Lilapólósaink írták

Ünnepre hangolódva

Ma gyönyörű nap volt, ideális futóidő. Reggeli után beraktam a kutyát a kocsiba és elmentünk az egyik kedvenc helyemre a Gergő ligethez egy laza 8km.es futásra. A havas út miatt kb 2 km után átázott cipőben nyomtam és helyenként nagyon le kellett lassítani,hogy ne csússzak el. Lehet beruházok majd egy terepcipőre is később, abban könnyebben ment volna a futás. Mivel a szintidő egyelőre nem igazán érdekel, így igazi örömfuti volt a mai, remélem jövőre is sok ilyen lesz.

Kifogások napja

A terv az volt, hogy ha tegnap felavattuk a kicsivel a futóbabakocsit, akkor ma a nagy azzal megy bölcsibe, de elmaradt több okból is. Elaludtunk, köd volt, -6 fok és az úttartást még nem állítottam be. Kifogás mindig van, ha nincs olyan nagy kedvem futni. :D Este azért elmegyek terembe futni, habár roppant unalmas lesz a szauna a végén kárpótol majd.

Egyéni csúcs

Ma reggel nem volt éppen feszültségmentes az elindulás otthonról a gyerekekkel. Hétvégén másfajta sporttevékenységet folytattam, így a futás is elmaradt. Kb. egy hete futottam utoljára. Éreztem, hogy nagyon rám fér már az edzés. Mit kaptam tőle? Energiával feltöltött, teljesen feszültségmentes állapot. Sikerült fejben lerendeznem a reggeli stressz okokat és kicserélődve értem ki az erdőből. Ma új útvonalon mentem, ami egy kis kizökkenés volt a rutinból, cserébe ezt az élményt kaptam: két őzgida tipegett át az előttem kereszteződő erdei ösvényen. Új egyéni csúcs, ami a ...

Első Thule futás

Pénteken indítottam útjára a gyűjtést, vasárnap vettem meg a kocsit amivel futni szeretnék az áprilisi versenyen és ma (kedden) futottam először vele. Picit balra húz még, állítani kell rajta, egyébként pille könnyű kocsi, repül szinte magától. A kicsi pedig szeretni fogja, kb 500m után már aludt is.

MELK 6,40km (74,27km)

Sziasztok! Sokan érdeklődtetek hogy megy a futás. Sajnos 11napja nem futottam, ennek több oka van: 3 napra hazautaztam családi okok miatt, Amikor hosszabb pihenőm volt mindig ment a hajó (most is), s nem volt lehetőségem futni? Ma reggeli után volt 1,5h szabadunk, így 6,4km-t tudtam futni!  Egy kis részlet: legalább 1,5h szabadidőre szükségem van 5-6 km-hez, mert futás után a fürdés-hajmosás-hajszárítás időigényes!!⏳ Még messze van a vége, de megcsinálom! ☺️ Köszönöm a nagylelkű adományozást, nagyon szép összeg gyűlt eddig össze!? Most sietek aludni, hogy vacsin ...

Zárszó

Rég le kellett volna zárnom a Bátor Táboros kampányomat, de a SPAR 30k esemény után olyan sebességgel álltam vissza a szokásos kerékvágásba már másnap, hogy ezzel adósotok maradtam… mostanáig ? Kezdem a nyers számokkal: 300-an futottunk lila pólót öltve október 7-én. A versenyt megelőző hetekben-hónapokban összesen 11.650.100 forint adományt gyűjtött ez a csapat, melyhez az én kampányom kereken 250.001 forinttal járult hozzá. ? 1.358 semi-aktív, 207 aktív és 29 tényleges támogató segített elérni ezt a bűvös számot. ????? Rengeteget kaptam ettől a kampánytól. Közelről láthattam, hogy ...

Elrajtolt az edzésterv

Ezen a héten rajtolt el az 5 hetes edzésterv, amit a nyáron is alkalmaztam az első félmaratonomra. A döntés fő oka, hogy a kitartásom nem terjedne ki a 8 vagy esetleg a 10 hetes edzéstervre. 5 hetet még lelkiismeretesen tudtam tartani. Remélhetőleg most is menni fog. Az alábbiak szerint kell futnom: 1. 8 km 6 km 9 km 11 km 2. 9 km 7 km 12 km 15 km 3. 9 km 8 km - (T) 10 km 4. 9 km 7 km 10 km 10 km 5. 9 km 5 km - félmaraton Heti 4x beépíteni minden egyéb elfoglaltság mellett igen nehéz. Fáradt és nyűgös leszek a kis kerete miatt de az útvonal szempontjából még mindig szabad vagyok. ...

Libabőr

  A mára tervezett futásom akár szép és jó is lehetett volna, hiszen ùjra elkezdett szállingòzni a hò ❄❄❄ és szeretem megélni az évszakokat igazi mivoltukban.  De vannak nekem is nehezebb napjaim, amikor nem ùgy megy a futás, ahogy szeretném. A mai is egy ilyen volt. Időnként bizony meg kellett állnom, de újra és ùjra lendületet vettem és folytattam a saját "küzdelmemet". Ezùttal is a tenni akarás győzedelmeskedett és mi az amit kaptam érte? Mire kiértem az erdőből egy újabb támogató barátot ?, amit hálásan köszönök. Nagyon megérte a mai 10 km is! Sejtettem, hogy jó érzést fog ...

Adventi 8as:)

Heti futótervemből tegnapra maradt az utolsó 8 kilométer.A heti munkákból adódóan előre tudtam, hogy vasárnap egy ülőmunkát fogok végezni több, mint 8 órában.Ezért döntöttem így, inkább lesz egy jóleső fáradság érzésem munka közben-minthogy azt érezzem, megőrülök attól, hogy ma nem mozogtam semmit....-Vannak ilyen furcsa gondolataim:)Az időjárás igencsak kegyes volt hozzám: bár az előrejelzés esőt mondott, mégiscsak az utolsó 10 percben kezdett szemerkélni. Nem voltam gyors,6 perc körüli kilométereket mentem- de most nem is az idő javítása volt a cél. Közben agyaltam,számolgattam a ...

Mindenáron Télapó

Még nagyban zajlik a Mikulás szezon. Várjuk a 2. Adventet, hangolódunk a karácsonyi ünnepekre. Egy barátnőm írását hoztam most el nektek, ami számomra azt mutatja meg, hogy reménységet adni az egyik legcsodásabb dolog. És aki reményt ad, az biztosan a többszörösét kapja vissza, egy nagy adag lelki balzsamot., ami megnyitja, befogadóképessé teszi a belsőnket mindarra a pozitív jó dologra, ami körülöttünk van, csak eddig valami gát nem engedte láttatni velünk. Én arra bátorítalak kedves barátom, ismerősöm és minden jóérzésű embert, hogy bátorkodjunk reményt nyújtani, bátorságot adni a ...

Anya látok egy kis kockát a hasadon

Reggel ezzel kezdte az egyik kislányom a napot miközben épp a futó szerkómat vettem fel. Ez olyan jól esett, hogy hoztam is nektek rögtön egy friss, ropogós 10km-t. ?‍♀️ Kérlek hagyd ki most a fornettit és a délelötti kv-t, amit épp megvenni készülsz és helyette abból az összegből támogasd a bátrakat! A cselekedet garantáltan üdítőbb és frissítőbb lesz, mint amit a megszokott kávé nyùjtana! ?

REGENSBURG 14,12 km (67,87 km)?

Sziasztok Bátraak!❤️ 14,12km-t sikerült ma futnom Regensburgban! Ez terepfutás volt a javából, még dombra is másztam :))) Egy szakaszon havas eső esett! Eddig 210 700 Ft adomány gyűlt össze! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!❤️❤️ Ígérem nem okozok én sem csalódást!☺️  

Esőben az erdőben

Sziasztok, ma 8,6 km-t hoztam nektek további szíves gondoskodásra :-) Az eső sajnos esett közben, de kedves élményben volt részem így is...találkoztam egy mókussal :-)

MELK 6,24km (53,75km)

Kedves látogató! Bevallom ma nehezen indultam el futni. Egy új helyszínen vagyunk, ismeretlen útvonal, sötétség..a part egyik oldala a hajótól mindössze 2,5km volt, a másik 500m!! 4irànyt futottam!! Mondhatni ma a sötétben kóvályogtam. Nagyon szépen köszönöm a támogatást! Hálás vagyok érte!!?? Úgy gondolom sok angyal van körülöttem most..❤️

RMC

Összegyűlt a 15 ezer kilométer, elfutottunk Melbourne-ig

Péteken véget ért a 40 hétig tartó kilométergyűjtésünk. Az eredeti célunk 10 ezer kilométer volt, amelyet a nagy sikerre és lelkesedésre való tekintettel augusztusban 15 ezerre növeltünk. Megtörtént a nagy összesítés, 15420 kilométernél állt meg a számlálónk. Ez azt jelenti, hogy február óta megtettük a Budapesttől-Melbourne távot, ami repülővel is több mint 22 óra. Összesen 77-en vettek részt a cél teljesítésében, ebből 26-an 100 kilométernél többet futottak. A háziversenyünk első helyezettje olyan távot futott, amivel elért volna Frankfurtig és heti átlag 23 kilométert tett meg. A ...

November

Kedves követőim, támogatóim szeretném megosztani veletek a novemberi sport tevékenységeim eredményét. Örömmel számolhatok be arròl, hogy az elmúlt hónapban 74,7 futásból származó km-el ajándékozhatjuk meg együtt a Bátor Tábor Alapítvány gyermekeit ?.

Advent – Decemer

December 1. Advent. Eljövetel. Az én újrakezdésem is most jött el! Bár későbbre terveztem, hogy újra írok, most újra tervekkel vértezve húzok futócipőt most már második hete. De az igazi visszaszámlálás majd csak januárban kezdődik. Addig ugyanis számtalan dolog fog még történni velem. December 14-ére nyertem egy remek komplex szigorlatot, illetve egy zh-t. Szerettem volna, szokásaimtól eltérően most kivételesen januárban vizsgázni, most csak a közelgő ünnepekre, illetve előtte esedékes műtétemre készülődni, de nem így lett. A jelentkezési időpontról lekéstem, betelt a foglalható helyek ...

Köszönet

Már egy hete csak a futásra gondolok...egyéb okok miatt képtelen voltam ezen a héten hamarabb elindulni. Mondhatni már eléggé benne volt a boggie a lábamba. Ma találtam végre egy szűk zónát és kaptam az alkalmon, futásnak eredtem. Meglepően jòl ment, magamhoz képest nagyon jó. Éreztem, hogy több is lett volna bennem...de a szoros családi kötelesség hívott. Azért így is úgy érzem a mai napon szép teljesítménnyel (11 km )tudom megköszönni támogatóimnak az önzetlen segítséget. És a futás folytatódik, gyűjtöm tovább az örökbefogadásra felkínálandó km- ket ?. Köszönetképpen továbbá csatolok ...

BUDAPEST 11,11 km! (47,51km) a bátrakért!

Kedves látogató!? Ma Budapesten futottam a bátrakért. Ez az első magyarországi futásom a kampányon belül!? Most már csípős hideg van, egyre izgalmasabbak lesznek a futások! Ez a part is idegen volt s 1-2 km-en nem tudtam hozni az átlag km-t, azonban később sikerült behozni a lemaradást.? Jelenleg 47,51km-nél tartok..lassan, de alakul! ? Ha szeretnéd támogatni a kampányom kérlek oszd meg az oldalam vagy, ha teheted vedd meg 1km-em.? Az eddigi támogatást köszönöm szépen, fantasztikusak vagytok!!??❤️

Winter is coming

Kifejezetten a profilom újra és újra posztolni nagyon direktnek éreztem. Nem vagyok az a kérős típus, így féltem, hogy nehezen fog menni a gyűjtés, de már így is szuperek vagytok! Köszönöm! Úgy gondoltam folytatom a blog írást, amit egy win win helyzetnek élek meg. Egyrészt szeretek írni, sok minden távozik az írással, így kiélem magam. Másrészt nem érzem azt, hogy újra és újra pusholom a profilom, hanem beleteszek valami pluszt. Harmadrészt azért kicsit remélem, hogy kedvet csinálhatok, motiválhatok vele. Ha valakit érdekel, hogy mennyit és mikor futok és biciklizek, akkor a ...

beszámoló

Sziasztok, Bár azt mondhatnám most, hogy életem legjobb futásán vagyok most túl. Hogy minden a terv szerint ment, és Flow állapotban Personal Best idővel értem célba. Nem, nem így volt. Lassan második hete élek fájdalom csillapítón, ami sajnos szombaton sem volt másként. Ha nincs a lila poló lebeszéltek volna, lebeszéltem volna magam a futásról, mert nem voltam jól. De a Lila poló tényleg ad extra motívációt. Tehát csak neki indultunk reggel 7-kor, mert a férjem és a futóbarátaim váltóban indultak, ami 10 kor rajtolt. Így a nem túl barátságos időben végig szurkotam, izgultam a  a ...

Az első :)

Az elmúlt heteket a pihenéssel töltöttem, ez abban merül ki,hogy egy időre csökkentettem a heti futás és edzés mennyiséget.Tavaly is ez volt. Úgy éreztem hogy a motivációm fent tudjam tartani,kellenek néhány hetes időszakok amikor a felkészülés abból áll,hogy tudatosan pihentetem magam.S utána nagyon jó újból belevágni. Sűrű volt ez az év. Csináltam 4 Spartan Race-t, futottam két félmaratont, majd októberben a 30ast. De ez az év így lett teljes,hogy belevágtam ebbe a kampányba! Bár a tavaszi Vivicita van megjelölve célnak...addig sok víz lefolyik a Dunán. Lesznek bőven kihívások. ...

PASSAU 6,09 km a bátrakért!❤️ (36,4 km)

Kedves látogató! Ma Passau-ban volt szerencsém futni.? A rövid szabadidőm miatt most csak 6,09 km-re volt lehetőségem! Nagyon szép hely, 2 km-en macskaköves, vizes szakaszom volt, itt óvatósnak kellett lennem.☺️ Csatolom a képeket, hogy láthassátok ti is!?