Lilapólósaink írták

Edzés, edzés, edzés

A mozgás, mint olyan szeptember közepén került a prioritási listám élére, azóta hetente 4-5 alkalommal igyekszem valamilyen típusú mozgást végezni. Alapvetően funkcionális köredzéseim vannak, ezen edzések eddigi januári adatai láthatóak a képeken. Szeretem ezt a fajta csoportos órát, hiszen amellett, hogy nem egyedül szenvedek, az órák felépítése is szimpatikus számomra illetve egyre több az ismerős arc, így az utóbbi 2-3 hétben már egy-egy párbeszédet is lefolytattam a sporttársakkal. A funkcionális köredzés során cardio és bemelegítő gyakorlatok után elsősorban saját testsúlyos ...

RMC

Új év, új cél! Elindítottuk második Élménykülönítményünket.

Január elsején, délelőtt osztottuk meg munkatársainkkal, hogy miről fog szólni idei évi Élménykülönítményünk, mi az új cél. Ahogyan azt már nektek is elárultuk, 15 ezer óra sporttevékenységet tűztünk ki. Csak aznap kilencen szálltak be a programba, ezzel összegyűjtve 15,5 órát (mára pedig 124 óránál járunk). Azóta egyre csak nő ez a szám és sokan csatlakoztak. Futás, konditerem, úszás, túrázás, funkcionális edzések, tánc és még sok különböző mozgásformával gyűjtjük az órákat, a paletta pedig egyre csak nő. Orvosaink közül dr. Bajnok Évi futást, úszást, túrázást küldött, dr. Vass Viktor ...

Locs-pocs locsi-pocs

Ma a vizek városában éreztem magam. Folyamatosan pocsolyákat kellett kerülgetni és az olvadt latyakos hóban gázolni, de sütött a nap, így kárpótolva voltunk. Csináltam előtte utána képet, hogy legyen olyan is ahol nyitva van még Tomi szeme.

Bevezetés

Talán napra pontosan két éve, hogy felálltam a futópadra. Azóta elindult egy kapcsolat, ami nem mondható kiegyensúlyozottnak és tökéletesnek, de folyamatosan jelen van. Két éve sétálva és mindenféle technikai feladatokkal indultam el a padon, aztán lemerészkedtem és jöttek az első lefutott kilométerek, majd az első versenyek is. A futóversenyeket azért szeretem, mert így rá rákényszerít, hogy tényleg annyit fussak, amennyi kell és ne annyit amennyi jólesik. Ha a jóleső futást tartanám be, akkor az kb. 400 métert mennké, utána le is dobnám a cipőmet. Már közel egy éve járok az ...

VÉP 10,25km (114,86 km)??‍♀️

Sziasztook! Tegnap este érkeztem haza. Vége lett a szezonnak, így a kampányomat itthon Vas megyében tudom befejezni! ? Az utóbbi időben megcsúsztam a futàssal, azt hiszem a fáradtság győzött, de van még 3 hetem behozni a lemaradást!❤️ Ha szeretnél támogatni csak kövesd a bejegyzéseim, ha teheted oszd Facebookon s aki szeretne adománnyal is tud támogatni!???☺️

Idei első

Csak hétfőn került rám újra a futócipőm. Előtte más fajta sporttevékenységet folytattam, ami után húhh de nagyon éreztem a combjaimat. Mit ne mondjak, nem esett annyira jól a futás. Arra gondoltam közben én csak futok, ami most épp nem annyira kellemes...de miért is futok?! A gyerekekért, akik csak a gyógyulást vágyják, a csapatért akik azon fáradoznak, hogy minden eszközzel támogassák a gyógyulni váró, vágyó gyermekeket. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, büszke vagyok rád, hogy a csapat tagjává válsz azáltal, hogy a céljaimat támogatod. Örülök, hogy mellém állsz. ...

betegség letudva

Betegség, láz és hőemelkedés letudva. Másfél hét pihi után újra kint. Szerintem tök menő -7 fokban futni :)

Az új év első hete

A héten egyszer futottam a Thuléval (pénteken) és egyszer teremben (vasárnap). Alapvetően a pados futást a tempóm javítására találtam ki, mert meglehetősen ráférne ?Örülök, mert vasárnap sikerült 6km.t 6 percesekkel futni, a cél az lenne, hogy hosszú távon is menjen a tempó. Összesen 10km.t futottam a héten, ami egyrészt nem sok, másrészt egy éve ilyenkor még 24 órából 23at feküdni kellett szóval ahhoz képest egész hard core nyomtam ? Kitaláltam, hogy megpróbálok minden héten többet futni, mint az előző héten, kíváncsi leszek, hogy meddig bírom tartani. A másik amit idén szeretnék az ...

Hol tartok most?

November utolsó hetén belekezdtem egy programba. Aminek a célja a Vivicittá. Eddig minden rendszer nélkül futottam. Egész szépen összejött az első 10Km. Először nyolc perc feletti időkkel. Aztán egyre gyorsabban. Hét és fél perc, hét, hét alatt. De a hossz csak gyengén nőtt. Tizenhárom és fél kilométer volt a legtöbb, amit le tudtam futni, és el is fáradtam benne. És lassultam. Aztán kitaláltam, hogy jó, de akkor most legyen ez máshogy. Egyrészt elkezdtem faggatni Virágot, az én futóbarátomat. Másrészt pedig elindítottam egy edzésprogramot az én drága polar órámhoz tartozó netes izében. ...

Így kezdtem

Még 2015-ben kezdtem újra a futást. Akkor egy nehezebb élethelyzetben voltam, egy betegség ütötte fel a fejét a családban. Akkor a futás volt az, ami sokszor segített megőrizni a higgadtságomat, ami kipucolt. Segített a gyakorta éjszaka, mínuszokban letolt sok Km. És aztán benne maradtam a témában, azóta is kisebb szünetekkel, sokszori “újrakezdéssel”, de sokat futok. 2016-ban voltam először szurkolóként a budapesti maratonon. Az élménykülönítmény szurkolóival jutottam el, nézőként. Ott és akkor eldöntöttem, hogy nekem is el kell indulnom egy futóversenyen.   Igen ám, de ott volt egy ...

2019 első futása

Most, hogy véget értek az ünnepek és újra itthon végre jutott idő egy rövid futira. Nem akartam sokat menni, mert Tomi kicsit taknyos és igaz, hogy ő bundazsákban alszik, sőt menetszél ellen is védve van, de a hidegben fél óra szerintem elég neki. A lényeg, hogy a kocsi tökéletes!!! :) Pedig félterepre vittem, de szinte megy magától. Alig várom, hogy picit viduljon az idő és egy hosszabb útra is elmehessünk.

Hatással vagyunk.

Sziasztok kedves Ismerősök és Ismeretlenek! Először is egészségben és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok nektek! Habár pár hete megkezdtük utunkat a Hard Dog Race-re való felkészülésben és gyűjtésben, gondoltam összefoglalom röviden, hogy miért is vágtunk bele. A leghitelesebb összefoglaló egyébként a bemutatkozásomban leírtam, ennél jobb okokat nem tudok. Tovább gondolva és kicsit kifejtve azonban írok még egy okot: mert hiszem és tapasztalatom, hogy itt közép- és hosszútávú hatással vagyunk a hozzánk érkező táborozókra, önkéntesekre, velünk találkozókra. A mai világban sokan ...

Linz 8,54km Hóvihar (104,61 km)??‍♀️❄️

Sziasztook!! Megkezdtem a 2019-es évemet én is egy jó kis futással!? A kampányon belül eddig ez volt a legbrutálisabb! Óriasi hóvihar, szél! Az utolsó 3km nagyon nagy kihívás volt!!  Teljesen lefagytam s a szelet szemből illetve jobb oldalról kaptam..az utolsó fél km-nél a telefonom megadta magát s kikapcsolt? Végre 100 km felé ugrottam!! ☺️  Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!??❄️☺️❤️??

BÚÉK

Sziasztok! Lezárom a 2018-as évet, sajnos nem futással betegség miatt, de jó volt visszatekinteni. 2017 júliusában kezdtem el futni. Akkor még nem sejtettem, hogy ez mennyit fog jelenteni számomra. 2018-ban 1650,56 km-t vánszorogtam le, sajnos a decemberi hónapot majdnem teljesen kihagyva. Tudom ez nem sok, de nekem nagyon sokat jelent. Igaz barátságokat, rengeteg élményt, életem első maratonját, 16 félmaratont és néhány 30 km feletti futit. 2019-től pedig már a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futójaként állok rajthoz, ami külön nagy öröm számomra.  Nagy köszönet a Pápai ...

Újratöltve

2019. január 1-je van! Új év! Új remények! De a „régi” elhatározás kísér: kell nekem még egy maraton. 2018.október 7-ei és az azt megelőző 22 hét mámora kell nekem megint. Akik rendszeresen olvassák blogom, tudhatják, hogy mit jelentett nekem az az „utazás” saját világomban. Mennyit változtatott, formált, faragott rajtam. Most nem lesz 22 hetem a felkészülésre. Amennyiben valóban az április    7-ei Bécs Maratonon szeretnék rajthoz állni, úgy nagyon fel kell kötnöm a gatyám, mivel mindösszesen 14 hét áll rendelkezésemre, hogy szervezetemet felkészítsem az újabb 42 kilométer megtételére. Az ...

helló, szia 2019

Futó szempontból volt egy borzasztó hét december közepén, amikor féltem. Mindenhol hó, jég, sár. Csúszott. Voltak előnyei és hátrányai is a futópadnak. Lehet jobb időt produkálni, mint amit amúgy futna az ember. Beállítod a sebességet és tudod mi lesz a vége. Ellenben számomra nagyon unalmas. Szerencsére vissza tudtam állni a kint futásra. Sőt. Ez most nagyon furán hangozhat, de túl gyors lettem és ez aggodalommal tölt el. Az egyik 9,1 km-emet 43 perc 59 másodperc alatt futottam le. Ez sebességileg 4:48/km-t jelent. Jó, igazából egy kicsit büszke is vagyok rá. Meg arra is, hogy ...

Eddigi futásaim✨??‍♀️

Egy kis összefoglaló az eddigi futásaimról! • 10 alkalom • 6 különböző város • 3 különböző ország!??‍♀️✨  

Évzáró 10es:)

Az utolsó hét futótervét itthon,a Tisza-tónál teljesítettem. Hogy mennyivel könnyebben pörögnek így a kilométerek,mintha ha a szokásos futópályán mennék körbe körbe..:) Lőttem pár képet erről a gyönyörű tájról- itt gyűjtöttem az elmúlt héten 25kilométert a bátraknak!

Óèvbùcsùztató futás

Ma délelőtt részt vettem a vadkerti-tó körül megrendezett òévbùcsùztató futàson. És ismét sikerült egyéni csúcsot döntenem. Ma 14 km-t hoztam a Bátor Tábor gyermekeinek. Futásban gazdag új évet kívánok minden jótékony sportoló társnak. ?‍♀️?

BUDAPEST 10,66 km (96,07km)??‍♀️

Sziasztoook!   Végre ismét tudtam futni!! :) 10 nap múlva hazautazok, mert vége lesz a szezonnak s otthon tudom befejezni a kampányom!! Még a teljesítendő km-em fele hátra van, de ami késik nem múlik s hiszek magamban. Sima csiga!? 271 000 Ft adományt küldtetek, nemsokára elérjük a 300 000 Ft-ot!! ?? Nagyon jók vagytok!! Köszönöm szépeeen!❤️❤️❤️????‍♀️   Most sietek pihenni kb 20 percet aztán ismét megyek dolgozni!☺️☺️ További szép napot!??

Alföldi futàs

Készülök az òévbùcsùztató futásra amely a Vadkerti-tò körül kerül megrendezésre. Ma befutottam a terepet, hogy lássam a tò szépségét ebben a napos téli környezetben is. Sokkal többet kaptam a mai futàs által is, mert 4 hònappal ezelőtt, amikor utoljára jártam itt akkor a szülői háztòl a tòig sikerült elfutnom és most meg is kerülve azt teljesítettem a távot. El sem mondhatò micsoda pozitív érzések szárnyalnak bennem. 10 km-rel támogatom  a mai napon a Bátor Tábor Alapítvány gyermekeit! Neked mi okoz hasonlò jò érzést?

Thule egyenesben

Végre jutott idő beállítani a kocsi úttartását. Nem rocket science de elég macerás volt állítani a csavarokon (első kereket le kell szedni,hogy hozzá lehessen férni) kivinni az útra tesztelni, vissza, újabb állítgatás, újabb teszt de úgy néz ki végre egyenesben, kár, hogy idén már nem tudom hosszabb távon tesztelni,mert holnap vendégeink lesznek, aztán pedig utazunk el. Majd jövőre :)

December 24.

Távol van az otthonom a szülővárosomtól, ezért a karácsonyra érkezésem első futása Szenteste reggelén egyből ide vezetett. Az ünnepek leginkább meghittebb és békességet hozó élménye volt ez számomra. Ezen az alkalmon most egy vegyesen nagyon érzelemdùs futàsom volt, amiből elég volt a 6 km. Ezt a bensőséges távot hoztam most el a bátrak megsegítésére.

!

7 napja nem volt lehetőségem futni, mert amikor pihenőm van mindig úton vagyunk!?? Ennek ellenére is kapom a támogatást! Nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a kampányomhoz! 266 000 Ft! Hihetetlen!❤️❤️☺️ Minden porcikám várja, hogy legalább 5-6 km-t tudjak futni s pörgetni a kampányt! Mert soha nem adom fel!❤️❤️