Lilapólósaink írták

Ultrafutással készülődés a Balaton Szupermaratonra

Már javában készülődöm a jövő évi Balaton Szupermaratonra, röviden BSzM-re. A tavalyi évben első alkalommal teljesítettem legnagyobb tavunk körbe futását. A felkészülésemet Bartucz Bori tanácsai alapján végeztem. Idén alapvetően a BSI által kiadott edzésterv alapján végzem. Igaz, ezek többszöri módosításával, amit a versenyek szabályoznak. Egyik ilyen verseny volt október 23-án a II. PFB-SkanzenUltra 6 órás futása. Tavaly 4 fős csapattal szerepeltünk. Hármunknak pedig már korábban is volt köze az Élménykülönítményhez. Bori, mint az ÉK edzője, Ujvari Balázs, mint jótékony sportoló ...

Jótékony sportolónak lenni jó

Annyi jó cél van, oly sok módon próbálnak különböző emberek, szervezetek segíteni másokon, támogatni egy célt. Mégis az egyik legemberközelibb a sport, amin keresztül úgy tudsz segíteni másoknak, hogy közben személyes példával is hozzájárulsz, és segíthetsz azoknak, akikért vállaltad, de segítesz a másik oldalon állóknak is, megmozgatod őket, követni fogják a példádat, mert látják, hogy honnan indultál, hogy te is küzdöttél és küzdesz, és neked is vannak gyengébb pillanataid, te is sérülsz, te is tévedsz, de tanulsz belőle, talpra állsz, és fejlődsz. Ez motivál másokat is. Mai nappal a ...

Sziasztok,

  Elég jól haladok az edzésekkel, már nem gondolom, hogy nem fog menni Siófokon. A múlt héten megfutottam a távot  újra a Margitszigeten, még megvan a lábamban a sípcsontom sem tiltakozik, menni fog. Viszont nagy dolog történt, a bátyám, akivel a Zúzmarán még csak 5 kilómétert futottunk együtt, szintén leküzdötte a 21 kilométert :D Nagyon büszke vagyok rá, ezért gyorsan beneveztem őt is Siófokra, és együtt futunk a Bátrakért ;) <3 Ráadásul a cégemtől nagyon sokan futunk ezen a hétvégén, a férjem is 14 kilométeren. Így támogatásból nem lesz hiány az tutti. Már csak futni ...

Tököl. Tisztelet a Hősöknek!

10.20 Tököl 6,5 km volt a táv amit 33:31 alatt futottam meg. Igazi örömfutás volt. Szuper nap volt. Már várom a siófoki fm-t :)

45

"Negyvenöt évesen romlik a vérkép,  és nem futsz kilómétert hat perc alatt,  és csillagos helyekkel telve a térkép, és mindenik út kusza álom marad." (Mészöly Ágnes: Negyvenöt) Így utólag bevallhatom, két hétig rettenetes pánikban töltöttem napjaim. Ahányszor elmentem futni, 10-12 kilométer után eszement fájdalom nyilallt a bal térdembe, és lépni sem tudtam utána percekig. Négy-öt próbálkozás után teljesen reménytelennek tűnt, hogy belátható időn belül nemhogy terepmaratont, de még valami aszfaltos, síkvárosi félmaratont képes legyek lefutni. Bejelentkeztem hát a ...

RMC

Hosszú hétvége kihívások, terepfutás, felkészülések

Vass Viktor diabetológusunk rákapott a terepen futásra a gyönyörű őszi időben. Keszthelyi Gábor nőgyógyászunk is az erdőt választotta, szerinte ez a tökéletes idő a terepfutásra. Csapó Melinda fogorvosunk Lengyelországban járt a hosszú hétvégén és meghódította a Parkowa Góra csúcsot. Hevesi Gabi logopédusunk növelte szokásos távját és 9 kilométert futott. Benyó Márti asszisztensünk november végén a Balatonon fut harmadmaratont váltóban és elkezdte a felkészülést. Csernák Hajni asszisztensünk készül második félmaratonjára, a hétvégén 19,5 kilométeres távval edzett. Kadala Zsuzsa ...

Főkukac

Sziasztok! Ki az, aki rajtam kívül a 90-es évek elején született? Kezeket fel! Remélem mindegyikőtök emlékszik A nagy Ho-Ho-Ho Horgászra. Még a nyár végén értesültem róla, hogy a közkedvelt magyar rajzfilmsorozat Főkukacának szobrot állított Kolodkó Mihály. A szobrocska a Bem rakparton található a Margit-híd és a Lánchíd közötti szakaszon, utóbbihoz közelebb. Állítólag ha egy horgász megdörgöli a Főkukac orrát, annak szerencsés kapásai lesznek. :) A mai futásom során kukac barátunkat kerestem fel, és szerencsére össze is jött a randevúnk, habár kicsit tartottam tőle, hogy a ...

„Én sikítanék…”

Talpaimból szúró érzés üzenete indul agyamba. Már a 15. kilométernél éreztem, valami nem ok a cipőmben, nem újdonság a dolog, vízhólyagom van ez nem vitás. De pont ma?! Idejét nem tudom már, mikor volt utoljára vízhólyag a lábaimon futóverseny alkalmával. Direkt mindig figyelek a zokni választásnál. 2014-ben ilyenekre még nem adtam. A félmaraton után aztán le is esett az állam, meg az egyik körmöm is. Nem is gondoltam volna, ilyen létezik. De most jócskán égni fog szó szerint a lábam alatt a talaj a végéig, ha nem kapcsolom ki fejben. Közben végigfut agyamon, vajon a cipőm hogy bírja. ...

Vasárnapi futás

Sziasztok! Tegnap este kimentem egyet futni a hét levezetése gyanánt. Nagyon jól ment. A szokásos útvonalamat választottam, ez 8 kilométert jelent a Duna mentén. A Bálna mellett haladva eljutok egészen a Lánchídig, átfutok a budai oldalra, majd a Szabadság hídon jövök vissza a pesti oldalra, végül haza. Egészen az utolsó 500 méterig flottul ment minden. Fejben terveztem is, hogy mit írjak róla Nektek, aztán egy rossz lépés ... és már ki is ment a bokám. Megálltam, az órámat is megállítottam, igyekeztem kicsit összeszedni magam, és pár perc múlva már indultam is tovább. Természetesen ...

Minden kezdet…

Érdekes, de azt vettem észre, hogy minden komolyabb felkészülésem elején egy sérülés, vagy betegség keresztezi az utam. Ez talán a "NAGY" kérdés, hogy tényleg akarom-e. A válaszom egyértelműen IGEN! Most egy hónapja, Tokajban egy akadályfutó versenyen meghúztam a bordám, 3 hét kihagyás, mozogni alig bírtam, majd az első futáson megfáztam, újabb egy hét szenvedés, ezt követőem pedig  Kettlebellezés közben a nyakam állt be. De jelentem, jól vagyok! És ma Scout barátommal el is kezdtük a "hivatalos" felkészülést...Már nem csak eljárok biciklizni, nem csak egyre gyorsabban akarok úszni, ...

Ha valami egyszer beindul…

Tegnap újabb eseményen vettem részt, ezúttal egy 9km-es teljesítménytúrán Budán. Egyedül indultam el, és egy családhoz csatlakoztam, akik szintén erre az eseményre és erre a távra mentek. Remek időnk volt, és nekem is jó volt a gyerekek tempója. Nem akartam túlhajtani magam, meg fotózni is akartam közben. Az egyik kislány hiányolta a túrabotot, de ezt hamarosan megoldották az erdőben talált faágakkal, és próbálgatta, hogyan kell használni. Én vittem a sajátomat, és segítettem neki egy kicsit, a végére egészen belejött. Azt hiszem, mind jól éreztük magunkat, és elég is volt most ...

Garmin SkyRun

Sziasztok! Ma egy elképesztően jó futóversenyen vettem részt a Maratonman szervezésében. A versenyközpont és a rajt a Szépjuhásznénál volt, a gyermekvasút megállójával szemközti oldalon, és egészen az Erzsébet-kilátóig kellett felfutni. 4,6 kilométeres távon indultam, amit utólag egy ici-picit bánok, mert úgy érzem, könnyen ment volna a 7K-s pálya is. Reggel azzal a gondolattal keltem, hogy ilyen terepen, ilyen napsütéses időben igazi élményfutást csapok, épp ezért zenét sem vittem magammal. Igyekeztem magamba szívni a környezetemet, a lehullott őszi falevelek illatát, a távoli ...

RMC

Visszatérések, SpartaSprint, privát félmaraton

Hevesi Gabi logopédusunk egy rövid kihagyás után visszatért, csípőfájdalma miatt tartott egy kis pihenőt, most fokozatosan szoktatja magát a terheléshez. Hamar Kitti 2 hét után tért vissza és eddigi legjobbját futotta. Keszthelyi doktor a sérülése után visszanyerte régi erejét, ezt egy 16 kilométeres terepfutással (is) bizonyította. Papp Szilvi adminisztrációs munkatársunk SpartaSprint miskolci eseményén vett részt, ahol 7,92 kilométer futás mellett 22 nagyon kemény akadályon kellett átküzdeni magát. Sikeresen teljesített mindent, nagyon gratulálunk neki. Kiss Anikó kommunikációs ...

Citadella futás

Sziasztok! Tegnap este a GarminArmy csapatával készültünk a hétvégi Garmin SkyRun versenyre, így mindannyian felfutottunk a Citadellára. Ez volt az első igazi emelkedős edzésem, a lábaim emlékeztetnek is erre minden lépésnél. Kemény menet volt, de végig jó hangulatban telt. :) Összesen 8,32 kilométert tettünk meg 45 perc 20 másodperc alatt, 162 méter magasságnövekedéssel. A szombati versenyen egyébként a 4,6 kilométeres távon indulok, már nagyon várom, hogy beszámolhassak róla Nektek!

Köszönet…

Szeretném ezúton megköszönni mindazon ismerőseimnek és ismeretleneknek, akik részesei voltak eme kezdeményezésnek, velem tartottak az úton, s ezzel támogatták a Bátor Tábor Lakóit, hogy felejthetetlen élményben lehessen részük. Veletek elértük, sőt túl is teljesítettük a kitűzött célomat, amiért hálás vagyok nektek. 42 nap - 1135 km - 161.500 Ft Mindenkinek Buen Camino-t kívánok az életben!

On the Road Again (or in the Water)

2017.10.15.: Nagy izgalommal indultam neki az első kampányom által támogatott versenynek. Lila pólóban, lila fejkendővel, lila csikokkal az arcomon nekivágtam... Tudtam, hogy az út végén vagyok, tudtam, hogy sikerülni fog. Én beletettem, amit terveztem, és ti is beletettetek többet, mint számitottam. Beértem a célba. Nem volt könnyű... Az órám 10.11 km-t, és 50:10 percet mutatott. LÁTTAM, hogy megcsináltam: 10 Km 50 perc alatt! Azóta: Bár Majdnem napra pontosan 1 év telt el a fenti verseny óta, a folyamat nem állt le. Az edzések folytatódtak, sőt fokozódtak. Lettek új ...

Összegzés

...projekt zárás után szokás írni összegzést, ezért én is megteszem :) Azért nem zárszót írok, mert reményeim szerint lesz még folytatása az "élménykülönítményes kalandomnak" :) A futásról: már mindent - ami lényeges -, leírtam korábban :) Az adománygyűjtésről: bátorság kellett hozzá, hogy ismerőseimtől kérni merjek. Mert hogy jövök én ahhoz, hogy bárki zsebében turkáljak. Próbáltam olyan embereknek címezni a kérésemet, akiknek talán nincsenek napi megélhetési gondjaik, de persze én csak a felszínt látom, nem tudhattam kinél izzik fel a szikra. Bár sokszor "csak" luxusproblémáink ...

Az utam vége

‎Az utolsó kilométerek Portóig. Kevesebb, mint 7 % a célig. Reggel hat óra. Csörög az ébresztőm. A hátizsákom előtt állok, ma vajon mit vegyek fel. Túl sok választás nincs: tegnap a szürke-kék volt, ma csak a lila-fekete lehet. Az utolsó szokásos teendők: bepakolás, egy kávé, gyaloglás, szállás keresés, kipakolás, zuhanyzás, mosás, elemózsia holnapra, alvás. Odakinn esik és fúj a szél. Valahogy ez nem zavar, mert ma végre megérkezem: 1142 km és 42 nap ‎zarándoklás az El Camino francia és portugál útvonalán. ‎

+10,29 km, amivel már csak 33 km van hátra :D

Ma egy picikét gondolkodóba estem. Kedvem volt futni, viszont fájt a fejem. Nem voltam benne biztos, hogy jót fog tenni a futás. Nos szerencsére nem kellett csalódnom, jót tett. ;) Indulás előtt kitűztem magamban, hogy valahogy mindenképp 10 km-t összeszedek, hiszen hét közben sem volt időm elmenni futni. Ez a cél lebegett a szemem előtt, akkor is mikor már teljesen rámsötétedett. :P Egyáltalán nem fáradtam el a végére, persze nem is időre mentem ma, inkább arra, hogy meglegyen a minimum 10 km. A fejemet is meggyógyította, és energiát adott. Mindenképp megérte nekiindulni, ...

Maraton, egy kicsit másképp…

Kis késéssel, de írok pár sort a versenyről, eddig hagytam érni és leülepedni az élményeimet. Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor ez volt a 90. versenyem és a 8. maratonom, az eredményem 3:25:51. Nem sokat mond ez egy laikus számára, puszta számok ezek, pedig ennél több van mögötte. Több év edzésmunkája, öröme, izzadsága, lemondása, korán kelése. Ezt mind-mind beletesszük a láthatatlan batyunkba. Mert a maraton csak a jéghegy csúcsa, addig azért rögös az út. Ahhoz, hogy elérd a csúcsot, meg kell másznod a hegyet, másképp nem megy :) Egyszerű a képlet, annyit kapok vissza batyumból ...

Máté 21:22

Hétfő délelőtt van! Fekszem az ágyban. Milyen jó érzés. Már este elkezdtem írni a bejegyzést, de valami oknál fogva a szemeim egyre mélyebben pilláztak. Nem is értem, miért?! :-) Viszont így volt még egy éjszakám, egy hajnalom, és egy fél délelőttöm, hogy gondolkozzam a tegnap történteken. Hajnalban fejben tök jól megírtam a blogot, de persze mint mindig, most is sajnáltam, nincs a fejemre erősítve valami belső diktafon. Pedig már tegnap is miken gondolkoztam??!!! Megpróbálom most egy kicsit visszaadni a tegnapi napot! Nem tudom, hogy fog sikerülni, hiszen még magam is dolgozom. Kicsit ...

A jótékonyság: járvány

Öt nap alatt sikerült elérni a kitűzött célt és összegyűjteni 150 ezer forintot a Bátor Tábornak. Egy héttel a kampány indulása után már több mint 200 ezer forintot adtak össze közeli és távoli ismerőseim, barátaim, kollégáim - és teljesen ismeretlenek is. Mielőtt nyilvánosan is megköszönöm (nekik négyszemközt vagy levélben már megtettem), gyorsan megosztom személyes történetemet és levonom a tanulságot: a jótékonyság járvány. Pontosan három héttel ezelőtt, szeptember 22-én indultam el életem második futóversenyén, a zebegényi Panorámafutáson. A rajt előtt feltűnt nekem a tömegben egy ...

RMC

Örömfutás a Spar Maratonon

Több munkatárunk részt vett a hétvégén megrendezett Spar Maratonon. Szombaton ügyvezetőnk Zsuzsa, asszisztensünk Évi, reumatológusunk Judit és kommunikációs igazgatónk Anikó futottak 10 kilométeres távot. Mindenki mosolyogva ért célba és nagyon élvezték a versenyt. Évinek, Zsuzsának és Juditnak is ez volt az első ilyen távú versenye, nagyon büszkék vagyunk rájuk. Vasárnap recepciósunk Brigi és szájsebészünk Diána is fantasztikus teljesítményt nyújtott, lefutották a 42 kilométeres maratoni távot. Váltóban is indítottunk csapatot, melynek tagjai kommunikációs igazgatónk Anikó, menedzser ...

Az élet nem áll meg

Véget ért egy versenyhétvége, de aki egyszer belekerült a sodrásba, az hamar a bőség zavarában találja magát. Nekem is folytatódnak az edzések, a táncpróbák. Közeledik a fellépés napja, előtte, még aznap délelőtt elmegyek egy teljesítménytúrára, és a Kolonics György emlékfutáson is részt veszek azon a héten, pár nappal korábban. Szóval úgy néz ki, nagyon aktív ez a hónap, ami jó. Jobban alszom, ez is jó. És egy másik hobbimmal is összekötöm a sportot, az utazással. Tetszik, hogy kulturált a közösség ezeken az eseményeken, senki nem marad magára, senkit nem hagyunk bajban, segít, aki ...