Our ÉK foundraisers wrote

Köszönünk minden támogatást !

Sikeresen teljesítettük a vállalt távokat és a tervezett összegnek is több mint a három negyede bejött, amiért nem tudunk elég hálásak lenni a gyermekek nevében is, Nektek kedves támogatók. Csók

Életem első versenye – lezáró bejegyzés

Ahogy közeledett a verseny napja, úgy növekedett bennem az izgatottság érzése. Több oka is volt ennek mindamellett, hogy az első versenyemre készültem. Gyermekeim a héten lebetegedtek, szuper, vajon ott tud lenni a családom szombaton, hogy szurkoljon nekem? Az adománygyűjtési teljesítményem stagnál 40%-on.  Gyűjtésem nagy részét a családomnak és 1-2 barátomnak köszönhetem. A profilom látogatottsága a béka segge alatt. És vajon a bokám bírni fogja? Kedd reggel futottam utoljára és rendesen bicegtem a héten munkában, bár lassan kezdett jobb lenni. Péntek volt a fordulónap. 3 támogatóm is ...

Maraton

Eljött a Maraton napja. Májustól összesen 952 km-t tettem meg. Fárasztó hetek állnak mögöttem. De megcsináltam, és komolyabb rosszullét nélkül, aminek külön örülök. Ma reggel is ébresztőre keltem. Szépen elkészültem, és Apuval már indultunk is ki a rajthoz. Felvehettem végre a mágikus lila pólómat. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem a futásommal a gyerekeken. Az Élménykülönítményes sátornál találkoztam Vikivel, ő ma 30 km-t tervezett. Megbeszéltük, hogy megvár a 13 km-nél található frissítőállomáson, és onnan együtt fogunk futni. De még ne rohanjuk ennyire előre. A ...

Sikerült :)

Hálás köszönettel tartozom mindenkinek, aki támogatta a Bátrakat és engem is a felkészülés alatt. Összegyűlt ez a nagyon szép összeg, ami igazán jó helyre került :) Nagyon jó élmény volt, élveztem minden percét. Igazi élményfutás volt, ahol nem az idő és nem a helyezés számított, hanem hogy ott legyek és átéljem a perceket :) Ma kimentünk szurkolni a "nagyoknak" (félmaraton, maraton:) és újra lenyűgözött a hangulat, de a fáradt-néha már sápadt arcok mellett bevésődtek a mosolyok, köszönő tekintetek is! Aki még nem tudná, vigyázat a futás függőséget okozhat :D. Titkon dédelgetett ...

A nagy nap!!

Ma korán keltem, hogy időben ott legyek! Sikerült pontosan érkezni, gyors reggeli, átköltözés, aztán rajt!! Az elején úgy mentem, mint a golyó, az első fele nagyon gyorsan lement. Aztán jött egy kis fekete leves.. Két hete szoros volt a cipőm, amitől akkor fájt a lábam. Most ezt nem akartam ismét átélni, ezért nem húztam meg annyira. Hiba volt, mert emiatt kb 10 kilinél feltörte a cipő a labam, ami a végéig elkísért, nem kis problémát okozva. Mint tudjátok, hajnali futó vagyok, így a majd 25 fok rendesen fájt 30 felett!! Plusz a két héttel ezelőtt kapott antibiotikum kúra hatása is ...

Spar maraton 10,31 km + futópados csütörtök 5 km ;)

Elég hosszú hetem volt, amibe szerettem volna besűríteni egy rövidebb futást a Spar 10km előtt. :) Csütörtökön egy futópados 5 km fért bele. Egészen jó idővel , 32:08. ;) Tegnap pedig eljött a várva várt Spar maraton, Landliebe 10 km-es távja. Ez volt az első Spar maraton amin részt vettem, és reményeim szerint nem az utolsó. Nagyon jó a szervezés, őszintén egy hatalmas élmény volt részt venni. ^_^ Részben azért is jelentkeztem erre a versenyre, mert nagyon szép helyen futottunk végig. Szép a Dunaparton végighaladni, és ez számomra elég motiváció volt. ;) Nagyon sokan ...

Vasárnap délelőtti edzés…

...az irodámban. Az edzés annyiból áll, hogy a munkahelyem ablakából pont rálátok a Spar maraton mezőnyére, köztük a sok száz Élménykülönítményes futóra. Innen is üdvözlöm őket, két hét múlva rajtam a sor, terepmaratont futni a Panoráma Trailen a Zemplén vadregényes várai között. 72 óra alatt összegyűlt a támogatás háromnegyede. Ez kötelez és lekötelez.

Közel a célhoz

Útnak indultam. Saint Jean Pied de Portból Santiago de Compostelába meg is érkeztem 790 km 29 nap alatt. Másnap ismét bakancsot húztam, irány Muxia, majd onnan Finisterra. A 4 napos utam véget is ért tegnap 116 km után "a világ végénél". Valami csoda. Ma új nap virrad, ideje útra kelni vissza a hazámba, 9 nap és 236 km múlva Portóba érek. A mai nap 906 km-nél tartok (80%). Utam egyik célja a Bátor Tábor Lakóinak támogatása. A mai nap 125.300 Ft-nál tartok (83%). Az eddigi Támogatóimnak köszönöm szépen, hogy mellém álltak. Még tart az út a kitűzött célomig, tarts velem néhány ...

Hajrá Bátor Apa!

...ma reggel ezt a rajzot találtam a futócipőmön :) Úgyhogy nincs is más hátra, mint előre, futás a bátrakért! ;)

Live Show Down

2018. október 7. Live Show Down = minden-ki-derül I.)  Ezen a központi linken is nyomon tudtok követni (bár a Wizz Air-es tapasztalatok alapján lehetnek gondok a kapacitással), ha beírjátok a nevem vagy a rajtszámom: 10407 http://bsi.raceinfo.hu/search_e.html II.)  A Sport 1 reggel 8:30-tól élőben közvetíti az eseményt. III.)  A ráadás megoldást Hajnalkaval az elmúlt futások alkalmával teszteltük és egészen jól működött. Reményeim szerint az 1. pihenőállomásnál, 10:30 körül – posztolni fogok egy privát linket ide az FB-re, amin keresztül szintén nyitott könyvé válok. A jobb ...

Célba értem, ráadásul duplán – egy eredményes nap margójára

Ma reggel 5:30-kor csörgött az ébresztő, de kellett egy kis nyújtózás még, hogy kibújjak a paplan alól. Mégiscsak szombat van. De nem forgolódtam sokáig, mert készülni és indulni kellett, nem húzhattam az időt. Ha már eldöntöttem, hogy megyek, akkor csak vis maior esetek tarthatnak fel. Szóval kikászálódtam az ágyból, a fagyasztóból előkotortam egy szelet kenyeret a reggelihez, és kitettem, hogy olvadjon fel, mire minden mással elkészülök. Tisztálkodás, öltözés, még a táskákba bepakolni, ami kell, igazolványok, bérlet, jegy, egyéb papírok ellenőrzése, telefonok feltöltve... a kenyér ...

A zene az kell…

Az első blogbejegyzéseim egyike a hálát, köszönetet fémjelezte. Akkor még nem egészen tudtam, hogy kiknek is mondhatok köszönetet, ki lesz velem utamon. Az idő és élet nagy rendező. Jöttek nagyon fontos, új emberek az életembe, míg mások kikerültek abból. Bizton állíthatom, a legveszélyesebb, de egyben legtanulságosabb dolog is egyben, ha az ember kettesben marad önmagával hosszabb-rövidebb időre. Nekem volt lehetőségem, időm elgondolkozni eseményeken, történéseken, olykor felesleges dolgokon. Annyiszor írtam már, azt a kifejezést, „agyban elrejtett alagutak”. Majka, Curtis és Ők ...

Stratégia

#34) Végig köhögtem a hetet , így a holnapi stratégiámat igyekszem ehhez igazítani. A Wizz Air félmaratont 6 perces kilométerekkel tettem meg, ami jó választásnak bizonyult: nem volt túlzottan megerőltető tempó, ugyanakkor csak 2 óráig kellett fenntartanom  A holnapi 30k-ra úgy döntöttem, hogy 6:30-al próbálkozom: lassabb mint a megszokott (így sajnos nő a menetidő), de remélem alacsonyabb pulzussal bírni fogom 200 percen át… Ma ebből vettem egy mini ízelítőt (3,3 km) https://www.relive.cc/view/g25483986781

48 óra

48 óra alatt rengetegen válaszoltatok a hívásra. 48 óra alatt összegyűlt a megcélzott összeg kétharmada. Fantasztikusak vagytok, ez hihetetlenül motiváló. Nagyon köszönöm, a Bátor Tábor nevében is!

Nincs alternatíva

#33) Tegnap már szívesen pihentem volna, lévén az edzésterv is ezt irányozta elő. Viszont akinek szervizben van az autója és nem akar napi 3,5 órát Bé☕zni, annak bizony bicóra kell pattannia. Első 26 km: https://www.relive.cc/view/g25413564333 Második 26 km: https://www.relive.cc/view/g25432348082

Verseny előtt… beszélgetés Roland barátommal

„Futás közben mindig a legszűkebb keresztmetszet az, ami az adott szituációban problémát fog okozni, és ez a legszűkebb keresztmetszet nem egy statikus állapot, mert ez a te aktuális erőnléti és fizikai meg egyébként lelki állapotodtól is függ. Két nagyon nagy összetevője az izomrendszered és a keringési rendszered… ha nagyon sokat és gyorsan futsz, akkor vagy a keringésed vagy az izomrendszered fogja először feladni. Kezdő futóknál az szokott lenni, hogy szuflával nem bírják, mert a keringésük nem jó, meg az erőnlétük valamilyen. A keringése fel fogja adni, mert egyszerűen a szív és ...

6 órás futás

A terv túlteljesítve :) Nagyon sok embernek köszönöm, hogy ez sikerülhetett. Ismét legyőztem önmagam. 6 órás versenyen sikerült 52 km 62 métert összefutnom, mindezt 12 óra éjszakai szolgálat után. Kategória 3. hely

Már csak párat kell aludni…

Pontosabban már csak 2-t, vagyis pontosan egy párat. Ma még dolgoztam, holnapra szabadságot vettem ki. És ahogy az lenni szokott nálam, a szabadság nem a láblógatásról szól, mert megint lesz mit elintézni. Többek között a rajtcsomagot is holnap veszem át a versenyközpontban, így lesz alkalmam egy kicsit tájékozódni, hogy ezúttal mi hol lesz, és nem lesz aznap kapkodás. Ez most nekem különösen azért is fontos, mert bár csak délután lesz a Riska Minimaraton, egy kicsit aktívabbá teszem a napot, és előtte, délelőtt kimegyek Gödöllőre egy 6km-es teljesítménytúrára. Eldőlt, és úgy ...

RMC

32. hét, 11 ezer kilométeren túl

Keszthelyi doktor a Wizz Air félmaratonon történt sérülése után visszatért és óvatosan szoktatja a lábát a futáshoz. Hamar Kitti ellátási asszisztensünk futás közben kapott egy fényképet arról, ahogy még mindig kint van volt iskolája dicsőségfalán, atlétikában és kosárlabdában elért eredményeiért. Asszisztensünk Ibolya, aki egyébként nagyon kemény Crossfit edzéseivel támogatja a csapatunkat, most futópadon gyűjtött kilométereket, ráadásul elképesztő tempókat futott. Farkas Kitti aneszteziológusunk Splitben vitorlázott és beiktatott néhány tengerparti futást is a kikapcsolódásba. ...

Testi, lelki El Camino

Még 4 nap van hátra! Holnap pedig az utolsó távom, hat kilométer formátumban. El sem hiszem, hogy vége lesz a felkészülésemnek. Múlt héten egy-két alkalommal hidegebb időben, illetve sötétben is futottam. Arra gondoltam, pont itt az ideje, hogy elérkezzünk már a verseny napjához, hiszen az aláöltözet felsőm már minden egyes alkalommal rajtam van, a napellenzőmet is felváltotta a fül-nyakvédő sálam, amit amúgy Zebegényben, a Panorámafutáson kaptam, és elsőre azt sem tudtam, mi a fenét kezdjek vele. De az időjárás Zebegény óta megmutatta a használati utasítást a gyakorlatban, „Látod lányom, ...

101 – 1010000

Viszonylag ritkán szoktott olyan érzésem lenni, hogy igen, ezt megcsináltam, de ma este, amikor ráfrissítettem az adománygyűjtő oldalamra, hatalmába kerített ez az érzés. Amikor 2012 decemberében - életem első futóversenyére történő nevezéssel párhuzamosan - jelentkeztem az Élménykülönítmény adománygyűjtő futói közé, volt bennem némi kétely, hogy össze tudom-e gyűjteni a célként kitűzött 150000 forintot. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy az adományozóim által felajánlott összeg valaha hétszámjegyű is lesz. Büszke vagyok Rátok, hogy hat év alatt több, mint 1000000 forinttal ...

Ma sprint lesz

Hihetetlen, hogy 1 évvel ezelőtt még alig voltál több mint 2 tampi, most meg már komolyan segítesz a reggeli készülődéskor pl. az egyik pár sportcipőm eldugásával  Isten Éltessen Legifjabb Kislányom  A mai futásnál sprintelni fogok, hogy minél előbb hazaérjek hozzád    #32) Siettem, ahogy tudtam. Siess te is, mert a kampányom rövidesen véget ér! (8 km) https://www.relive.cc/view/g25394525432 Nelli születésnapjának 1. évfordulóját, ha emlékezetessé szeretnéd tenni, akkor kérünk támogasd a súlyosan beteg gyermekeket!

Doppingszerek

#31) a doppingtól sem riadok vissza #csapatjuk (5,4 km) https://www.relive.cc/view/g25326613127

Az utolsó lépések

Az utolsó reggel. Az utolsó lépések a közel 800 km-es úton, a maradék 20 km.  Ma valami végetér...s valami elkezdődik. 29 napja járom a Camino-m. Volt olyan reggel, mikor nem akartam elindulni: ma is csak felkelni, bepakolni, menni és menni és menni a melegben és a poros földúton, szállást találni, kipakolni, zuhanyozni, mosni, a megszokott napi rutin ... Majd eszembe jutott, hálásnak kell lennem, amiért ezt az utat járhatom. Mert vannak kicsik és nagyobbak, akik sokkal rögösebb utat járnak végig, akiknek a napi rutin sokszor csak vizsgálatokból és kezelésekből áll, és nap mint nap ...