Our ÉK foundraisers wrote

40km a hétvégén és egy rövidre sikerült futás

A hétvége szuper volt. Ragyogó időben, hóvirágok és tucatnyi más tavaszi virág között hódítottuk meg a Csóványost és a Nagy Hideg-hegyet. Kisinócon aludtunk a Turistaházban, másnap pedig célba vettük Nagymarost. A két nap összesen 45+km mentem, nagyon sok szinttel (3000+), de ez is volt a cél. Tegnapra futás volt betervezve, de sajnos 2km után begörcsölt a lábszáramon az első-külső izmom. Valószínűleg a hétvégi szint-terhelésből még nem regenerálódott. A hegyeken már úgy éreztem, hogy megvan az erőnlétem az 50km-re, így jobbnak láttam nem erőltetni. Hallgatva a nálam tapasztaltabbakra ...

Veresi Futofeszt

A 2017 évi terveinknek megfelelően tegnap mi is részt vettünk a Veresi futó  eseményen, idei ötödik versenyünkon, és örömmel láttuk, hogy nem egyedül képviseltük a lila pólósok táborát. Kilométerek tekintetében is mérföldkő volt, átléptuk a 700 kilometert idén. Sajnos a felkészülés nem sikerült teljesen, a pár hete beszerzett bokahúzodásom meg nem igazán múlt el, es erre még egy kellemetlen hátfájást is sikerült beszerezni, így az elsodleges cél a teljesítés volt. Ennek szellemében idult a verseny. első körben inkább visszafogottan, majd igazából a tempó tartásán volt a hangsúly. Az ...

Felvezetésként egy PB

Vasárnap a 3. alkalommal megrendezésre került Veresi FutoFeszten vettünk részt. A tervem az volt, hogy 2:00-2:15 közötti idővel érjek célba. A verseny előtt még egyik ismerősünknek át kellett vennünk a rajtszámát. Majd, amikor megérkeztek, mindannyian elmondtuk a kínjainkat egymásnak, kinek, hol és mi az ami nem klappol. Készítettünk egy képet hármunkról, majd 10:50-tól már a HASE-vel volt csoportos fotózásunk. Természetesen, már az Élménykülönítményes pólómban melegítettem a félmaratonra. Majd 11:25 körül beálltunk a rajtzónába. GPS bekapcsol, zene elindít. Mondtam a pároméknak, hogy ...

Köszönet

Ma voltam egy nagyon szép versenyen a Dunakanyar félmaratonon.Gyönyörű panorámával ragyogó napsütésben. Volt benne hegyfutás is annak a nagyobb részét gyalogoltam ugyan de még így is 2 óra 5 perc alatt teljesítettem.Egy hét múlva jön a tavasz legfontosabb versenye a 32.Telekom Vivicittá ahol a Bátor Táborért futok majd. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki a kampányomban támogatott eddig,külön jólesik hogy sokan üzentek is ez sokat ad nekem hogy jó ügyért futok!

Jappán

Nem április elsejei elírás a bejegyzés címe, hanem a Badár-Horváth szerző páros elképesztően vicces kis útirajzának egy jellemző részlete jutott a mai futásom közben az eszembe. Az a rész, amikor vidám párosunk délelőtt egy útépítésen halad keresztül, ami éppen az első "kapavágásoknál" tart, délután pedig a tökéletes aszfalton mennek sok kilométer hosszan visszafelé, persze "Jappán"-ban... Nálunk viszont a Margitszigeten (is) tartanak a rendületlen és rendíthetetlen építkezések (gyakorlatilag több éve építenek valamit). Gyönyörűen süt a tavaszi nap, az egyre nagyobb futótömeg a ...

A rajtszámok atvéve!

A mai napon már kézhez kaptam a rajtszámainkat. Azért a többesszám, mert ahogyan eddig is, ezúttal is a párommal tesszük meg közösen a holnapi félmaratoni távot Veresegyházon. Ez lesz a második évünk, hogy ezen a versenyen elindulunk. Visszatérésünk oka pedig a szuper szervezés. A helyi lakosság nagy erőkkel készül, ahogyan tavaly is. Magukénak érzik ezt a versenyt. Tavaly remek hangulatban telt a bemelegítéstől a versenyen át a befutóig minden perc. Igaz, egy évvel korábban a 10,55 kilométeres távon indultunk. Most egy kicsit, egészen pontosan, egy körrel többet teszünk majd meg. Úgy ...

21km, tempósan

A kampányom járulékos, de talán legnagyobb hozadéka, hogy támogatás mellett többen jelentkeztek, hogy elkísérnek az 50km-en. Múlt héten már egy összecsiszoló "edzést" tartottunk a Pilisben és a Budai-hegységben. Szuper időjárás mellett, jó hangulatú, de megterhelő 21km-t mentünk valamivel 4 óra alatt. Ez már egy jó tempó lesz a teljesítménytúrára, csak egy kicsit hosszabban kell majd tartani. ;) Már csak két hét van, a hátralevő program még némi túrázás és sok futás. A mai napon nemsokára célba veszem a Csóványost a Börzsöny amúgyis kedves számomra, némi combos mászás pedig ...

Veresi FutoFeszt elott

A mai napon egy utolso atmozgato edzest hajtottam vegre a vasarnapi III. Veres FutoFeszt elott. Mivel celom ebben az evben a 2017 kilometer osszegyujtese is, es szeretem, ha kerekszamok allnak a nevem mellett, igy 4,48 kilometert tettem ma meg. Ahogyan az EK edzoje, Bartucz Bori mondta nekem a tegnapi kozosedzesen, "jol jon az majd az elozeseknel a hetvegen!". Nem celom az egyeni idom megdontese, csupan egy biztonsagos celbaerkezes 2:00-2:15 kozotti idoeredmennyel. Mint egy hetvegi lassu futas, ugy fogom fel. Remelem, mar most vasarnapra rendben leszek egeazsegugyileg es a natha nem ...