Lilapólósaink írták

Zebegényi panorámafutás

Szombat hajnalban (10:00) egy jóbarátommal megjelentünk Zebegényben, ahol egy családias rendezvény keretein belül, 100 futótárssal együtt sikerült kiszenvedtünk 25k-t. Szerencsére pár másodperccel a rajt előtt elkezdett esni az eső és másfél órán keresztül segített, hogy nehogy túlmelegedjünk az úton. A tempót nem vittük túlzásba, inkább nyugodt beszélgetős iramot diktáltunk (volt aki meg is jegyezte, hogy tessék szépen gyorsítani, ha ilyen simán el tudunk szórakozni - mintha valami versenyen lennénk..). Érzésem szerint végig egyenletesen tudtuk tartani a sebességünket, az utolsó ...

Lassú egyenletes

Ma reggel 1 óra 55 perc volt a terv, egyenletes tempóban E2- ben. Elején kicsit szemerkels eső, közepén feltámadó szembeszél. Minden jó osszejott, de megvan ismét valamivel több mint 22 km!!

Esős nap, így futópados 8,7 km => 141,4 km

Pénteken reményekkel telve indultam a hétvégének, hogy majd elmegyek futni. Hét közben sajnos most nem fért bele, túl sűrű volt. Tudtam, hogy lehűlés jön, de az esővel nem számoltam. :( Így sajnos bentre szorultam, ami azért annyira nem is volt rossz. Habár jobban szeretem a friss levegőn, a szép természetben. Nagyon komfortosan éreztem magamat. :D  Csak egy jó lejátszási lista kell, nyitott ablakok, és kéznél a víz. ;) Nagyjából 2,5 km körül el kezdett fájni a hasam. Már rég volt ilyen, nem a levegő szorult be. Nagyon nem szerettem volna abbahagyni, hiányzott már a futás, és persze ...

Mozgasd meg a családot!

Ma a 7. kerületi Futó és Gyaloglónapon voltam, edzésnek szánt 1507m-es futótávon. Kezdő futóként a kis távokkal próbálkozom, és fokozatosan próbálok ezekben javulni, és növelni a távot. A mobilos applikációmban visszanézve egész jól sikerült. Persze nem profi futó szintjén, csak a saját szintemen. Örültem az eredménynek. A rajt/cél szakasz eléggé kátyús, azt jó volna felújítani, és esetleg nem csak foltozni. Legjobb tudomásom szerint nem esett el senki, de azért itt nem ártott jobban odafigyelni. Az eseményre sokan jöttek családdal, szülők hozták a gyerekeket, futni vagy gyalogolni, ...

start

Sziasztok, Most már tényleg itt az idő, és neki is kezdek a felkészülésnek az október 7-én esedékes futásomra. Bár sose szoktam túlságosan elsietni ezeket, ennél azért komolyabban akartam venni a kilométergyűjtést, csak nyáron volt egy kis balesetem és a csípőmben fellépő érzések megakadályoztak ebben. Ennek ellenére szeptember elején sikerült felmásznom a Mont Blanc-ra amely kicsit kompenzálta a mozgáshiányt, és bár az elején még minden lépésnél éreztem a csípőmet, a végére kezdett összeállni a mozgásom (vagy csak a testem többi részében felmerült fájdalom kiegészítette azt) A ...

Kényszerpihenő után laza kocogás

Egy hét pihenő után óvatosan kezdtem ujra. 1 órát terveztem, ezalatt 11 km összejött!

A kör bezárult

2018. szeptember 16. Ezen a napon zárult be az a kör, amit még valamikor júniusban nyitottam meg. Körbefutottam a Velencei tavat. Meg ráadásnak még hozzátettem egy keveset, így megtettem edzéstervem és eddigi futókarrierem leghosszabb távját 35 kilométert. Nyáron, az akkori edzéstervben 18 kilométer szerepelt, aminek kapcsán az Agárd-Velence távot tettem meg Pákozd és Sukoró érintésével, és baromi büszkén kiposztoltam a facebookra, „ide süss világ!”. Most visszagondolva milyen fura, tulajdonképpen akkor még egy félmaratont sem futottam le kilométereimet gyűjtögetvén, mégis azt gondoltam, ...

The last, Die letzte

#23) Egy szuperintenzív nyaralást zártunk ma egy utolsó pancsolással, egy utolsó futással, egy utolsó vacsorával és egy utolsó „csokis panna cottával” – a végére elfáradtunk  (9,3 km) https://www.relive.cc/view/g24958520501

Fellépésre is készülök

5 éve táncolok. A zene mindig része volt az életemnek. Volt, amikor csak önmagában, volt, amikor hangszeren tanultam, volt, amikor kórustag voltam. Most éppen táncolok. Sokat köszönhetek ennek a mozgásnak, javult tőle az egészségem, a tartásom, fájdalmaim szűntek meg (amik az ülőmunka és az iskolában a sok ülés következtében alakultak ki). Nagyon ajánlom a táncot mint mozgást, mert szórakoztató, és a teljes testet átmozgatja. Na nem a fesztiválokon és szórakozóhelyeken, hanem rendesen órákon, stúdiókban, tánciskolákban. A mi csoportunk fellépni is szokott, ki gyakrabban, ki ...

Kis-Balaton kör

#22) Igazán különleges kilométereket tudok nektek ma felajánlani. Sok munka van bennük, lévén olyan matuzsálem kétkerekűvel tekertük körbe a Kis-Balatont, aminek bár három sebessége volt, de a középsőt nem vette be  Az időjárás kegyes volt , a Nemzeti Park gyönyörű , egyedül a szúnyoggyérítés jótékony hatását nem tapasztaltuk – csak a tűző napon hagytak valamelyest békét a vérszívók . Ha kíváncsi vagy hogyan boldogultunk 5-en 2 biciklivel, nézd meg a képes összefoglalónkat (36,5 km) https://www.relive.cc/view/g24922168574

Futás zenével(?)

Ha ez egy kérdés lenne és rövid választ kellene rá adnom, akkor egyértelműen a "nem"-re szavaznék, mert nincs rá szükség. De ha kicsit hosszabban kifejthetem, akkor tudom árnyalni a képet :) "Zene nélkül mit érek én?", hangzik a nóta. Valóban így van, kell a zene otthon, úton, koncerten, ünnepeken, reggeli ébredéskor... Futáshoz nem szoktam zenét hallgatni. Korábban bajlódtam vele, de meguntam, hogy még egy kütyüt kell magammal vinni, amit rendszeresen tölteni kell, ráadásul folyton kiesik a fülemből. De a kezdeti motivációt mégis megadta az edzésekhez, tehát segítség volt. Később ...

Itt a vége…

Hát igen, eljött ez a pillanat is :) Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is. Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az ősz, én pedig sokkal sokkal többet kaptam, mint vártam az elmúlt hónapokban. Egyrészt támogatásokat tekintve, hiszen pár hónapja még azon görcsöltem, hogy gyűlik össze legalább fele a célomnak, most pedig boldogan jelenthetem, ...

Itt van az ősz, itt van a spinning szezon

Már korábban is nézegettem, de idén tavasszal próbáltam ki először a spinninget, ami tulajdonképpen szobakerékpározás, és mégsem. Mert itt is jól felépített edzésterv van, sőt, egy továbbfejlesztett változatánál, a spinracingnél még további mozgásformák is hozzájönnek a tekeréshez, kiálláshoz, ellenállás nehezítéséhez, könnyítéséhez. De én ott még nem tartok, viszont nagyon tetszett ez tavasszal. Nyáron szünetet tartottam, mert a nagy melegben nem éreztem úgy, hogy menne. Talán ha rutinosabb leszek. Viszont kapóra jött, hogy a BEAC-nál is van ilyen óra, és egész jó árban külsősöknek ...

Útközben

Félidőnél. Két hete indultam el az úton. Féltávnál. 413 km-nél járok. Valamint a cél felénél. Majdnem 75.000 Ft-nál járunk. Van értelme folytatni, tovább gyalogolni. Még ha fáradtak is vagyunk. Minden nap felkelni, lépésről-lépésre haladni előre, legyen szó az El Camino-ról, a munkánkról, a családunkról, az életünkről, a gyógyulásról. Ha hiszünk benne, előbb-utóbb elérjük azt. Lehet, hogy hosszabb úton. Lehet, hogy rögösebb lesz. Ha a cèl nemes, nem létezik lehetetlen.   Szeretném megköszönni az újabb támogatóknak, hogy mellém álltak ebben a kezdeményezésben.

RMC

Harmincadik hetünk

Csernák Hajni asszisztensünk a félmaraton után pulzuskontrollal kezdett el edzeni. Vass Viktor diabetológusunk a Szigliget Mapei-Polar versenyen futott 9 kilométeres távot. Hevesi Gabi logopédusunk eddigi leggyorsabb idejét futotta, ahogy Bálint Évi asszisztensünk is. Kiss Anikó kommunikációs igazgatónk múlt héten lefutotta a félmaratont, most elölről kezdte az edzéstervet. A héten sok kilométert gyűjtött még Greguss Timi pénzügyi asszisztensünk, aki elkezdte a felkészülést az első félmaratonjára. Szerencsés Timi asszisztensünk, Bodnár Eszter belgyógyászunk és Molnár László nőgyógyászunk ...

Már a finisben vagytok!

Közeledik a célegyenes, őrjöng a tömeg, pattanásig feszülnek az idegek. A finisben mi is kicsit elragadtattuk magunkat, így az Európai Mobilitási Hét miatt most kétszer annyi adományt érnek a kilométerek! A célegyenes ettől függetlenül valóban közeleg, ugyanis szombaton, szeptember 22-én véget ér a Tekerd jobbra! kerékpáros jótékonysági kampány idei kiírása. Azonban nem a mindenkori tömeg, hanem a Bátor Tábor várja izgatottan a képzeletbeli célszalag átszakítását, hiszen miattuk, értük tekertek június óta fáradhatatlanul, a Bátor Tábornak gyűjtitek a Hankook jóvoltából pénzbeli ...

Motivációink

A csapattagok aktívak a közösségi média felületeken is :)

A cél!

Én egy szebb világban szeretnék élni! Biztosan sok dolog által lehetne tenni ezért, de én két biztos módot ismerek, ezek a sport és a mások segítése, önkéntesség! Szóval, ha tenni is akarunk, akkor uccu! Fuss és segíts! Én ma is a gyógyuló gyerekekért futottam, hiszem, hogy sok kicsi, sokra megy! Aki szeretné támogatni Őket, a Bátor Tábor alapítványát, az most, itt megteheti! Adni jó, a támogatást tedd meg még ma, a futást kezd el holnap! Semmi sem lehetetlen!!! Hajrá!  

sziasztok

Sziasztok, Gondoltam egy nagyot és nekikezdek ennek a blog írásnak is. Sajnos egy kisebb sípcsont "hiba" miatt nem futottam le a Wizz air félmaratont a bátor tábor lila polójában , csak egy trió váltót vállaltam be, így a kampányom átkerült november 24 ére , Siófokra. Addig összeszedem magam mentálisan és fizikálisan is, mert a futós kedvem kicsit elhagyott a nyári melegben. Nem tudom ki hogy van vele, nekem a meleg a legnagyobb ellenség a sportban, nagyon izzadós vagyok, a pulzusom az egekben van ilyenkor. Hála az előre gondosan megtervezett (és jó előre befizetett ) nevezéseknek, ...

33.Wizz Air Félmaraton

Egész héten szuper hangulatban és formában éreztem magam, valahogy éreztem a csít. Tudtam, hogy ez most más lesz,mint eddig. És azt is vártam, hogy a Félmaratonmánia záróérmét is megkaphassam. Az idő meleg, az aszfalt forró volt, de kellő mennyiségű és minőségű frissítőpont állt a rendelkezésünkre és a szokásos szisztémámmal tökéletesre sikerült az egész futás. Nem néztem, hogy milyen idővel futok, csak mentem és mind hat alattiak lettek. Vigyorogtam végig, mint a tejbetök. Ez mostanában minden versenyemen megfigyelhető. 🙂 Sikerült beleválasztanom az új csukába, megérte az a 36 ...

Tömörítünk, mert nincs idő

Nem sikerül magam utolérni az írásban, de most megpróbálok felzárkózni. A Night Run után a következő nagyobb futás a tókerülő volt az Élménykülönítménnyel. Márciusban Tomi és Bea meghívására voltam életemben először itt és ekkora távon futni. Ezért gondoltuk Lacival, hogy mi is teszünk egy ilyet. Na igen, nekünk nyárra esett, ragyogó napsütés és ezer fürdőző, kiránduló, bringás és négylábú. Hajnalban indultunk, és Dinnyés felé, hogy a nagyon strandos részeket még a furdőzők előtt átfussuk. Sikerült is, hajnalban már futottunk, hétkor már Gárdonynál jártunk. Viki, Balázs, Tomi, Bea is ...

Részeredmény

#21) Tegnap ellátogattunk a szomszédos 7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farmra, ami a lányoknak nagyon tetszett. A városi léttel messze kerültünk még a házi állatoktól is, így nagy szám volt bárányokat etetni és pónin lovagolni, vagy vattaszőrű komondort simogatni. Vissza a szállásra futva jöttem és megkértem Hajnit, hogy a papucsomat hozza el kocsival (6 km). https://www.relive.cc/view/g24849450500 A futásnál sokkal régebbi hobbim az elemzés. Az egyetemen Zsombortól kezdtem elsajátítani ezt a szemlélet módot, a munkahelyeimen mindig szívesen vállaltam ilyen jellegű ...

Köszönöm!

Hol is kezdjem? Annyi minden jár most a fejemben, annyi mindent szeretnék Nektek elmesélni. Az elmúlt egy hét olyan volt számomra, mintha egy hónap lett volna. Nagyon lassan teltek a napok és én napról napra egyre jobban izgultam. A torkom megint próbára tett, de nem engedtem, hogy az utamba álljon. Így a tervezett keddi futásom elmaradt, de szerdán kimentem kicsit futóiskolázni. Akkor még azon aggódtam, vajon elmúlik-e torokgyulladásom, képes leszek-e a tervezett formát hozni. Tudom, tudom mindig mindent túlaggódok :) Extra nagy volt a készülődés, hiszen a párom szombaton teljesítette ...

2018.09.11.

Annamária Horváth Szeptember 11., 20:21 ·  Runtastic.com  ·  A futáshoz sokkal több lelki erő kell, mint testi erő. Spiritusza az érzelem.  Amikor dühös vagy, a feszültség energiája a lélekből a testbe száll. Abban az esetben, ha fejben rendben vagy, bizakodóan tekintesz előre, terveid vágyaitd vannak, akár egy nagy hosszú távról is el tudod hinni, hogy meg tudod csinálni, akkor a lábaid nem kérdezik, hogy meddig és hogyan, csak teszik a dolguk a cél érdekében. Mindíg az üresség a legrosszabb. Azzal nem lehet mit ...