Lilapólósaink írták

Egy kis vissza emlékezés…

Amikor 2016 április 30.-án lefutottam a Bátor Tábor születés napján Budapestről Hatvanba ahol a Bátor Tábor van, hihetetlen élmény bomba ért engem. Nem túl profi videóm, rögtön utána készült 1-2 nappal, nézzétek meg ha van kedvetek, s így eltudjátok dönteni, hogy szeretnétek e mellém állni, támogatni a kampányom a daganatos, súlyos krónikus beteg gyerekekért! Az idő szorít minket, így kérlek ha lehetőséged van, akkor oszd meg, hogy ismerőseid is láthassák, ha esetleg támogatnának, vagy ha lehetőséged van rá akkor támogass! Minden összeg már nagy ...

2019 január

Év elején elhatároztam, hogy még az eddiginél is rendszeresebben fogok futni. Hogy mit is takar ez egészen pontosan? 2018 tavaszán, amikor már 7-10 km futásnál jártam, elkezdtem rendszerezetten futni, ami 1 vagy 2 rövidebb hétközbeni futást és egy hosszabb vasárnapit jelentett. Idén úgy döntöttem, hogy még szigorúbb keretek közé szorítom magam, és havonta 100 km-t fogok futni. Első blikkre nagyjából lehetetlennek tűnt, még engem is megijesztett a szám, pedig ez saját elhatározás volt. De amikor fejben lebontottam ezt edzésekre, akkor rájöttem, hogy ez tulajdonképpen heti 30 km átlagban, ...

Második futásom a Bátrak földjéért

Április 14én rajthoz állok a Vivicittá félmaratonon...hogy másodszor is fussak a Bátor táborért.. Hiszem hogy aki ad.. és aki kap..megtelik a szíve szeretettel-ez lett idei kampányom mottója.. Rendkívül szerencsésnek érzem magam hogy az Élménykülönítmény tagja lehetek..hogy megmutathatom az embereknek hogy adni micsoda jó dolog...hogy most az átlagember is részese lehet egy ilyen csodálatos dolognak..hiszen egy kávé árával is mellém állhat.. Nem titok hogy a célom 1 millió forint?

RMC

Síelés minden mennyiségben

Az elmúlt héten több munkatársunknak is nagyot ugrott a sporttal töltött óráinak száma, hiszen többen szabadidejüket a havas lejtőkön töltötték. A heti több napon át tartó, egész napos síeléssel sok-sok órát gyűjtöttünk a közösbe, aminek nem csak ezért örülünk. A téli sport mindig nagyon izgalmas, kiszakít a hétköznapokból, a különleges mozgás és a friss levegő pedig nem hasonlítható össze mással. Szerencsére mindenki épségben, sérülés nélkül tért vissza. Dr. Uzonyi Diána, dr. Pulai Judit és Kiss Anikó is az elmúlt héten élvezhette a hegyi levegőt és a gyönyörű ...

Antifutóból inspiráció

Azt hiszem nem írtam még, hogy én és a futás nagyon nem voltunk kibékülve. Nem túlzás azt mondani, hogy uuuuutáltam futni. Kiszuszogósodtam, szúrt az oldalam, magyarán semmi sikerélményt nem nyújtott. Aztán jött Sára.... mivel szerettem volna baba mellett is sportolni, jártam baba-mama tornára és kangára is vele, de valahogy nem volt elég, így kezdődött a barátkozás a babakocsis futással. Azóta pár km.t beletettem a lábaimba és a kerekekbe és lett profi futókocsi is. Csatlakoztam szuper futós csoportokhoz facebookon és így lettem egy napig inspiráció. A múlt hét pénteki havas, jeges, ...

❤️?200 km TELJESÍTVE!!?❤️ (200,93km)

Sziasztook! Ma sikeresen lefutottam az utolsó km-eket! Azonban 2 teljes hetünk van még adományt küldeni a gyerekeknek!! Aki szeretne támogatni még megteheti! ? Nagyon nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást!!❤️??

Calypso

Ezen a héten sem engedett a tél a mínuszokból. De talán nem is baj. Elvégre tél van. A hét közepén még jócskán volt hó is, így szerdán ismét bekényszerültem a nem túlzottan preferált futópadra. Bár most, ellentétben korábbi edzéseimmel, annyira nem akadtam ki, hogy nem kint a szabadban róhatom a kilométereket. Igaz, csak 6 km megtételéről volt szó, és az is gyorsított tempóban, hiszen időre kellett beérnem a munkahelyemre. Szóval, jócskán belehúztam az elején, hátha hamarabb letudom a kilométereimet. Közben persze ismét a szokásos repedt házfalat bámultam és próbáltam máshol lenni agyban. ...

Hetem

A hetem jól sikerült, 100km lett lábaimba tolva .De Nincs megállás ???

???‍♀️+11,01km Vép-Bozzai (197,6km)???‍♀️

Kedves Olvasó!?? 11,01km a mai nap s már csak kevesebb, mint 3 km van a kitűzött cél eléréséhez!!☺️☺️☺️❤️ Juhhheeee?❤️

Mai kis futás…

Ma mikor kimentem futni, egy folytában a Spuri Szupermaraton 196 km-es táv járt az eszembe, amin részt veszek a daganatos, súlyos beteg gyerekekért. Izgulok kicsit, hogy meg legyen a kitűzött cél, s hogy a versenyen minden jól menjen, ne hozzak csalódást a gyerekeknek s a tábornak. Ezért fontos az hogy TE IS TÁMOGASS, ÁLLJ MELLÉM, hogy elérhessem VELETEK EGYÜTT a kitűzött célt, s EGYÜTT segíthessünk a beteg gyerekeknek. Ha valaki olvassa kérem ossza meg ismerőseivel, hiszen fogy az időnk! Köszönöm, hogy elolvastad!  

Havas tavas, jeges utas

Mára 5km volt előírva kényelmes tempóban, még jó, mert időnként úgy éreztem, ha nem kapaszkodhatnék a babakocsiba dobnék egy hátast. Semmi iramfutás nem volt a jégen, de esés sem. :)

????‍♀️+11,05km Mélypont (186,59km)??‍♀️??

Helloo! Ma 11km-t futottam. Eddigi legkeményebb futàsom volt. 21km/h-s szembeszél! Amikor minden porcikád átfagy, folyamatosan fúlyod az orrod, úgy érzed egyhelyben futsz s nem haladsz előre. Amikor érzed, hogy a szél milyen erős s küzdesz vele! Amikor bedurran a mandulád, a füleidet félted, hogy megmaradnak-e..De csak azért sem adod fel, igen lassabban tudsz teljesíteni, de futsz tovább. Egyik lábat a másik után, néha ordítasz egy nagyot, hogy kiadd a dühöd. S hazaérsz 11kilométerrel mögötted. Harcoltál, szenvedtél, a sírás kerülgetett, de megcsináltad. Senki sem tudja átérezni ...

Hóban, fagyban

Igen csak csípős volt a hőmérséklet, amikor ùjra futásnak indultam. De még ez sem akadályozott meg abban, hogy ùjra elhozzak 9, 5 km- nyi támogatást. Kérlek benneteket olvasòim törődjetek vele. ?

RMC

Nekünk a hideg sem akadály, hogy sportoljunk!

Tombol a tél, de munkatársaink az elmúlt héten is megtalálták a módját, hogy időt szánjanak kedvenc mozgásformájukra. Sokan ki is használták a havat és a friss levegőt. Ebben Kiss Anikó járt az élen, aki a sítúra alkalmával amellett, hogy fél napot töltött a pályán, este a sötét osztrák havas erdőben még futott is (természetesen nem egyedül.) Dr. Bodnár Eszter, dr. Vass Viktor, Illyés Olga, Petrovics Oti, Héjja Dorka is téli túráról számolt be nekünk, Simon-Erős Reni pedig korcsolyázással gyűjtötte az órákat. Nagyon örülünk új csatlakozónknak, Blaschke Ritának, aki szintén 10 km havas ...

Bemutatkozó

Sziasztok! Raffai János vagyok 34 éves ,hobbyfutó :) Első bejegyzésem, azért csatlakoztam ,hogy a hobbimal segithessek.  Májusban 12órán keresztül futok a gyerkőcökért . Ezért minden nap teszek . Januárban eddig 275km-tert futottam. Mostmár ide is felvezetem edzéseim. Rendszeresen jelentkezem :) hogy lássátok ,hogy áll a felkészülésem.

??‍♀️+10,31km (175,54km)??‍♀️

Sziaasztook!? Hóban futni sem egyszerű, minden lépésemnél csúszott a cipellőm, de 10km-t így is sikerült teljesítenem! Újabb akadály s kihívás letudva..:) Eddig 293 700 Ft adomány gyűlt össze! Nagyon szépen köszönöm!!???❤️❤️❤️❤️❤️?????? Puszi mindenkinek s szép napot!????‍♀️

#varazsoljasziveddel?

#szaladaSasa5   Ma hajnalban álmodtam,kidobott az ágy gondoltam ezt a pár gondolatot papírra vetem, megosztom olvasóimmal. A Bátor Tábor futócsapatának tagjaként  adománygyűjtés a célom ennek általam vállalt összege a 300000,- forint. Arra gondoltam megkérem mindazokat, benneteket kedves ismerőseim, olvasóim, egy jótékony adományozó cselekedetre. Tudom már nagyon sokan küldtetek különböző nagyságú összeget, összegeket, tettetek megosztást, megosztásokat. Feltételezem ezt elmeséltétek családtagjaitoknak, barátaitoknak, ismerőseiteknek, kollégáitoknak. Varázsolj a ...

Bátran fuss

Sziasztok! Ma inditom utjára a kis szösszeneteimet ,nagyon örülök,hogy ennek a csapatnak a tagja és segitője lehetek.Mindenkit arra kérek hogy fusson bátran a Bátor táborért :) Szép téli napot :)

#duplapont

Hát az úgy volt, hogy nagyon ügyesen tolom a futásokat, a kilométereket. Erre tegnap olyan szinten nem volt kedvem nekiállni, hogy szívem szerint egy kompakt hisztis rohamot le  tudtam volna rendezni. De hát ha menni kell, akkor menni kell, így mentem. És még csak jól sem esett. Akkor ez biztosan duplát ér :D

Szülinapos

Ma egy éves Tomi ? Reggel gyerekorvos, 2 szuri, státuszolás, haza, babakocsiba be és futás. Mentünk erdőben, mellék utcákban, az iramfutás miatt bicikliúton is. Edzésterv első napja pipa, amire büszke vagyok, hogy sikerült tartani az előírt tempót az iramszakaszokon. A karom jól elfáradt, volt, hogy két kézzel kellett tolni a kocsit, de gyönyörű volt a havas táj.

Célsúly elérés

  Képzeljétek, tegnap ráállva a mérlegre elértem egy szeptember 14-én kitűzött célsúlyt: 65 kg-ot. Jupijééé!   Ehhez az életmódváltáshoz írok nektek egy kis szösszenetet, history-t. Az előző években a téli súlyom általában 88-92 kg között mozgott. Nyáron, amikor többet sétáltam, aktívabb voltam, illetve a napi étkezések is kicsit visszafogottabbak voltak, általában 84-88 kg között mutatott a mérleg. 2018. június 14-én kezdtem bele abba, hogy elkezdjek magammal, az egészségemmel foglalkozni, s ennek első körében az étkezésre figyeltem oda. Napi többszöri, ...

❄️??‍♀️+5,02km (165,23km) ??‍♀️❄️

Helloo!!??‍♀️??❤️ Ma 5km-t futottam!! -3* van, de ehhez a rövid távhoz kellemes volt!!?

Hónapok…

Napra pontosan 2 hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Majdnem pontosan 3 hónap telt el, azóta, hogy egy Hármashatárhegyi terepfutáson meghúztam a vádlim. És ezek óta az ezdéseim teljesen káoszosak. Kb egy honapja ez egész életem egészen káoszos... (munkából kifolyólag) De most... a vádlim meggyógyultnak tűnik. Az év végi hajtás a végét járja. Újra van időm, vagyis inkább merszem megtervezni az edzéseim. Mindeközben persze nem állt meg a világ, nem hagytam el a sportot, csak lelassult, nagyon. Rengeteg videót megnéztem, rengeteg edzéstervet kielemeztem, ...