Lilapólósaink írták

Néhány tipp őszi kerékpározáshoz

Ugyan még nem köszöntött be a valódi, borongós ősz, de a nappalok már kicsit rövidebbek és az időjárás is megmutatta már néhányszor az őszi ábrázatát. Hogy a Hankook „Tekerd jobbra!” kerékpáros jótékonysági akciójának szeptember 22-i lezárásáig – és természetesen azután is – mindenki biztonságosan tekerhessen, összegyűjtöttünk nektek néhány jótanácsot. Mivel már később kel fel a nap és kicsivel korábban is sötétedik, alaposan nézzétek át a kerékpáros felszereléseteket, különös tekintettel a lámpáitokra és a fényvisszaverő kiegészítőkre! (Ne feledjétek: a lámpáitoknak a szabály ...

Perpetuum mobile

#16) Nincs megállás, tegnap is mennem kellett – de annyit azért könnyítettem magamon, hogy a cipőm otthon hagytam (a vasárnap után nem bírtam belebújni)  Mi vett rá, hogy egy félmaraton után másnap a pomázi futópályán kőrözzek mezítláb? Az, hogy gyűjtsem neked a felajánlható kilométereket. Ez a motivációm, ezen van a hangsúly. Természetesen jól esnek a like-ok meg a különböző badge-ek, de azokból egy beteg gyermek sem tud elmenni feltöltődni, egy család se tudja kipihenni elmúlt időszakának megpróbáltatásait. A ledolgozott kilométereimet csak a te segítségeddel fogom tudni a Bátor ...

Eger Csillaga 50 km túra

Augusztus 25-én egy 50 km-es teljesítménytúrával ünnepeltünk születésnapot. Az Eger Csillaga 50 az első ötvenesünk volt - még túrapólót is kértünk, hogy emlékezetes maradjon. ? A túra Felsőtárkányból indult és ugyanoda ért vissza, ez Balassagyarmatról bő két órás autóút, ezért nem volt mit tenni, hajnalok hajnalán indultunk, hogy reggel 7-kor elrajtolhassunk. Az adminisztrációval, átöltözéssel és bemelegítéssel elment ugyan némi idő, de korán nekivágtunk: 13 óra állt rendelkezésünkre, ha szintidőn belül akartunk teljesíteni. A terep nagyon nehéz volt, mondhatni erősen technikás, ...

Helyzetjelentés

Éppen egy hete. Éppen 180 km. Éppen 27.000 Ft. Itt tartok most. Tegnap volt szerencsém egy spontán bikafuttatásba belecsöppenni, ahol éppen 5 perc előnyöm volt a bikák előtt. Akkor terelt le az útról egy helybéli spanyol. A többieket nem zavarta a jelenség, azt hitték ez is a fesztivál része lesz 'Zarándok-kergető' címszó alatt. Sokféle emberrel találkozom utam során: különböző országok, más és más földrészek, nyelvek, vallások. Mégis összeköt minket a cél. Utunk során az apró dolgok jelentősége felerősödik: az út mentén levő bácsi a gyümölcseivel (adomány alapon annyit fizetsz ...

Wizz Air Félmaraton 2018.

Szeretem ezt a versenyt. Itt futottam 2007-ben életem első félmaratonját, majd a következő évben már a feleségemmel teljesítettük a "legyőzhető távolságot". Előtte 16 km volt a leghosszabb táv, de éreztem, hogy menni fog a 21,1 km is. Szokták tanácsolni, hogy ne fussuk le előtte a versenytávot, mert aki a Mount Everestet akarja meghódítani, az sem mászik fel előtte próbaképp ugyanarra a hegycsúcsra... :) Ezt a versenyt már nyolcszor abszolváltam Budapesten, ennél többször (10x) csak Ingolstadtban teljesítettem ezt a távot. A fővárosi versenyen nem tudnak és nem is akarnak gyors ...

Megvan!

Igen, sikerült lefutnom a félmaratont. Gyönyörű helyen, gyönyörű időben futottunk, de a legnagyobb élmény az volt, hogy ismerős és ismeretlen emberek biztattak, mert rajtam volt az élménykülönítmény pólója. Nem kérdés, melyik futópólómban futok majd a Spar futáson:)

Vége lenne?

Sok mindenért futottam vasárnap. Futottam magamért. Futottam azokért a gyerekekért, akiknek a tábor jobbá teszi az életét! Futottam azokért, akiknek nem adatott meg az egészség. Futottam azokért, akik elvesztettek valakit és futottam azokért is, akik el fognak. Futottam a Nagypapámért és reméltem, hogy ő is büszke lenne rám. Futottam, hogy ne érjen utol a záróbusz és hogy lássam azokat, akik szurkolnak. Futottam a tűző napon, az árnyékban, a Duna partján és a Margit-szigeten. Futottam nagyon lassan és még lassabban, de a lényeg, hogy beértem. Valahol ezt egy kis diadalnak éltem ...

Önkéntesség – Gondolatok, tettek, kilométerek

Sok FONTOS dolog van az életben, ami az ember napjait befolyásolja és egy csomó APRÓSÁG, amire nem is emlékszünk, mire ágyba kerülünk, mégis lehet, hogy a hangulatunkat az határozta meg. Próbálom tudatosítani magamban, hogy az apróságokra is figyeljek, miközben „nagy” dolgokat tervezgetem. Ilyen volt például a szombat, amikor elindultam futni. Fájt egy kissé a kezem, a fejem és a szívem is, maradhattam volna otthon, de gondolkozni akartam, akkor meg már miért ne haladjak közben. 21,1 km lett, egy versenyen kívüli félmaraton, az a táv, amit pont egy hónap múlva a 33. SPAR Budapest ...

“Szállj velem! Elviszlek merre mész?!”

Hétvégén negyedik alkalommal checkoltam a Wizz Air Félmaraton járatán. 2014-ben ez volt az első félmaratonom. 2015-ben ezen a távon „maradtam” alul. 2016-ban ezen a versenyen tértem vissza. Most pedig… nem tudtam még mi vár rám. Éreztem, hogy menni fog. Hiszen a lábaim 25, 28, 30 és 32 kilométert is lenyomtak mostanság, tehát többször is, még ha nem is hivatalosan de lenyomtam félmaratoni távokat, plusz az Áfát. Mégis nagyon furcsa volt, hogy vasárnap reggel nem tudtam azt kimondani, edzeni megyek. Azért a verseny teljesen más műfaj. Mindenki körülöttem bíztatott, „áh, neked ez már ...

Életem leggyorsabb félmaratonja ;P

#15) Wizz Air félmaraton tapasztalatok: első 21k-t futó révén nincs sok összehasonlítási alapom, de szerintem profin meg volt szervezve. Vidám hangulat uralkodott a közös bemelegítésnél (még nem tudtam mi fog következni) és jó volt találkozni régi NN-es kollégákkal (Melinda Korpa, Cilu Varga, Mátyás Blastik), illetve váltani pár szót még régebbi Fundis kollégákkal (László Sipos, Hank Pisti). Aztán megszólalt a startduda és 18 perccel később már mi is elindulhattunk a 4. rajtzónából László Szaniszló barátommal. Ő nem ma kezdte ezt a sportot és az általa biztosított tökéletes ...

Félmaraton után átmozgatás

Ma 1 óra 15 volt tervben, lement egyenletes tempóban. Kicsit korán kellett kelni, és jó lett volna közben inni is egy kicsit, de 15 kili megvan..

Első (és utolsó?) blogbejegyzés

Az maraton előtt kb. 1 hónappal esedékes 30 km-es futás nekem szinte mindig nehezebb, mint maga a maraton. Kevesebb az előkészület, nem annyira jó a frissítés, nincs rajtzóna, nincs felpörgetett hangulat, zenés pontok, szurkolók és célkapu sem. Nem is beszélve a Bátor Táboros szurkolócsapatról. :-) Tegnap reggel jó hangulatban indultunk férjemmel a Szentendrei-szigetre egy 30 km körüli futásra, melynek az első fele valóban csodálatos volt. Nagyon szép a táj, soha nem látott "nézőpontokat" fedeztünk fel (pl. amikor egyszerre látjuk a Pilist és a Börzsönyt), nyugalmas, békés, ...

Wizz Air Félmaraton

Reggel 5 órás ébresztőre keltem, eljött a Wizz Air Félmaraton napja. Már alaposan mindent előkészítettem, hogy reggel ne keljen azzal húznom az időt, hogy még mit is pakoljak be. Szomorú voltam, de nagyon. Most talán először indultam el a rajthoz egyedül, és lehet, hogy a célban se fog várni senki. Szüleim elutaztak, férjem pedig a kislányunkkal maradt otthon. Nagy lesz a tömeg, nem neki való még. Szóval nem túl lelkesen bandukoltam kint az üres utcán, vasárnap reggel 6-kor még általában alszanak az emberek. Fura érzés volt, hogy teljesen egyedül vagyok. Kiértem a HÉV megállóhoz, és most ...

3. edzés

A mai reggel másodszor futottam le életemben a 10 km-es távot. Az első alkalommal semmi stratégiám nem volt; egy céllal indultam neki, hogy legyőzzem magam, illetve, hogy felmérjem, hogy vajon meg tudom-e egyáltalán csinálni. A második alkalommal már igyekeztem beépíteni pár dolgot. Ami hihetetlenül jó, hogy van egy tényleges közösség, aki önzetlenül támogat és ez óriási erőt ad. A támogatásba értem azt, amikor az Ausztráliában élő barátomtól reggelre fogad egy printscreen arról, hogy mennyit futott "velem", vagy a jó pár "cudos" Strava-n keresztül, vagy a segítő kommentek, hogy mire ...

Visszaszámlálás

Lassan a végéhez közeledünk a kampányomnak. Jövő héten ilyenkor már az utolsó blogbejegyzésemet fogom írni a verseny után. Ez volt az utolsó keményebb hét edzés szempontjából. Sajnos a keddi futásomnál közbeszólt az időjárás, így nem tudtam kimenni. Csütörtökön nagyon pörgős résztávos edzésem volt: 10x100 méter, valamint 4x200 méter, közte rövid pihenőkkel. Ma pedig egy laza, átmozgató 6 km-t futottam. Azt hittem, hogy laza lesz, de majdnem versenytempót mentem! :) Jövő héten csak kedden lesz egy edzésem, valamint egy laza futóiskola vár még rám a verseny előtt. A jövő hét a pihenésről, ...

Wizz Air félmaraton

A felkészülésbe beleesett a Wizz Air is, hát mi mással, mint egy PB idővel ?

Begyulladva

#14) Ezen a héten a sok kicsi sokra megy elv érvényesült, mind a távokban, mind a képen látható szurkolótábor keménymagját illetően és remélem, Te sem vársz tovább égi jelre a jótékonykodásod kapcsán, hiszen pár ezer forint is komoly segítséget jelent. (3 km) https://www.relive.cc/view/g24542568756 A holnapi eseményt élőben fogja közvetíteni 7:30-10:30 között a Sport2, de konkrétan minden induló lenyomozható lesz a http://bsi.raceinfo.hu/search_e.html felületen keresztül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok begyulladva életem első félmaratonja előtt, de rengeteg erőt ...

Mamuszka

Ki másról is szólhatna a mai írásom? Mint arról, aki mindenben támogat gyerekkorom óta nem csak engem, hanem az egész családot! Aki úgy kampányolt velem, helyettem, ahogy senki nem tudta volna! Aki bevetette minden tudását, ismertségét. Aki a tojások mellé is el tudta adni egy-két kilométerem! :) Aki mindig megosztja minden apró kis sikerem és aki velem(ünk) van minden helyzetben! Holnap nehéz nap lesz, de én tudom, hogy itt leszel(tek) velem, akkor is, ha nem lehettek itt és én ott leszek veled! Köszönöm, hogy vagy nekem(ünk)! :)

Fényképek útján

A tegnapi napon elkezdtem egy minisorozatot, amelyben szeretnék bemutatni Nektek pár olyan személyt, akiknek külön is hatalmas köszönettel tartozom a támogatásukért! Többször is írtam arról, hogy szárnyalt a lelkem minden 1000 Ft-os beérkezésnél is, hiszen olyan emberek segítették a munkámat, akikről sokszor nem is gondoltam, hogy emlékeznek még rám vagy figyelik a munkásságom. :) Aztán egyik nap kaptam egy hatalmas és hihetetlen ajánlatot! Anna a fotókiállítása teljes bevételét felajánlotta a kampányomhoz. :O Szóhoz sem tudtam jutni, el sem tudtam képzelni, hogy valaki ennyire ...

Puskás vs. Hofi

#13) Biztos többen ismeritek Petőfi Sándor egyik leghíresebb mondását, miszerint „nehéz megállapítani, hogy tényleg elhangzottak-e az interneten keringő idézetek”  Azonban a világháló elterjedése előtt sem volt mindig egyértelmű, hogy valóban az adott híresség mondta-e a neki tulajdonított, később szállóigévé vált mondatot. Az eheti rövid, lightos, adománygyűjtő futásaimról eszembe jutott a „kis pénz = kis foci, nagy pénz = nagy foci”, melynek eredete nem tisztázott. A lenti cikk visszaröpít minket az időben és lelkesen járja körbe, hogy vajon tényleg Puskás szájából hangzott-e el a ...

Ha…!

Ha...! „Ha én felnőtt volnék...”, Janikovszky Éva meséje! „If” (Ha) Janet Jackson dala! „If” (Ha) Kipling verse! Mindhárom alkotást nagyon szeretem! Egy rövidke szó és mégis annyi minden van mögötte: kétely, kétség, remény, alázat. A csütörtök esti futásom közben azon kaptam magam, hogy a fejben lejátszódó történeteim, gondolataim, mondataim egy ideig mindig ugyanazzal a szóval kezdődtek: ha! Néhány gondolat a sok közül: Ha lefutom a maratont – Arra fogok gondolni a 4 és fél, 5 óra alatt, hogy ha beérek a célba, este egy mosolygós ember tér majd pihenni, aki másnap reggel, ha ...

Lassan vége

Lassan vége, szinte még hihetetlen. Eltelt 9 hónap, mintha egy szempillantás lett volna. Nagyon sok minden történt eközben, rengetegen követtétek a bejegyzéseimet, a képeimet, támogattatok és nem csak adományban, hanem szóban, tettekben is. Az utolsó pár napra kis összefoglalókkal szeretnék jelentkezni. Úgy gondolom muszáj bemutatnom nektek is néhány olyan támogatómat, akik többet tettek azért, hogy a kampány sikeres lehessen, mint én. Motiváltak, segítettek és nem utolsó sorban olyan dolgokat tettek meg a célom eléréséhez, hogy minél több gyerkőc táborozhasson, amelyet elképzelni sem ...

Felkészülés #2. nap: egy nehéz éjszaka nappala

Kemény éjszakán vagyunk túl. Én voltam a szerencsés, akinek jutott 3 óra alvás, a feleségem kevésbé örült a kb háromnegyed órányi pihenésnek. Amikor épp nem a nagyfiunk sírt, vagy ordított, akkor a kicsi kezdett rá. Próbáltam mindent, nyugtatni, simogatni, mellébújni, átölelni, de sokáig nem tartott a hatás, kezdődött újra a visítás. Hajnal 2kor már úgy voltam vele, hogy ennyit csak nem bír ki ébren egy 2 és fél éves és hamarosan „összeomlik”. További 1 óra múlva viszont már nem voltam ennyire toleráns és hát eleresztettem a hangom, fenyegettem, különböző büntetéseket helyezve kilátásba, ...

Az utolsó, de nem a vége

Elérkeztünk a véghajrába. Micsoda váratlan fordulat :) A héten mindenkitől azt hallom, hogy már csak pár nap és eljön a verseny, amit annak idején kijelöltem Élménykülönítményes élménykülönlegességnek. Ez a félmaraton a választó vonal gyűjtés és ítélkezés között. Eddig volt lehetőségem kampányolni, kérni, ezek után már csak az összesítés lesz hátra, hogy mennyi is az annyi. Számít, persze, hogy számít, mert manapság minden a pénz. Nekem nem ez a fontos. Ma futás közben számot vetettem. Mindennel és mindenkivel, akik hozzátettek ehhez a pár hónaphoz. A saját gyűjtésemhez. Olyan ...