félmaratont 2 órán ...
Egy kicsit megkésve, de azért csak írok már pár sort erről a híres-neves maratonról, amit múlt vasárnap sikerült lefutni. :) De előbb kezdjük a még fontosabb dologgal, hiszen egészen fantasztikus módon már 263.000 Ft gyűlt össze a Bátor Tábor Alapítvány részére indított adománygyűjtő kampányomban! Nagyon-nagyon hálás vagyok mind az 51 támogatónak, aki hozzájárult ehhez a ...
Csak hogy ne csigázzak senkit feleslegesen, igen, sikerült végigfutni az első maratonom! :DSzeretném megköszönni mindenkinek a bíztatásokat és hogy támogattátok a gyűjtést, ami szintén szuperül halad és még hónap végéig nyitva marad. A beszámolót két részre szedtem, hogy megkapja minden a maga idejét, ha kizárólag a versenyről érdekel a sztori, nézz vissza holnap :D Az első ízben ...
23 óra alatt teljesítettük az idei körversenyt, sokkal jobb idővel mint terveztük, futottunk éjjel -nappal, hegyen-völgyön - sőt még borospincén is - át. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk és reméljük tudunk ebben osztozni a "Bátrakkal" is. :-)