Lilapólósaink írták

Holnap…

Amikor belevágtam ebbe az egészbe, még nem is gondoltam, hogy mire vállalkozom. Főleg nem arra, hogy tényleg lefutom életem első félmaratonját! :D Mivel nem voltam biztos magamban, ezért is éreztem, hogy ha hozzákapcsolom egy ilyen volumenű kampányhoz, kénytelen leszek végigcsinálni, mert így sokkal nagyobb hangsúlyt kap és már nem lesz merszem visszalépni. Így is lett. :)   Nehezen indult, nem is tudtam igazán miképp kezdjek a a gyűjtéshez. Aztán megnéztem az első videót a gyerekekről...egyszer, kétszer, hússzor...és azon kaptam magam, hogy minden nap...és minden alkalommal sírok ...

holnap :)

Sziasztok, Eljött a nap, holnap futunk, visszavonhatatlanul :D megint görgetett egy kis akadályt elém az élet, most a vállammal küzdök, egy hete gyógymasszőr kezel, de eddig nem sok javulás van az állapotomban. Nade :) nem a vállammal futok holnap, leginkább a szívemmel teszem. Hiszen lila polóban futok, azokért a hősökért, akiknek ennél sokkal nagyobb démonok jutnak,  mint az én beállt vállam. Ígyhát hajrá mindenkinek holnapra, remélem egy szuper napunk lesz szuper eredményekkel. A támogatóimnak hálásan köszönök mindent, 50 % -on állok, tudom, ez nem a vállalt cél, de erre is ...

…és nem, nem és NEM!…

Már több, mint egy hónapja elindult a kampányom, beneveztem, kimondtam, hogy edzek, kerestem ötleteket, csinálgattam is, de nem... Nem tudtam mit is csinálok... le volt ugyan írva, de nem tudtam hogyan csináljam Nem tudtam miért csinálom... ugyan azt tudtam, hogy mi a végcél, de nem tudtam, hogy az adott dolog miért is kell, vagy mire is jó. Nem tudtam jó-e amit csinálok... Hittem valaMInek, AMI valaki által, valamilyen helyzetben le lett írva... Elkezdtem irni a blogomat, de nem tudtam miről írjak, mit irjak, kavarogtak a gondolatok, és... Nem, nem jöttek az eredmények... Sem ...

Linz 10,11km a bátrakért (30,31km)

Kedves látogató!? Mai nap Linzben futottam 10,11km-t a bátrakért.? A kapitány tanácsát megfogadva a hídon keresztül átfutottam a másik oldalra s megismerve a túloldalt. Az első km nem volt zökkenőmentes az ismeretlen út miatt, a 4.km-nél egy erdős sávba értem, ahol kisebb emelkedők tettek próbára.? 6km-nél féltem, hogy eltévedek, de aztán megtaláltam a visszautat!:) Egy ilyen alkalom mindig rengeteg élményt tartogat, s az ember nem is gondolná milyen határokat tud átlépni mind szellemileg mind testileg! Ahogy a bátrak is átlépik a határaikat a táborban s a kórházban, úgy lépem át én ...

RMC

Rákapcsoltunk a hajrában- az utolsó ezer kilométeren belül

Az elmúlt héten mindenki nagyon belehúzott, sok kilométert gyűjtöttünk.  Pulai doktornő életében először futott 20 kilométert a Don Quijote Jótékonysági Futóversenyen a Bakonyban, gyönyörű tájakon, sok-sok emelkedővel. Nagyon gratulálunk neki! Tuba Viki a szigeten futott és hazafele sem szállt villamosra, így több mint 9 kilométert futott, ami az utóbbi időben a leghosszabb távja volt. Benyó Márti háromszor is futott, készül a hétvégi K&H futásra, ahol harmadmaraton váltóban indul majd. Matus Andi egyéni rekordot döntött. Bajnok Évi doktornő, ahogy múlt héten, most is tíz kilométer ...

2018 összefoglaló

Bár még van 40 nap az évből, mégis csak közeledik az év vége, és ilyenkor talán illik egy kicsit visszanézni, összegezni a történteket, levonni tanúlságokat a jövőre nézve. Ami a célokat illeti, sikerült megvalósítani, azaz: 1, Lefutni 2018 kmt - még egy kicsi hátra van, de már célegyenesben 2, Adománygyújtés - eredeti cél 250.000 ft volt, ennek már több mint háromszorosa gyűlt össze, nagy köszönet minden támogatónknak 2, Elvinni a lila pólót legalább 25 versenyre - közel 40 lesz a vége, 3, Elkerülni a sérüléseket - kopogom a fán, a hátsérülést sikerül kézben tartani, ...

Bemutatkozom

Rendszeresen futok és biciklizem, no és persze jógázom és kosárlabdázom. A kosárlabda a legrégibb sport, amit űzök. Egy szuper csapat tagja lehetek már több mint 8 éve. Ők nem csak a csapattársaim és az edzőim, hanem a barátaim is. A világ legjobb dolga, hogy egy ilyen összetartó és szerethető közösség tagja lehetek. A kosárlabda szenvedélyének köszönhetek egy balesetet, aminek viszont Bellát. Bella egy gyönyörű piros bicikli, aki már másfél éve hű társam. A mai, cudar időjárásban sem voltam képes egyedül hagyni, inkább végigszeltem vele a várost. Szinte rosszul érzem magam nélküle. ...

Ma 10,05 kilométerrel ragyog jobban a világ!? (20,20km)

Kedves olvasó! Ma 10,05km-t futottam. ??‍♀️ Eddig lefutott össz. km: 20,2 km!☝? Pár napig Bécsben vagyunk, nagyon szép idő van, süt a Nap!!☀️ Ma sikerült felfedeznem a part más részeit is. ? Nagyon szépen köszönöm a támogatást! Nagyszerűek vagytok! ?❤️ A képen láthatjátok milyen szép ez a part!??

Első 10,15km Bécsben!

Sziasztook!! Ma lett éles az oldalam s 5 óra elteltével már 64 000 Ft adományt küldtetek!! El sem hiszem! :) csodálatosak vagytok, nagyon nagyon szépen köszönöm ezt a nagy bizalmat!!! Sokat jelentett a mai futásomnál is ez a jelentős mértékű támogatás! :) Az első 10,15km-t Bécsben volt szerencsém lefutni! Nagyon szeretem ezt a várost, varázslatosan szép!!  Az 1-2 km-en a hideggel küzdöttem, majd 4 km-nél nem is éreztem, hogy hűvös lenne..:) 18:22-kor indultam el, tehát a mai futásom sötétben történt, így a Duna-parti fények társaságában futhattam a Bátrakért. Holnap is ...

RMC

Közösen gyűjtöttük a kilométereket

Szombaton volt Kiss Anikó szülinapja, ennek alkalmából közösen futottunk a Margitszigeten, utána pedig finom karfiollevessel és mézes krémessel pótoltuk az elégetett kalóriákat. Erős Reni, Bakó Dóri és Uzonyi Dia két kört futottak, Greguss Timi, Gullai Nóra, Tuba Viki egyet, Kiss Anikó, Végh Imola, Szilágyi Dalma és Pozsonyi Dóra pedig nyolc kilométert teljesítettek. Németh Niki és Végh Imola vasárnap is folytatták a közös kilométergyűjtést a természetben. Bajnok Évi a hajrában nagyon rákapcsolt, ahogy Balogh Brigi is, mindketten nagyon sok kilométert küldtek a héten. Keszthelyi doktor ...

Ha nem megy egyedül…

Néha a legnehezebb dolog beismerni, hogy nem tudod, vagy hogy valaki jobban tudja, mint Te. Mondhatjuk, hogy segítséget kérni azért nehéz, mert ezzel beismerjük, hogy nem vagyunk elég jók. Azt gondolom, ez általában a kezdők hibája, a majd én jobban tudom, illetve a nekem senki ne mondja meg mit csináljak. Be kell valljam, azért néha nekem is vannak ilyen gondolataim, reakcióim, hangot is adok neki. 100%-ban nem is tudnék betartani egy Tervet, viszont már tavaly rá kellett jöjjek, hogy szükségem van egy vezérfonalra, ami alapján személyre tudom szabni az edzéseimet, éppen ezért ...

Az én Pirosom…

Futok egy ideje, de még beszámolót nem írtam. Ennek megvan az oka. Nem vagyok olyan tehetséges, hogy tanulni lehessen tőlem, sem pedig olyan jó író, hogy élvezni lehessen, amit írok. Akkor mégis miért írok most? 164.000 indokom van rá. Pontosan ennyi pénzt sikerült összegyűjteni eddig a Bátor tábor javára a futásommal. Ezért éreztem úgy, le kell írnom mi történt velem, hogy tudjátok mire adtátok ezt a sok pénzt. Hol is kezdjem… legyen mondjuk 2018. április 26. Ez egy csodálatos csütörtöki éjszaka volt. Aznap elég jól ment az edzés és már fejben életem leghosszabb futására gondoltam: a ...

GarminArmy pulzuszónák beállítása

Sziasztok! Kicsit meg vagyok csúszva a heti teendőimmel így, hogy 6 hétköznap lett 5 helyett, ezért most pótolom be az elmaradt beszámolómat a csütörtöki csapatedzésünkről. Az edzők úgy gondolták, itt az ideje egy kicsit professzionálisabb vizekre evezni, ezért mindenkinek lehetősége volt beállítani a saját pulzuszónáit. Ezt a laktáthatárunk pulzusértéke alapján tettük meg. Kezdésnek az Árpád híd pesti hídfőjétől kifutottunk a Margit-szigetre és bemelegítés képpen egy kicsit futóiskoláztunk. Ha nagyon őszinte akarok lenni, ez a csapat többségének (én is ezt a részét erősítem) nem ...

Hosszú nap, rövid táv

Sziasztok! Elég sűrű napot tudhatok ma a hátam mögött. A megállás nélküli futkározás és a délután 4 órai ebédem után úgy dötöttem ideje felkapni a nyúlcipőt, és elindulni a heti (sajnos) első edzésemre. Mivel estére már be volt tervezve egy mozis program - ahol egyébként az "X - a rendszerből törölve" című új magyar sikerfilmet néztük - ezért a rövid útvonalamat választottam. 6,22 kilométert futottam 5:02/kilométeres átlag mozgási tempóval. Végül a nap végére közel 18 ezer lépés és 26 emelet megmászása után ezzel a távval is elégedetten fekszem le aludni. :)

RMC

Panorámafutás, hosszú hétvégi kihívások, sok futó

A gyönyörű őszi idő nagyon sok embert megmozgatott, a héten 27-en gyűjtöttük a kilométereket. Vasárnap Szentendrén futottunk a Panorámafutáson, ami az egyéni rekordok versenye volt. Kiss Anikó, Uzonyi Diána, Illyés Olga, Csernák Hajni és Vass Viktor 10, Szilágyi Dalma – aki egyébként nem annyira szeret futni –pedig 8 kilométert teljesített. Sokan futottak egyéni rekordot. Tuba Viki szokás szerint cuki állatokkal készített fényképet futás közben: most tehenekkel és katicával. Bodnár Eszter megszokott pályáján a tököli Duna-parton gyűjtött sok-sok kilométert. Bálint Évi fantasztikus ...

Panorámafutás

Sziasztok! A Panorámafutás csapata által szervezett, Szentendrén rendezett versenyen vettem ma részt, és ha pár szóban kéne összefoglalnom a verseny utáni érzéseimet, akkor azt mondanám: fussatok panorámát! :) Szerencsére a kívánt jó időjárás kitartott, és így a mai versenyen verőfényes napsütésben futhattam. 10 kilométeres távon indultam, amit egész jó idővel sikerült teljesítenem, 47:53 alatt futottam, ami 4:59/kilométeres átlag sebességet jelent. A mezőny elképesztően erős volt, innen is szeretettel gratulálok mindenkinek! Csak az abszolút első három női és férfi versenyzőt ...

Otthon, édes otthon!

Sziasztok! Szerdán végre hazalátogattam Győrbe, a szülővárosomba, mégpedig nem is akármiért! Édesapám most ünnepelte az 50. születésnapját - innen is mégegyszer isten éltesse sokáig! - és egy meglepetés bulival készültünk neki. Az este nagyon jól sikerült - egyeseknek talán túl jó is ;) - igazi zenés-táncos mulatság kerekedett a családi vacsorából. Mivel vasárnap futóversenyre megyek, ezért az alváshiány nem tántoríthatott el az edzéstől. Csütörtökön a nyári melegben, de az ősz színeiben végre azon az útvonalon futhattam, ahol sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem ezt a sportot. Habár még ...

RMC

Egyéni csúcs, hosszú távok, túl a 12 000. kilométeren

A hét nagy meglepetése Bajnok Évi doktornő volt, aki „titokban” gyűjtötte a kilométereket és összesítve küldte el nekünk eddigi teljesítményét (összesen 182 km-t!). Nagyon büszkék vagyunk Keszthelyi Gábor doktorra is, aki az Intersport Terepfutáson új egyéni csúcsot futott: 31 km, 1070 m szint emelkedővel  3:58.56 alatt, ami 6 perccel jobb idő a korábbinál. Elképesztő! Molnár László doktor sem okozott csalódást, ezen a héten is gyűjtött a bátraknak egy félmaratoni távot, a versenyen lányával együtt vettek részt Brüsszelben. Csernák Hajni asszisztensünk ezen a héten is szép távokat futott, ...

RMC

Egyéni csúcs, hosszú távok, túl a 12 000. kilométeren

A hét nagy meglepetése Bajnok Évi doktornő volt, aki „titokban” gyűjtötte a kilométereket és összesítve küldte el nekünk eddigi teljesítményét (összesen 182 km-t!). Nagyon büszkék vagyunk Keszthelyi Gábor doktorra is, aki az Intersport Terepfutáson új egyéni csúcsot futott: 31 km, 1070 m szint emelkedővel  3:58.56 alatt, ami 6 perccel jobb idő a korábbinál. Elképesztő! Molnár László doktor sem okozott csalódást, ezen a héten is gyűjtött a bátraknak egy félmaratoni távot, a versenyen lányával együtt vettek részt Brüsszelben. Csernák Hajni asszisztensünk ezen a héten is szép távokat futott, ...

VÉGE ! 200 km :D Nagyon hálás köszönet érte! <3

A mai utolsó 3 km-rel elérkeztem a kitűzött 200 km-ig! :D :D  Pont időben. ;) Azt hiszem megint csak találtam egy kedvenc idézetet. Mindenki értse úgy ahogyan neki tetszik: "Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”   (Les Brown) Számomra annyit jelent, hogy merni kell nagyobbat álmodni, mert már azzal is hatalmasat nyerünk. Nagyon nagyot álmodtam, mikor azt gondoltam ekkora támogatást össze sikerül gyűjtenem egy szép cél érdekében. :)) De azért a csillagok között landoltam én is ;) , hiszen akikre mindig számíthatok, azokra most is számíthattam, ...

+5 km vagyis holnap az utolsó 3 km ;)

„ Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni - akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni. ”   /Kádár Annamária/ Hálásan köszönöm, azoknak akik végig követték a km-ek alakulását, szurkoltak és támogattak!!! <3 Végül pedig, holnap találkozunk. :D A blogomon keresztül folyamatosan végigkövethetitek, hogyan fejlődök én is és hogyan jutok el a kitűzött Balatonnyi 200 km-ig. Tartsatok velem és segítsetek, hogy a Bátor Tábor minél több boldog mosolyt varázsolhasson. Nagyon szép hetet ...

CsudaPest

Sziasztok! A szombati közel félmaratoni távot még ma is éreztem a lábaimban, így estére egy regeneráló futást terveztem. Rövid távot szerettem volna futni, könnyed tempóban, és tarottam is magam a kigondoltakhoz. 6,15 kilométert futottam 32:42 alatt, 5:14/km-es átlagos mozgási tempóval. Az edzésem során hagytam, hogy a zene vigyen magával, és közben végig a szépséges fővárosunkban gyönyörködtem. Az időjárás is az én oldalamon állt ma, kellemes erősségű, meleg déli szél fújt, ami már-már tavaszias időjárást idézett bennem. Készítettem is egy képet Nektek, hátha valakinek megjön a ...

Már csak 8 km a 200-ból ;) És mindjárt Október 30.

„Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!” (George Bernard Shaw) Nem olyan régen csak reménykedtem benne, hogy ejutok idáig, szinte hihetetlen. Csupán 8 km és megvan a kitűzött 200 km. Persze most a vége picit sűrűbb lett, sőt be kell vallanom kicsit tartottam tőle, hogy nem fogok beleférni az időbe. De ha egyszer valamit nagyon ...

GarminArmy Hídfutás

Sziasztok! Ma ismét a GarminArmy csapatával futottam, méghozzá nem is akármilyen távot. A srácok úgy döntöttek, itt az ideje beiktatni egy szombati hosszút, így egy budapesti hídfutást terveztek nekünk. Amint megérkeztünk a start helyszínére, elkezdett esni az eső, pont ahogy azt Murphy törvényei megkövetelik, de ez nem riasztott el minket a ránk váró mókától. Két csapatban indultunk; én az elsőt választottam, ahol a tervezett idő 5:30 és 6:00 között volt. Az elején jócskán megugrottuk ezeket a számokat, de végül 5:38 lett az átlagos mozgási tempó, ami csak az utolsó kilométerek ...